Újra egy hajóban a finn dallamos metal nagyágyúi - Stratovarius - Sonata Arctica koncerten jártunk

A nap, amikor a két legnagyobb zászlóvivője a finn dallamos metal muzsikának újra együtt lép fel nálunk az őszi turnéjuk keretében.

Huszonhárom évvel ezelőtt volt erre legutoljára ebben a formában példa, az egykori Pecsa helyszínén, ami emlékezetesre sikeredett világszerte, Jens Johansson WC robbantásával. Bárki rákereshet YouTube-on, illetve az egyik hivatalos koncert DVD bónusz anyagai között is fellelhető.

Na de térjünk vissza napjainkhoz.

A két zenekar rengetegszer tette tiszteletét nálunk Magyarországon külön-külön az elmúlt huszonhárom évben, mindegyiken ott voltam mindkét zenekar esetében, jelentem, mivel szívem csücskei.

A Sonata Arctica Ecliptica és a Stratovarius Infinite lemezei tették le végérvényesen a mérföldkövet huszonhárom éve, amivel megszerettem a stílust és a két zenekart.

Az előzenekar az Induction csapata volt, ami nem másról nevezetes elsőre, mint hogy Kai Hansen – Helloween / Gamma Ray fia az alapító tag. Na de a másik nevezetességük, hogy elsőre leesett az állam az énekes hangjától, elképesztő hangokat énekelt a srác, nem akarok nagy szavakat, de az új Kiske itt van a látóhatáron. Olyan hangulatot hoztak a Barba Negraba, mintha maguk is fő zenekar lennének, remélem visszajönnek fő bandaként, mert kevés volt belőlük ez a fél óra.

Utánuk kis átszereléssel következett Tony Kakko és csapata. A Sonata Arctica durván másfél órát játszott, természetesen az összes slágerrel és új dalokkal is érkezve. Hamarosan megjelenő új albumukról már kiadtak egy kislemezt, First in Line címmel, ezt is elhozták nekünk. Ez nem másról mint a felgyorsult világ előnyeiről és legfőképpen a hátrányairól szól, hogy elfelejtünk „bekapcsolódni” és csak „kikapcsolódunk”, de azt sokszor felületesen. Éljük meg a pillanatot, csendesedjünk el néha – a dal gyors, kétlábdob tempóval hívja fel erre figyelmünk.

Sonata Arctica koncert képekben - klikk a fotóra

A slágerek elmaradhatatlanok már egy Sonata koncerten is, Replica, Tallulah, I have a right, Don’t say a word, na és a legeslegnagyobb kedvenc sláger tőlük, a „Jamie és a csodalámpa” dal, a Fullmoon is elengedhetetlen volt. Tony Kakko hangja jobb mint valaha, az elmúlt huszonhárom évben ugye ő eléggé hullámzó volt, de már majd tíz éve megküzdött ő is a démonjaival, és egy vidám  mosolygós Tony-t láthattunk most is a színpadon. A Fullmoon #jamieésacsodalámpa első versejét a közönség teli torokból kívülről énekelte, nem különben a refrént is #runawayrunawayrunaway ... ugye - ugye ... ez alapmű...döbbenet, hogy már majdnem negyed évszázados ez a dal, és az első lemezük is.

Tony nagyon vicces kedvében volt, szinte minden dal előtt, után szólt hozzánk pár mondatot, hol csak úgy szóviccekkel fárasztott minket maga is jól szórakozva. Aztán a szexet és a zenét hasonlította össze, mely szerint egy jó este papa mama szereti egymást és utána puff abból leszünk mi. A zene is ilyen tud lenni, vagy legalábbis majdnem ilyen hatással tud lenni az emberre. Aztán az énekeltetésnél Freddy Mercuryt megidézve „eeeeoooo...eeeee...ooooo „ -val vett minket rá, hogy versenyt énekeljünk vele,  majd az „Old Mcdonald”-nál beugratta a közönséget, mert mi befejeztük „éjáéjáó” -val az introját, de ő ugye utánzást kért, ki is nevetett minket, hogy elhibáztuk, csőbe húzott minket.

Ezután következett még a két búcsúdal, aminek refrénjében ránk parancsolt, hogy ne szóljunk egy szót sem, majd természetesen a Vodka dallal vonultak le a színpadról.

Nem sokkal ezután következett Timo Kotipelto és csapata, ugye már több mint tíz éve vált ki, azaz kérték meg a kiválásra az alapító Timo Tolkkit, és bár sok pereskedés volt, de a bíróság a jelenlegi felállásnak ítélte több mint tíz éve a Stratovarius nevet. Én is azok táborát erősítem, akik szerint a Stratovarius maga Timo Kotipelto, még ha első sorban énekes is egyszerűen 1988 óta igenis ő a Strato arca és HANGja.

A mostani turné különlegessége még a különlegességeken belül is, hogy Lauri Porra Stratovarius basszerost a Sonata Arctica első basszusgitárosa, Jani Liimatainen helyettesíti, ennél nagyobb átfedéses csavar már nem is lehetne, a Sonata basszerosa a Stratoban, nincsenek véletlenek. Jelen esetben közre játszhat, hogy Timo Kotipeltoval régi barátságot ápolnak, és Timo szóló lemezein is vendégeskedett Jani, illetve a Cain’s Offering zenekarban is együtt zenélnek Timo és Jani, kézenfekvő és egyben frappáns őt hívni helyettesként.

Stratovarius koncert képekben - klikk a fotóra

A koncert a Survive dallal indult, más nem is passzolhatna jobban ide, hisz túlélte a zenekar bőven a krízist, azóta számtalan lemezzel bővítve a repertoárjukat.  Nos, mivel nekem Kotipelto úr a top tíz szívem csücske metal énekes közül - Tony Kakko szintén - a top háromban van, próbálok nem elfogult lenni.

A második dal már az egyik kedvenc dalom volt, ami nem más, mint az Eagleheart, az egyik legnagyobb Strato himnusz a millennium után, és ez a dal is már majd húsz éves. Ezután záporoztak a slágerek, Speed of Light, Paradise, Black Diamond, Father Time, de az új dalok sem maradtak el, például, mint a megbolondult világunkról szóló World on Fire.

Kotipelto mozdulatai kiszámíthatóak és imádni valóak egyben, az elmúlt harmincöt évben, amióta léteznek. Hangja hibátlan továbbra is, a legmagasabb oktávokat is kivágja, Kotipelto az idővel csak jobb, mint a jó bor. Hamar elrepült a másfél óra velük is, imádtam újra látni őket.

Timoék még bőven covid előtt voltak nálunk utoljára - akkor Tarjával (Tarja Turunen) közös turnén, Tony-ék ugye tavaly az Akváriumban akusztikus koncertet adtak, de őket is vártam egy év távlatában is. A két legnagyobb kedvenc zenekarát pláne együtt hogyne várná az ember lánya. Timo nem volt annyira vicceskedve beszédes, mint Tony (nem is szokott), ő inkább röviden és komolyan szólt hozzánk a dalok között, de közönségbíztatásban és mosolyban tőle sem volt hiány, minden második dal után köszönetet mondott nekünk, hogy életben tartjuk a metal zenét azzal, hogy megvesszük a koncertjegyeket.

Az este különlegessége volt még, hogy Jens Johansson billentyűs hatvan éves lett (technikailag másnap, de gyakorlatilag aznap ünnepelték), a színpadon is felköszöntötte a zenekar egy koccintással, a közönség pedig a Happy Birthday kánonban éneklésével. Öt pohár italt szervíroztak gyorsan a színpadra, Jens meg is hatódott, látszott rajta, hogy nem számított rá.

Hamar eltelt az este, és bár Timo nem tett olyan ígéretet, hogy jövőre turnéra indulnának, Tony annál inkább, jövőre a Sonata Arctica az új albumát tutira megturnéztatja, ezt megígérte nekünk fixen.

Várjuk vissza mindkét (három) zenekart nagyon sok szeretettel.

Köszönet a Concerto Musicnak a szervezésért.

Balázs Adrienn
Fotó: Petró Adri

Sonata Arctica setlist:
1. Closer to an Animal
2. Black Sheep
3. First in Line
4. Broken
5. I Have a Right
6. Paid in Full
7. Replica
8. 8th Commandment
9. Tallulah
10. FullMoon
11. The Cage
12. Don't Say a Word

Stratovarius setlist:
1. Survive
2. Eagleheart
3. Speed of Light
4. Paradise
5. Broken
6. Winter Skies
7. World on Fire
8. Father Time
9. Frozen in Time
10. Black Diamond
Encore:
11. Unbreakable
12. Hunting High and Low

Videók

[2023.11.10.]