A GRUND - vígszínházi fiúzenekar dupla koncertje a Vígszínházban
A GRUND – vígszínházi fiúzenekar 2017. május elsején alakult, a Vígszínház 121. születésnapján adta első koncertjét. A zenekar tagjai mindannyian A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi ősbemutatójának szereplői: Ember Márk, Medveczky Balázs, Wunderlich József, Zoltán Áron és a zenekarvezető Fesztbaum Béla. A csapat február 12-én két koncertet is ad a Vígszínházban, ahol A Pál utcai fiúk dalai mellett több, legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser-dal és néhány hazai és külföldi klasszikus a rock világából is hallható lesz.
„A Pál utcai fiúk előadásai végén, olyan csodálatos hangulat alakult ki és alakul ki mind a mai napig, hogy úgy éreztük, ezt valamilyen formában tovább kell vinnünk, ez az előadás nem érhet véget a tapsrendnél! Adta magát egy iskolai rockzenekar, egy tanár-diák csapat ötlete” – idézi fel az indulást Fesztbaum Béla, aki az előadásban Rácz tanár úr szerepét játssza.
A csapat megalakulása óta számos vidéki városban és fesztiválon fellépett, rendszeres vendégei a Kultkikötőnek, legutóbb 2022 augusztusában Kolozsvár Fő terén adtak fantasztikus hangulatú koncertet, mely eddigi fennállásuk kiemelkedő eseménye volt. Több mint 12.000 néző előtt léptek fel, vendégként Dés László csatlakozott hozzájuk. A sok színházi elfoglaltság miatt ritkán koncerteznek, egy naptári évben mindössze 7-8 alkalommal.
Minden koncert valódi ünnep, a vígszínházi alkalmak pedig igazán különlegesek! A közönség nagy szeretettel fogadja, ennek a legendás előadásnak a tagjait, akikkel most nem színészként, hanem zenészként találkozhat. „Hálásak vagyunk régi és új rajongóinknak, akik érdeklődésükkel megtisztelnek bennünket! Igyekszünk minden alkalomra valami újdonsággal is készülni, ha időnk engedi” - mondja a zenekarvezető, aki azt is fontosnak tartja, hogy koncertjeiken együtt élheti át a „grund” élményt a zenén keresztül minden generáció, közösen énekelhetik a jelen és a múlt emblematikus dalait.
Igazi örömzene A Pál utcai fiúk színészeitől, február 12-én a Vígszínházban, ahol a koncert után dedikálás is várja a közönséget.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.