Itt a sebezhetőség himnusza: a „Naked” egyszerre fájdalmas és felszabadító
Kenya Grace visszatért egy érzelmileg nyers, mégis táncolható slágerrel, amelyben a szerelem utolsó pillanatait csupaszítja le a hallgató előtt.
Meghozta a jó időt Kenya Grace legújabb, „Naked” című dalával! A habkönnyű drum and bass alap azonban egy sokkal mélyebb hangvételű szöveggel párosul. Az előadó-dalszerző egy szerelem végső napjairól énekel, amiben már csak az egyik fél érzi a lángot.
Két éve már annak, hogy a „Strangers” meghódította a világot! Az énekesnő dala több, mint egymilliárd streamnél jár, azóta pedig slágert slágerre halmoz. A könnyen befogadható ütemek és a szövegeiben kiteljesedő őszinte érzések pedig szintén hozzátesznek az osztatlan sikeréhez. Ezt pedig még jobban tetőzi az emberi kiállása, amit a hazai közönség a tavalyi Sziget Fesztiválon élőben is láthatott.
A megjelenés egy szerelmi szenvedést mutat be az egyik fél szemszögéből. Mintha az illető fejében lévő gondolatokat látnánk, aki a kételyeken túl egy idő után már mindent megtenne azért, hogy a másik fél viszonozza az ő érzéseit.
A 2022-ben feltűnt énekesnő a közönségnek először tavaly júniusban mutatta be a „Naked” részletét. Akkor úgy beszélt róla a TikTok felületén, hogy a valaha volt legrosszabb érzést zenésítette meg. Azóta pedig szabályosan szárnyal a felvétel: több ezren várták a releaset, ami most végre napvilágot látott.
A brit producer és szerző remekül ötvözi a popzenét elektronikus elemekkel, néha teljesen felrúgva a műfaji határokat, a hallgatóság legnagyobb örömére. A végeredmény pedig minden esetben olyan, amit szívesen hallunk rádióban és buliban is egyaránt.
[2026.03.17.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.