A Pókasszony csókja
A főszereplők kedvenc jelenetei Földes Tamás: - Azért nehéz ilyet mondani, mert annyira folyamatos a darab és szinte az elejétől kezdve a színpadon vagyunk végig. De mondjuk nagyon szeretem a forradalmár dalt, a Holnap virrad a mi napunk címűt. Az valamiért nagyon megfogott. Bár ezt sem tiszta szívvel emelem ki, mert az egész darabot nagyon szeretem úgy, ahogy van.
Az még egy nagyon érzékeny dolog, mikor elmegy Molina, és azt mondja Valentin, hogy „Légy férfi! Hallod, Molina? Légy férfi!” Ez egy nagyon fontos és egy nagyon nehéz pillanata az előadásnak.
A kedvenc idézetem pedig a Marta nótában található: „Ez a virág nekem nőtt…” - az gyönyörű.
Bereczki Zoltán: - A második felvonás eleje, a Szentpétervár lángjai, ahol én igazából csak egy mesélő vagyok, és élvezhetem, ahogy Barbi, aki egy remek komika, és Dzsoni, aki pedig hihetetlen jó humorú, „megeszik a fejüket” - ahogy ezt színházi berkekben szokták mondani, ami annyit jelent, hogy elökörködnek. Ez egy rettentő jó jelenet.
Nagyon szeretem még a Mami, helló! c. számot.
A színFal mögött Téved, aki azt hiszi, hogy bármelyik darabot is úgy játsszák a mai napig, ahogyan az anno lezajlott a főpróbán. A színészi eszközök tárháza folyamatosan bővül, az előadás gyarapodik megannyi ötlettel, és színesedik az esetlegesen rontásokkal, melyek egy jól irányzott rögtönzéssel akár sokkalta jobbak is lehetnek annál, mint ahogy az eredetileg írva vagyon…
Földes Tamás: - Amikor elviszik Molinát, és azt mondja a sálamra, hogy „Jól áll Neked a vörös!”, abból két változat is van, hol ezt csinálom, hol azt. Van olyan, amikor felemelem ökölbe szorítva a jobb kezemet, és úgy felelem, hogy „Tudom.”, de van olyan is, amikor Zoli hajára mondom ezt. Ahogy éppen akkor jön.
Bereczki Zoltán: - Molinának soha nem volt más ruhája, mint a jelenlegi. Amik készültek az előadásról képek, és megtalálhatók a Kamaraszínház oldalán, azokat még a főpróbán csinálták. Az én kérésemre fotóztak abban a kékes ingben, mert úgy éreztem, az valahogy enyhíti a körülmények nyomasztó hangulatát.
Amikor Molinát elfogták, valószínűleg ráadtak valami börtönruhát, aztán kikönyörgött magának valami mást és egy ilyen rongyot sikerült valahogyan megkaparintania. A saját, otthoni ruháit egészen biztos nem kapta meg, akármilyen kiváltságos. Bár… pozitív szereplőként gondol az ember Molinára, Ő azért egy besúgó ebben a börtönben. Azt ne felejtsük el, hogy az elején azt mondja neki a börtönigazgató rákontrázva az Ő szavaira, hogy „Bízom benned, Molina. Megbízom benned.” Beraktak mellé egy forradalmárt, akiből elvileg információkat kéne kiszednie.
Nagyon könnyű és egyben nagyon nehéz is ez a szerep. Túljátszhatod magad, elbohóckodhatod az egészet, miközben nagyon fontos mondanivalója van a következő rétegnek. Ez az, ami igazán nehéz és nagy szerencsém van, hogy Földes Dzsonival meg Gula Petivel játszhatom. Mind a ketten rettentően jó partnerek. Belemennek a játékba, és ha a pillanat úgy hozza, ez sokszor improvizatív lehetőségeket ad az embernek. Hogy hova esik a hangsúly, az aznapi hangulattól függ. Ezekre Ők nagyon érzékenyek és nagyon jól reagálnak. Jól együtt tudunk működni. Ha ez nem lenne, az egészet megette a fene. Egyedül nem lehet játszani.
Előfordulnak bakik, bár már mindenre van kidolgozott stratégiám. De ha a kollega vagy a partner nem szólal meg, akkor ott állunk. Az egyik ilyen, amikor új rabot hoznak, Molina csacsog, elkezd mesélni az első mozi élményéről, Valentin meg azt próbálja hallgatni, mi történik kint a folyosón és rászól Molinára, hogy: „Kuss!” Nekem erre azt kell válaszolnom, hogy: „Ne mondd nekem, hogy kuss!” - és ebből következik minden további rész. Volt nem egy olyan előadás, amikor a Dzsoni annyira kifele koncentrált, hogy ezt elfelejtette bemondani, és akkor ültünk csendben. De mindig kikeveredünk valahogy a guzmis részekből. Ha az ember a szituációban tud maradni, akkor maga a gondolatmenet kisegít a bajból. Egy ilyen helyzetben például zavaró, ha azok, akik sokszor látták, ilyenkor fölkacagnak. Ez bosszantó tud lenni. Mert szerintem nem annyira vicces, mint inkább figyelemre méltó, ha egy ilyen helyzetből egy színész ki tud úgy keveredni, hogy az a laikusok számára nem felfedezhető. Ehhez persze kell a harmónia a partnerekkel, ami szerencsére itt megvan.
A Pókasszony csókját már több mint 4 éve játsszák a Tivoli Színpadon, mostanában havi 2-3 alkalommal, általában teltház előtt.
Földes Tamás: - Ez az egyik kedvencem a futó előadásaim közül.
Bereczki Zoltán: - Ezt a darabot játszom a legrégebben, mindenképpen egy jelentős szakasza az életemnek, egyáltalán nem elhanyagolható. És annyi rétege van! A sminktől kezdve a dalokon át, a helyzeteken keresztül… El kell jönni megnézni, ezt nem lehet elmesélni…
Szabó Melinda Gertrúd[2006.05.02.]
Hírek
