Rock és menzai bukta - interjú Ákossal
A művész és az ember
- Most pedig evezzünk komolyabb vizekre. Persze a fokozatosság elvének betartásával :D Tegyük fel, azt tervezgetem, hogy párommal egy csendes őszi estén betesszük a lejátszóba a néhány hete megjelent tripla DVD-det és egy-két pohár bor mellett ismerkedünk annak tartalmával. Milyen borral készüljek erre az alkalomra? - Ennek eldöntéséhez a körülmények pontosabb ismerete szükséges. Hogy mást ne mondjak, egyáltalán nem közömbös, hogy mit ittunk/ettünk előtte, de az sem, hogy hogyan telt a napunk... Amennyiben ünnepi hangulatú estéről van szó, akkor egy komoly, testes vörösbor, mondjuk Villányból vagy Szekszárdról jól állna neki. Például egy Tiffán Carissimae vagy Takler Regnum a 2003-as évjáratból –, amelyhez mondjuk 70 %-os kakaótartalmú fekete csokoládét tördel az ember. Magam a Tiffán Pinot Noirt szeretem legjobban, de ahhoz nem lesz jó a csokoládé, inkább valami natúr félkemény sajt vagy nem túl édes aszalt gyümölcs… Amikor a feleségemmel otthon DVD-zünk, először a hangulathoz választunk filmet, a filmhez bort, a borhoz rágnivalót – ez utóbbi alatt ne chipset tessék érteni.
- Honnan ered számodra a bor szeretete, ami iménti szavaidból is érződik, és megnyilvánult az Andante Borpatika létrehozásának ötletében is?
- 14-15 éves lehettem, amikor először láttam Huszárik Zoltán Szindbád című filmjét. Ennek következtében a kamaszkori lázadásom az lett, hogy a nagyapám kabátjában és kalapjában jártam a Fazekas Gimnáziumba... Persze emellett énekeltem a kórusban, sportoltam, volt heavy metal zenekarom és sok más egyéb is, de az igazi rebellió részemről ez a nosztalgikus, elégikus, szindbádi világhoz való vonzódás lett. Azóta sem hagyott el, a mai napig Krúdy-rajongó vagyok. A bor a legtöbb írásában szerepel: a férfiak a Mélypince nevezetű helyiségben opálos zöld poharakba bámulva töltenek el napokat – nem egyszerű korhelykedéssel, hanem hallgatással vagy filozofálgatással. És persze gyakorta szépasszonyokról hallgatnak, róluk beszélnek. Ehhez remekül tudok viszonyulni. A borszeretetem valahol itt indult, aztán megismertem borosgazdákat, jó néhányukkal összebarátkoztam, kicsit bepillantást nyertem a „boros társadalomba”.
(Krúdy Gyula gyakran volt vendége Krausz Poldi bácsi tabáni borozójának, csakúgy, mint Bródy Sándor, Szerb Antal, Székely Mihály vagy Márai Sándor. A több évszázados múltra visszatekintő vendéglő azután vált kultuszhellyé, hogy az első világháborút követően Krausz Lipót átvette annak vezetését. Ebben az időben a Tabán legolcsóbb vendéglője volt, írók, művészek kedvelt kiskocsmája. A szerk.) - Akkor gondolom, a Mélypincéhez hasonló hangulatú helyet kívántál létrehozni az Andante megnyitásával? - Régóta vágytam egy olyan helyre, ahol az emberi szónak, a jó ételnek, a jó bornak és a jó művészetnek egyaránt helye van.
- És – gondolom - ahol a szó klasszikusan nemes értelmében vendégül láthatod a barátaidat, ismerőseidet... - Igen, de ez igazából nem csupán vendéglátóhely. Látszatra egy egyszerre elegáns és otthonos borbár, lényegében pedig közösségi hely. Mindig a betérő dönti el, hogy minek akarja látni.
- A bor a bánathoz vagy inkább az örömhöz kapcsolható? - Mindkettőhöz: egyszerűen vannak dolgok, amit boros asztalnál jobban meg lehet beszélni, mint máshol. A bor szent ital, minden eredetmonda szerint a mennyei kertből loptuk el vagy az istenektől kaptuk ajándékba a szőlőt. A keresztény mitológiában is központi szerepe van, Jézus első csodatételétől az utolsó vacsora jelenetéig.
- Hadd kapaszkodjak bele a kereszténység említésébe és tegyek fel egy álnaív kérdést! Még mielőtt hallottam volna legutóbbi albumodat, látván a címadó dalt idéző marketing anyagokat, adódott a kérdés, vajon ezzel Te próbálsz közelebb – még közelebb – kerülni a közönséghez (vagy talán Istenhez), illetve azt próbálod közelebb vinni hallgatóidhoz, amit a Teremtőtől kaptál? - Ahhoz az eszméhez akarok közelebb kerülni, amiről a kereszténység beszél. Számomra megdöbbentő az a helyzet – de értem az okát –, hogy a huszon-harmincéves emberek az Ákos-vendégkönyvben arról vitatkoznak, hogy miről szólhat a Még közelebb című dal, miközben a nyolcéves fiam magyarázat nélkül is tudja, ki az, aki „a terhét felveszi”.
[2007.11.23.]
Hírek
