Debütál a Z generáció egyik legerősebb hangjának az első dala
Még csak 18 éves, de máris fényes jövőt jósolnak neki a zeneiparban, a közösségi oldalakon népszerű a fiatalok körében, de már a New York Times is megemlítette őt a legutóbbi Z generációs összesítő anyagában. Ő Karin Ann, feltörekvő szlovák énekesnő, vizuális előadó, akinek most jelent meg a debütáló dala "3AM" címmel, amit a brit Matt Schwartz producerrel készített, aki Yungblud két albumán is dolgozott.
Karin Ann zenéje leginkább a mostani nemeztközi trendeken belül is felkapott alternatív trap kategóriába sorolható be. A „3AM” hangzásáért Matt Schwartz producer volt a felelős, aki abszolút rutinos ebben a stílusban. „Ezt a dalt 15 évesen írtam egy szál ukulelével, néhány évvel később, pedig egy barátommal közösen tovább fejlesztettük tovább, de a végső hangzását Matt Schwartzal közös munka során kapta meg. Változtattunk picit a vokálokon és a hangszerelésen is, de nagyon szeretem a végeredményt.” – mondta a fiatal énekesnő, akire nagy hatással van a modern technológia is.
A dal a mérgező emberi kapcsolatokról szól. „Volt egy időszak az életemben, amikor nem a legjobb emberek vettek körbe, ám egy idő után muszáj volt rájönnöm, hogy nem számít, hogy mit gondolnak rólam, nem szabad foglalkoznom velük. Ez a dal az egyenlőségről és az elfogadásról szól, nem számít kinek mi a rassza, neme, szexuális irányultsága, vagy vallása, nem szabad ez alapján ítélni– mondta Karin, aki reméli, hogy e az üzenet másoknak is segít megbirkózni hasonló szituációkkal.
Mit jelent Karin számára a saját generációja?
„Mi mind nagyon hasonlóak vagyunk. Azt hiszem, hogy minket már foglalkoztatnak globális kérdések is, valamint, hogy mit történik a nagy világban. Ez a generáció picit dühös és frusztrált, de azt hiszem, hogy meg tud változtatni bizonyos dolgokat legyen az politikai, egyenlőségi, állatjogi, vagy környezetvédelmi kérdések” – válaszolta az énekesnő, akinek első EP-je februárban fog megjelenni a Brainzone kiadó gondozásában.
[2020.09.29.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.