Alaposan kitett magáért a The Ghost Inside

Tizenkét év után lépett fel újra hazánkban a pokol mélyéről visszatérő amerikai banda.

A 2015-ben történtek mély nyomot hagytak az amerikai The Ghost Inside zenekar életében. A kaliforniai együttes tagjai éppen állomásról állomásra utaztak az akkori turnéjuk során, amikor egy életre megváltozott az életük. Turnébuszukkal balesetet szenvedtek, az események során két társukat is elvesztették, valamint a dobos egyik lábát amputálni kellett, és a frontember is olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az sem volt biztos, túléli-e a történteket. A metálbandának 4 év kellett a feltápászkodáshoz, de visszatértek. 

Vigil és társai 2019-ben, hosszú távolmaradás után stúdióba vonultak, és 2020 nyarán piacra dobták a The Ghost Inside albumot. Ezt követően aktívvá váltak, de persze nekik is megkellett küzdeniük a pandémia okozta nehézségekkel. 2021-ben élőben is reaktiválták magukat, és azóta is dübörögnek.

Hazánkban utoljára 2013-ban a Dürer kertben volt jelenésük, de az olyan rég volt már, hogy még az emléke is totál elhalványult. Tizenkétéves böjt után a Barba Negra blue stage-en kaptak helyet, ahol a nyári időpont ellenére szépszámmal felsorakoztak a TGI rajongók, érdeklődők.

Az eseményen két hazai banda, a hazai underground egyik legfrissebb és legtehetségesebb alakulata, a Wires-nek és a régi motorosnak tekinthető, egy év után koncertező Southern Oracle-nak jutott az a megtisztelő szerep, hogy felvezessék azt est főszereplőjét. Kisebb mellékzönge: ez idő alatt a szomszédos nagy sátorban a Cradle of Filth közreműködésével jókora fesztivál kerekedett a csepeli kertben.

Visszakanyarodva a saját helyszínünkhöz: mindkét magyar csapat odatette magát, parázs, sebészi riffek, ütős hangzás, nem volt hiba egyik előadásban sem.

Aztán fél 10 körül Andrew Tkaczyk dobos vezetésével megjelent a színpadon a nap főhőse.  A külső és a belépő is meglepően konzervatív volt, a frontember fehér kabátban és a kissé „stricis” külsővel megáldott basszer társával azonos színű nadrágban virított. A koncert hangzása viszont a régi, acélos, pusztító, még úgy is, ha a frissebbek nóták dallamos, éneklős refrénjei némileg puhították az összeképet. Az újabb, lájtosabb dalok nem mindenkinél arattak osztatlan sikert. A metalcore, deathcore trendek alapvetően a softabb irányba terelődnek, így a néminemű „elpuhulás” nem jelen túl nagy meglepetést.

A 65-70 perces buli setlistje minden várt és szeretett nótát tartalmazott, így nem volt miért fanyalognunk.
Hosszú ideje vártam már egy hazai The Ghost Inside koncertet, ami még bennem is elnémította a kritikusabb hangvételt. Lehetett volna találni egy-két kirívóan lassabb, nyögvenyelősebb időszakát a koncertnek, de nem akarok elégedetlen lenni, mert végig gyermeki, önfeledt hangulatban üvöltöttem a számokat, hasonlóan a közönség jelentős részéhez. A záró Engine 45 nótát befejezni alig tudták Vigillék, a hangszerek elhalkulását követően még vagy 2 percig dalolászta a refrént a tömeg. 

A zsúfolt nyaram első etapján túl vagyok. Reményeim szerint lesz még néhány esemény ahonnan hasonló hangulatban távozhatok.  

[2025.06.29.]