A dallamos progresszív rock és metálzenék kedvelőinek nagy örömére, hosszú idő után újra Budapesten üdvözölhetjük a német Vanden Plast. A tavaly kiváló lemezzel jelentkező zenekar fellépésére az Analog Music Hall koncerttermében kerül sor szeptember 24-én, szerda este.
A '90-es évek közepétől számos kiváló lemezt készítettek, de a 2000-es években is végig aktív maradt a szinte példátlanul hosszú ideig változatlan felállású együttes. A tavaly tavasszal megjelent The Empyrean Equation Of The Long Lost Things című lemez remek fogadtatásán fellelkesülve – és a billentyűknél egy új taggal erősödve Alessandro Del Vecchio személyében – idén végre újra turnéra indultak. Ennek során szeptember 24-én a budapesti Analog Music Hall színpadán is láthatjuk majd a kiváló zenekart.
Még 2000 nyarán, az első Summer Rocks fesztivál vendégeként jártak Budapesten, és habár számtalan jobbnál jobb lemezük jelent meg az évek során, turnéik azóta sem kanyarodtak felénk. Az őszi turné során a szintén német csapat, az Ivanhoe lesz a Vanden Plas vendége, így a budapesti koncerten is. Tavaly tavasszal jelent meg a formáció kilencedik albuma "Healed By The Sun" címmel (az első még 1994-ben jött ki), kitartóan haladva a dallamos progmetal ösvényén.
Jegyek kaphatók a Tixa.hu online rendszerében, elővételben 11900 Ft, a koncert napján 12900 Ft-os áron.
[2025.09.09.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.