Megnéztük a Sonata Arctica akusztikus koncertjét

A power metal egyik alappillérének számító finn Sonata Arctica ismét tiszteletét tette Budapesten. Ez is egy Covid miatt halasztott koncert volt, mint oly sok mostanság.

Elfogult leszek, előre szólok, mert a legnagyobb kedvencem Tony Kakko és csapata. A legelső metal lemezem a bemutatkozó Eplictica albumuk volt, 22 évvel ezelőtt a keményebb stíluson belül, onnantól pedig nem volt megállás.

Ez a tizenegyedik koncert, ahol élőben láthatom őket. Mindig megújulnak, valami pluszt hoznak, most épp akusztikus köntösbe öltöztették az összes „kétlábdobolt” dalukat (is). Így is zseniális mindegyik, két lemezt (Acoustic Adventurers Volume One / Two) is megjelentettek akusztikus áthangszereléssel, ezekkel turnéznak most Európában.

Előzenekarként a 2014-ben alakult svéd, dark symphonic metalt némi nyomokban black death trash elemekekkel vegyítő Eleinet tekinthettük meg. Ami megalapozta már kezdetektől a hangulatot, az igen dekoratív és egyben rendkívül kedves Madeleine énekesnővel. Női szemmel néztem, így csak a zene érdekelt esetükben, csodás hangja van és rendkívül szuggesztív frontember(lány).

Ilyen férfisikongatást nem igen hallottam a 22 év koncert múltam alatt, mint amit itt. Nagyon jó kis bulit csináltak, bő negyven percben. Koncert után pár mondatot beszéltem velük, nagyon kedvesek, szerények, az énekesnőjüknek csoda hangja van. Ez az akusztikus köntös még jobban kiemeli mennyire tehetséges.

Sonata Arctica koncert képekben - klikk a fotóra

Utánuk, kis szünettel következett az este főszereplője, a Sonata Arctica, egyből bele is csaptak a közepébe. Tony Kakko levágódott az előre, precízen bekészített székébe, megragadta a mikrofont és kezdődött is a koncert.  Annyiban különlegesebb, mint a korábbi tíz alkalom, amikor Magyarországon koncerteztek, hogy most először turnéznak akusztikus műsorral, ami rendkívül érdekessé teszi az alapjáraton kétlábdobbal csépelt, headbangelős dalokat.

• Ha egy mondatot írnék csak, akkor annyit írnék: imádtam, imádom Tonyt és csapatát, Tony hangját, kisugárzását, végig libabőrös voltam. Elképesztő hangterjedelme és orgánuma még jobban kijön így akusztikus formában.

Rest of the Sun kislemezükkel kezdtek, ezt egyből követte a jelenlegi óriási kedvencem, az I have a right. Ezt már mindenki együtt énekelte az énekessel a teremben, kórusban. Az első három dalt két korai (számomra) klasszikus balladájuk követte, a Letter To Dana és a Tallulah. Mindkét szerzemény csoda, eredeti formájában is, de ebben a verzióban Tony hangja olyan magasságokat ért el, hogy itt már libabőröztem.

A dalok között kis vicces szösszeneteket hallgathattunk meg Tonytól. Visszaemlékezett a legelső, 22 évvel ezelőtti, Magyarországon adott koncertjükre a Stratovarius / Rhapsody társaságában. Mesélt arról, milyen jó apának lenni. Mennyire megváltoztatja az embert jó irányba, neki sokat segített legyőzni a mentális és egyéb problémáit, amikkel küzdött éveken át. Viccesen megjegyezte, hogy néhány dolog Stephen King regénybe illene az életében.

Ezután következett pár alap verzióban is középtempójú dal, majd megint egy kis sztorizgatás, hogy hogyan is kezdett el futni. Elcsúszott a postaládához menet. Annyira ramaty állapotban volt akkor fizikailag, hogy azt mondta magának, ez így nem mehet tovább. Elkezdett a gyógyulást követően futni. Először kis távokat, majd egyre nagyobbakat és a legtöbb, amit lefutott az egy fél maraton volt, amiről dalt is írt. Természetesen következett is a Hal of a Marathon Man.

Majd jött a Closure To an Animal, ezután sorban a várva várt slágerek, természetesen a turnéhoz híven akusztikus előadásban. A Victoria’s Secret (imádom sláger) egyből átment némi felvezetéssel a legnagyobb slágerükbe, ami természetesen nem más, mint a „Jamie és a csodalámpa dal”, a Fullmoon.
Itt már én is üvöltve énekeltem (előtte csak halkabban kiabálva daloltam), az egész terem extázisban üvöltötte természetesen, hogy „Runaway Runaway Runaway„. Ez a dal számomra alap, mert ezzel szerettem meg a zenekart, az első albumot, a stílust, szívem csücske dal, Tony hangja csodás ebben is.

Ezután a valaha leggyorsabb daluk - Wolf & Raven - letisztult, a turnéhoz áthangszerelt zseniális változata következett. Tony sem bírt magával itt már headbangelt kicsit a székben ülve. Ezután még négy dalt játszottak. A Don’t say a word és az elmaradhatatlan Vodka dalt, zárótételként, ahol Tony már felállt a székből és karmesterként navigálta a közönséget, mikor, melyik oldalon vár kiabálást.

Annak ellenére, hogy láthatóan egy picit meg is volt fázva, a produkción ebből semmi nem érződött. Zseniális hang, mindig megújuló karakter, aki láthatóan szívesen jár vissza hozzánk bizonyos időközönként. Köszönetet is mondott nekünk rajongóknak, hogy a sok viszontagság után újra itt vagyunk együtt és együtt bulizunk, még ha közhelyesen is hangzik, nekik tényleg ez jelent mindent, ezért csinálják.

Egy szó, mint száz, a Sonata Arctica megint egy hibátlan koncertet adott, várom vissza őket, akár akusztikus, akár eredeti gitár riffekkel teli, headbangelős, kétlábdobos formában.

Teljes Setlist

Balázs Adrienn

[2022.12.03.]