Napi doom-metal ritmus a belgáktól

A belga formáció – nem keverendő össze a finn Turisas-val – 2004-es debütálása óta második lemezével jelentkezett a 2007-es év derekán. A Circadian Rhythm sötét hangzásvilága gyermekkorunk kedvenc rémtörténeteinek díszleteit idézi, ám a színhely ezúttal az Ardennek erdeje.

Képzeljük el, amint a Hold elé kúszó fellegeken át földre záporzó, sápadt fényben szikrázik az éjjeli harmat. Nos, ez a letisztultság jellemzi a korongot, annak ellenére, hogy a kilenc szám közötti kohézió néha megbomlani látszik, s az első harmadon túljutva már nem ér meglepetés minket. Vokális és hörgős részek, domináns szintetizátor-játék, mint mélység és magasság jelennek meg és teremtenek magával ragadó atmoszférát, ami kitart a közel ötven perces játékidő végéig, de egy perccel sem tovább.

A Thuisaz-t műfajilag nehéz elhelyezni a palettán. Biográfiájukban avantgarde doom-ként jelölik magukat, amit érzelmes, melankolikus témáikkal igazolnak. Avatott hallgató persze hamar észreveszi az olyan, mára már klasszikussá lett zenekaroktól eltanult black és progresszív elemeket is, mint az Opeth vagy Amorphis, és ezek után nem is meglepő az a vita, ami külhoni lapokban alakult ki körülöttük az elmúlt év folyamán. Dacára mindezeknek a belga srácok jó eredménnyel szerepelnek világszerte a szaklapok kritikái között, és ezen a tendencián mi sem kívánunk rontani.

Summa summarum a Scent Of A Dream (2004) lemezüket követően a Thurisaz újfent bebizonyította, hogy lehet még nagyot alkotni egy olyan műfajban, ahol a November Doom vagy a My Dying Bride árnyékából kell előretörni. A gyermekbetegségeiken túljutva remek bandává nőhetik ki magukat, ezért is kíváncsian várjuk hát a folytatást!

Nagy Áron

[2008.04.03.]