2021. december 3. | péntek | Ferenc, Olívia nevenapja
Led izzók kedvezményes áron, 5 év garanciával  
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 
Kapcsolódó cikkek
Közös rezonálás Jon Lorddal a Millenáris Teátrumban - képekben
Deep Purple invázió Győrött
Egy este Jon Lorddal - és világpremierrel
"Fantasztikus zongorista és zeneszerző volt." - sztárok gyászolják Jon Lordot
Kapcsolatok
Jon Lord

Deep Purple top 10 à la Jon Lord - minden idők legnagyobb rock billentyűse ma lenne 80 éves

Scholtz Attila a 9 éve elhunyt fantasztikus muzsikusra emlékezik az alábbi Deep Purple Top 10 dallistával, a Mester születésének 80. évfordulóján.

Jon Douglas Lord 1941. június 9-én látta meg a napvilágot az angliai Leicesterben. Zenész családba született, és 5 éves korától tanult zongorázni. Komolyzenei érdeklődése azután sem apadt, hogy megfertőzte őt a rock and roll műfaj, így a lemezboltból bármikor kijöhetett hóna alatt egy J. S. Bach és egy Little Richard albummal, melyeket egyszerre vásárolt. A Deep Purple zenekarban –ahol alapítótag volt –tett szert olyan népszerűségre, amely évtizedeken át garantálta számára a „világ legjobb billentyűse” titulust, de a szintén óriási sikereket elérő Whitesnake együttest is éveken át erősítette jellegzetes Hammond orgona játékával. Élete egyik legfontosabb küldetésének tekintette, hogy a klasszikus zenét sikeresen ötvözze a hard rock műfajával, mely törekvése a Concerto for Group and Orchestra versenyműben teljesedett ki. Amikor a darabot 40. évfordulóján Budapesten is színpadra vitte, a telt házas MüPában hazánk Deep Purple tribute zenekara, a Cry Free volt segítségére. A csapat énekese, Scholtz Attila a 9 éve elhunyt fantasztikus muzsikusra emlékezik az alábbi Deep Purple Top 10 dallistával, a Mester születésének 80. évfordulóján.

A legjobb Deep Purple dalok tízes listáját összeállítani 2021-ben úgy, hogy a zenekar 53 évvel ezelőtt alakult, és azóta –egy 8 éves szünetet leszámítva –folyamatosan alkot, ezért kb. 200 szerzemény köthető a nevéhez, szinte lehetetlen feladat. Nem segít az sem, ha a lista szerkesztője az ország egyik legfanatikusabb rajongója, ezért mindegyiket imádja. Valamilyen szűkítésre tehát mindenképpen szükség van, és ha ennek a Top 10-nek az apropója a zenekar egykori orgonistája, a néhai Jon Lord születésének 80. évfordulója, akkor ez a lista most álljon a billentyű szempontjából legemlékezetesebb DP dalokból!

A feladat persze még így sem könnyű, hiszen Lord –a kortárs Keith Emerson (ELP), Rick Wakeman (Yes) és Ken Hensley (Uriah Heep) mellett –minden idők legnépszerűbb és legelismertebb rock billentyűse, ami nem a véletlen műve. Rengeteg Deep Purple dal sikere köszönhető az ő közreműködésének, olykor szerzői oldalról, sokszor pedig előadói oldalról, legyen szó mennydörgő hangzásról, tű pontosan hasító kíséretről, vagy szélvészként száguldó szólókról.

Listámat a Smoke On The Water indítja a 10. helyen, mégpedig azért, mert a virtuóz szólózást leszámítva, ami itt nem tetten érhető, minden más kiválóan megfigyelhető benne az iménti felsorolásból. Ahogy a dal elején beszáll az orgona a gitár mellé, nem hiszünk a fülünknek, hogy konkrétan súlyosabban szól nála. Ez Jon újításának az eredménye, mely szerint az addig alkalmazott lebegős hatású Leslie orgonaerősítők helyett egy Marshall gitárcuccon küldte át a Hammond így betorzuló hangját. Ahogy elérkezünk az első versszakhoz, hallhatjuk, hogy a száraz és monoton gitárkíséret mellett milyen változatosan és feszesen ritmizál az orgona, a dal lüktetését biztosítva. A szerzői véna is villan egy kicsit, amikor a refrén a „water” szóhoz érkezik, a nóta legizgalmasabb akkordja ugyanis Jon ötlete.

Persze azért a SOTW-ben a pálmát Ritchie Blackmore gitáros viszi el a főtémával és a legendás szólóval, de az ő dominanciája nem mindig volt „alapértelmezett”. A Purple első három lemezén egyértelműen Lord uralja még a terepet, aki a szólózás terén is jóval magabiztosabb. A 9. helyre ezért egy Mk1 DP nótát választok, amely lehetne akár az első nagy sláger Hush is –a maga bő egyperces billentyű orgiájával (és benne a géppuskát idéző, hihetetlen egykezes villámritmizálásokkal) –de mégis inkább a Wring That Neck mellett döntök, amely jazz-rockba hajló shuffle-jével a későbbi „adu ász” Lazy előfutára.

A 8. helyen nálam az In Rock lemez Livin’ Wreck zúzdája végez. Nem elsősorban a szólója miatt, hanem a refrének végén hallható félelmetesen sikító, hörgő, gurgulázó megszólalású glissando játék (a tenyér gyors csúsztatása a billentyűzeten) okán, amely nagy valószínűséggel minden idők legbrutálisabb hangzású billentyűfelvétele. Persze az In Rock bővelkedik kíméletlenül hasító hammondozásban, a Flight Of The Rat nótát is választhattam volna, vagy éppen a Hard Lovin’ Man-t.

A legendás nagy szólók előtt a 7. helyre befut még a Child In Time, melynek azonnal felismerhető, misztikus intro részei példa nélküliek a rock billentyűzésben.

A következő három helyen viszont már tényleg sorjáznak a lélegzetelállítóan virtuóz szólók. A Pictures Of Home-ban a Lord védjegy kromatikus (minden billentyűt gyors egymásutánban leütő) skála kápráztat szédületes sebességgel, a Burn és a Highway Star pedig a neo-klasszikus témákat váltogatja blues és rock elemekkel, szintén eszelős tempóban.

Ha igazán szélsebes szólózást akarunk, akkor viszont nem lehet más a bajnok, mint a Rat Bat Blue „csembaló szólója”. Bár ott van némi csalás, ugyanis a hihetetlenül száguldó csembaló dallam valójában egy stúdióban felgyorsított középtempós zongora téma, a végeredmény mégis annyira ütős, hogy megbocsátjuk még a trükköt is. Nálam ér egy bronzérmet.

A Deep Purple viszont mindig is elsősorban koncertzenekar volt, és ahogy a gitáros Blackmore, Lord is jellemzően a színpadon hozta ki magából a maximumot. A 2. helyre tehát mindenképpen koncertklasszikust választanék, és elsőként a Difficult To Cure/Beethoven instrumentális csodája ugrik be, amely a 80-as/90-es években Jon fantasztikus szólóblokkjait vezette fel. Mivel azonban annak az eredetije egy Rainbow felvétel –és így inkább Blackmore nevéhez kötődik –egy régi DP koncertklasszikus mellett döntök helyette. Ez a Space Truckin’, amely a hőskor live albumain gyakran egy teljes lemezoldalt is betöltött korlátlanul hömpölygő spontán muzsikájával.

A dobogó legfelső fokára nálam csakis a Lazy állhat fel, ha Hammond-vezérelte Deep Purple dalokból készítek toplistát. A Machine Head lemez egyik legerősebb dala szinte mindent felvonultat Lord mester fegyvertárából. Mennydörgő intro (mint később a Perfect Strangersnél), sodró lendületű riffelés, lenyűgözően virtuóz, mégis görcsmentesen guruló szólók, és az a játékosság, amivel kortársai közül csak a Purple rendelkezett, állandó és könnyed átjárást engedve a kőkemény hard rock és a boogie-s rock n roll között.

Ha viszont Jon Lord legemlékezetesebb darabjait akarja valaki összegyűjteni, nem feledkezhet meg az ő szeretett „gyermekéről”, a Concerto for Group and Orchestra c. műről, a világ első szimfonikus zenekarra és rock együttesre íródott versenyművéről, amelyet 1969-ben komponált, és amellyel 40 évvel később a magyarországi rajongókat is elvarázsolta két egymást követő estén át. Nálam a Concerto-é a különdíj.

Happy Birthday in Heaven, Jon!

1. Lazy (studio & live)
2. Space Truckin’ (live)
3. Rat Bat Blue
4. Highway Star
5. Burn
6. Pictures Of Home
7. Child In Time
8. Livin’ Wreck
9. Wring That Neck
10. Smoke On The Water
+1. Concerto for Group and Orchestra

Scholtz Attila
Fotó: Petró Adri

[2021.06.28.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
patiala m legitimate szolgáltatás [2021.11.29.] apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Kecskeméten beteljesedett Erzsébet és a Halál szerelme
Október közepén mutatta be a...



beszámolók még
Otthoni játékok