XI. Tóparti Rockparti

Idén egy kicsit korábban, de ismételten jót bulizhatott az, aki augusztus végén kilátogatott az Ózd mellett található Arló Tó Campingbe. A csekély belépő ellenében sátorhelyet, jó hangulatot és remek zenekarokat kaptunk két napon át.

Augusztus 19, péntek

Az első nap szerencsésnek bizonyult abból a szempontból, hogy előtte egész héten rossz idő volt, esett is sűrűn, de aznap kisütött a nap és minden felszáradt. Én csak későn érkeztem meg a festői szépségű kempingbe, már mentek a koncertek. Aznap azt hiszem a Heaven Forbids és a Megazetor fellépéséről maradtam le… No de sebaj, volt még látni- és hallanivaló bőven. A Blind For Life zenekarról már korábban is hallottam, hogy nem tudnak eljönni, de az meglepetésként ért, hogy a SZ.E.R. is elmarad. Oláh Zsolti, a szervező és egyben konferansz jelentette be, hogy hirtelen (aznap!) lemondták a bulit. Ez fenemód kellemetlen, és nem szép dolog, de hát ez van…

Kilenc óra körül csapott a húrok közé a Nervekiller zenekar. Mivel nekem nem nagyon jön be ez a fajta zene, csináltam pár képet és inkább sétáltam, beszélgettem a rég nem látott ismerősökkel. Ebben a fesztiválban ugyanis az a jó, hogy a legtöbb emberke visszajáró vendég, aki egyszer volt, beleszeret a hangulatába. Örömmel tapasztaltam, hogy a hír egyre terjed és messzebbről is jöttek érdeklődő arcok. Többen voltak tehát, mint tavaly, és ez nagyon tetszett. A büfé is jobb volt idén, a méregdrága hamburgerek és gyrosok helyett egy aranyos nénike csinált nekünk kaját, lényegében minden volt, mi szemszájnak ingere és nem utolsó sorban baráti áron. A bárrészben pedig egy barcikai tetováló srác varázsolt gyönyörű motívumokat a vállalkozó kedvűek testére.

Tíz óra tájban kezdett a Vale Of Tears, ami szintén a „zajos-ordibálós” kategóriába tartozik az én megítélésemben, s bár láthatóan nagyon sok rajongójuk volt ott és a legtöbb fiatalnak tetszett a zenéjük, én nem bírtam sokáig hallgatni :) Mindenesetre nagyon jól zúztak, és a közönségből csak elismerően nyilatkoztak a koncertről. Egy órával később jött az est egyik főbandája: a Watch My Dying. Bár a kategória hasonló, és néha azt sem értem, magyarul énekelnek vagy angolul, azért bejön egy-két számuk. A zenei tudásukhoz pedig kétség sem férhet, nagyon profik. Náluk voltak talán a legtöbben a színpad előtt, és a rasztatincsek sűrűjében néha alig láttam valamit…

Röviddel éjfél után megkezdődött az, amire a legtöbb hímnemű bulizó várt: a hagyományosnak számító női mell szépségverseny! Az elmúlt évek győztese idén nem tisztelte meg jelenlétével a rendezvényt, így új trónörököst kellett keresni. Ám ez nem ment olyan könnyen, ugyanis nem nagyon akadt jelentkező. Nagy nehezen találtak két leányzót, de a végeredményre már nem voltam olyan kíváncsi…:) Hajnali fél egykor pedig kezdetét vette a nagy „nosztalgiabuli”, hisz gyerekkorunk zenéjét hallhattuk újra az AB/CD zenekar előadásában. Az ausztrál fenegyerekeket életre keltő banda nagyszerű hangulatot teremtett, az ilyen zenére fogékonyak számára igazán remek első napi befejezés volt. Én személy szerint a féktelen headbangelés után úgy néztem ki, mint egy madárijesztő. De nem érdekelt, hisz a sok fanatikus AC/DC-s közt élvezet a színpad előtt tombolni. A zenekarnak egyébként nagyon fut a szekere mostanában, az állandó felkéréseknek alig tudnak eleget tenni, és a Szigeten is óriási tömeg előtt léptek fel nagy sikerrel. Csak így tovább!

Az estének azonban nem így lett vége, hisz Oláh Zsoltiék a kiesett zenekarok miatti időfölösleget rock diszkó beiktatásával akarták kitölteni. Az itt sátorozók, vagy reggelig bulizni vágyók biztosan jól érezték magukat, ám mi hazafelé vettük az irányt, hogy másnap újult erővel vethessük bele magunkat –na nem a tóba, hanem – a bulizásba!

Augusztus 20, szombat

A szombati nap is kicsit későn kezdődött számomra, a legtöbb ismerős, aki ott aludt, már igencsak jól érezte magát… A tóparton beszélgettünk, mikor játszani kezdett a ZORD. Nem is voltak olyan rosszak, mint amilyenre számítottam. Tudom, ez elég rosszmájú volt, de nem hallottam még őket játszani sehol, és a nevük sem volt valami szimpatikus. De kellemeset csalódtam. Nyolc óra után kezdett a Road, akiket már máshol is láttam és nekem nagyon tetszett Pörögtek, zúztak, nagyon elemükben voltak a kis színpadon. Az est egyik legnagyobb zenekara, a Wackor kilenc óra után lépett a deszkákra. Már nagyon vártam, hiszen tavaly itt ismertem meg és – kis túlzással – szerettem meg a zenéjüket. A három keményfiú most is mindent beleadott, Miki néha olyanokat pengetett, hogy beleszédültem, ha követni akartam a kezét. Nagyon ott volt a buli!

Ezután a Casketgarden következett volna, amit a barátom is nagyon várt. De sajnos ők is lemondták, ám ők érthető okból, hisz az egyik tag megbetegedett. Jobbulást neki! Így a házigazdának számító zenekar, a Remors fellépése jött. Minden elismerésem az övék, hisz elmondásuk szerint a trashmetal banda aznap este már lebonyolítottak egy bulit Ózdon, és volt energiájuk még egyre, méghozzá százszázalékosan. A „Fázom, várom az esőt” szövege félig – meddig igaz volt, hisz szombatra már elég hűvösre fordult az idő és kissé dideregtünk, de az eső szerencsére elmaradt. Az „Elmúltam 20, de még nem vagyok 40” pedig (amellett, hogy igencsak ismerős) akár a fesztiválozók mottója is lehetne, hisz’ az itt megjelentek többségére ez igaz. S bár a zenekarban is több szülinapot ünnepeltek az utóbbi időben, a legnagyobb szám mégis az volt, mikor bejelentették, hogy a zenekar nagykorú lett és a tortát megosztották a közönséggel is. És természetesen a banda „himnusza” sem maradhatott el, az Over the wall a Testament-től.

Majd a színpad elé invitáltak minden lányt, hiszen a férfi fenék szépségverseny vette kezdetét. Itt is elkélt a noszogatás, de mégis hamarabb találtak jelentkezőket, mint a mell szépségversenyen. Az egyik delikvenst ki is kellett zárni, mert kissé illuminált állapota miatt nem volt tekintettel a szabályokra, a műsorvezetőre, semmire. Sebaj, még így is ketten versengtek a nemes címért. Hogy ki lett a győztes, nem árulom el. Csupán annyit, hogy többet számít, hogy kinek mennyi haverja van, mint hogy milyen a feneke. Itt ugyanis a közönség szavaz tapssal és kiabálással. Tehát jövőre szervezz magad köré minél több embert, és hajts rá a nyereményekre bátran!

Egy óra körül a számomra csúcspontnak számító Fürgerókalábak következtek. A négy idióta megint kitett magáért és hülyeségből nem volt hiány. Szerencsére számokból sem, mert az új dobos már elég sok számot betanult, úgyhogy nem volt gond. Elhangzottak természetesen a legnagyobb „slágerek”, úgy mint a Szőrös lábú lány, vagy a Balázs. Robinék tényleg mindent beleadtak, mindenkinek beszóltak, viccelődtek, de a számok végén elhangzó: „köszi szépen…a nézést !„ mondat elárulta, hogy rosszul esett nekik a közönség passzivitása. Sokan csak álltak, de az aktívabbak is csak táncikáltak, sehol egy jó kis pogó vagy lökdösődés a színpad előtt. Nem igazán voltam még ilyen Fürgeróka koncerten, utána oda is mentem hozzájuk beszélgetni kicsit (na meg pengetőt kunyerálni :), és a többiek nevében is elnézést kérni. De rendesek voltak és megértették, hogy késői órában léptek föl, a legtöbben már fáradtak voltak, a punkok többsége pedig már igencsak kapatos állapotban volt a pogóhoz… Ez van, azért remélem nem nagyon utálták meg az arlói közönséget.

Az utolsó bandának a Walles-t hittem, de mint kiderült a Relikvia következett. A nyíregyházi bandára kíváncsi lettem volna, mert bár a sötét hangulatú zenéjük nem áll közel hozzám, sokat hallottam róluk és érdekelt volna, mit nyújtanak itt. De a sofőrünk fáradt volt, így elköszöntünk az ismerősöktől és ismét kocsiba vágtuk magunkat, hogy az elmúlt két nap rengeteg emlékével térjünk nyugovóra.

Kovács Tünde

U.i.: Köszönet Bélának a kocsiért, és Balázsnak…mindenért.

[2005.08.30.]