Félúton a jó felé - István, a király az Arénában, képekben

Úgy mentem június 17-én a Papp László Budapest Sportarénába, hogy nagyon akartam szeretni az új, jubileumi István a király produkciót.

Nagyon akartam, mert a művet imádom, ezen nőttem fel, tizenkét éves voltam a bemutató idején, meghatározó pontja zenei ízlésem fejlődésének, ráadásul a vetélkedő folyam során látott fiatalok zömét megkedveltem, örültem, hogy új tehetségek kerülnek felszínre. Szerettem a műsort, nagy tisztelettel adóztam annak a heroikus küzdelemnek, melyet hónapokon keresztül a szemünk előtt folytattak, hogy egy szakma alapjait elsajátítsák. Kíváncsi voltam, hogyan tud ez hatalmas küszködés egy nemes és színvonalas produkcióvá konvertálódni.

Nem állíthatom sajnos, hogy felhőtlen örömmel távoztam tegnap az előadás főpróbája után. Továbbra is nagy tisztelettel adózom ezeknek az embereknek, de az eredmény jelen állapotában felemás érzéseket kelt bennem. Csodálatos volt ott ülni és várni, hogy megszólaljanak az annyira belém égett dallamok. Aztán a „kölcsönvett” nyitány alatt máris értek kellemetlen meglepetések.

Az 1973-as Jézus Krisztus Szupersztár film kezdő jelenete után nem nagyon tartom szerencsésnek azt a képet, hogy farmeros turista srácok beözönlenek a színpadra, csodálják a romokat, elmerülnek a történelemben, majd összetalálkoznak valamiféle színjátszó csoporttal, akik Betlehemes játék mintájára parádéznak a romoknál, majd kiosztásra kerülnek a szerepek és kezdetét veszi a vízió, ami aztán a darab utolsó képében vissza is tér a jelenbe.

A rockopera amúgy is rendelkezik egy erős Szupersztár párhuzammal

Vagy tán nem is színjátszókkal találkoztak a srácok, hanem magával a történelemmel? Akárhogyan is nézem, ezt a szép és jó ötletet nagyon régen alaposan elhasználták már. Kár volt újra építeni rá. Különösen annak fényében, hogy a rockopera amúgy is rendelkezik egy erős Szupersztár párhuzammal. Nem kell túlságosan nagy fantázia ahhoz, hogy az ember magában összekösse a nagy előd szimpatikusra festett Júdás karakterét az István, a király kifejezetten szerethető Koppányával, akárcsak államalapító Istvánunk szerepköre is összeköthető a megváltóval.

Egy szó, mint száz, nem volt szerencsés ez a rendezői ötlet, de ezt még az ember megbocsátja, ha amúgy későbbiekben zavartalan élvezetek sora vár rá. De nem egészen így történik. István szerepében Feke Pál jól teljesít. Nagyszerűen énekel, kivételes rockhangja most is lenyűgöző, első megszólalásakor libabőr futott végig a hátamon. Jól bírja erővel, hangmagasságok az ő képességei egyáltalán nem teszik próbára, semmi kivetnivaló nincs színpadi jelenlétében sem, egy erős, magabiztos, szilárd Istvánt mutat.

Ezt persze nagyjából lehetett is tudni előzetes rendezői megnyilvánulásokból, de Feke Pál színpadi előéletéből is. Egyetlen apró problémám vele, hogy nehezen tudtam szabadulni attól a bennem motoszkáló gondolattól, hogy Pali ezt a szerepet ugyanígy, ugyanilyen minőségben akkor is el tudná énekelni, ha bármiféle instrukció nélkül, maga kiáll a színpadra, felépíti István képét és magától, „önjárólag” elénekli a dalokat. Aki sokat látta már őt színpadon, mint én az elmúlt nyolc évben, az érteni fogja mire gondolok. Időnként nagyon „fekepalis” volt István.

Nyilván nincs vége még az alkotói folyamatnak

Picit több megszokott széles mozdulat, jellegzetes kéztartás, sokszor látott gesztus került bele a szerepbe annál, amit szerettem volna. Titkon azt reméltem, Szikora és Feke Pál együttműködéséből kikerekedik valami új minőség a számára színészi oldalon is. Ez elmaradt. Eddig legalábbis. Nyilván nincs vége még az alkotói folyamatnak, rengeteget fognak ezen még rágódni a szegedi előadások, vagy a kaposvári játszási sorozat előtt. Nagyon drukkolok, hogy a lehengerlő énekesi kvalitások és teljesítmény mellé még valami pici többletet is hozzon István remek szerepe Feke Pál számára.

Örömteli volt látni, hogy Herczeg Flóra mekkorát nőtt az elmúlt hónapban színészileg. Megemelem a kalapom Szikora előtt, hogy a botrányt keltő döntése pillanatában bele tudta látni ebbe a pici lányba azt, amit ki szeretne hozni a szerepből. Meglepetés erejével ható apró, nagy erejű színészi pillanatai voltak az ifjú hölgynek. Remek, ahogy majd belehal, hogy István nem veheti át tőle a neki készített virágkoszorút, de apja sorsának megpecsételődésekor mutatott őrületes fájdalma is szívszorító. Nagy öröm volt Őt ilyen jónak látni a színpadon. A társulat hosszú adásfolyamát látva ez csöppet meglepő volt és persze nagyban dicséri Szikora János azon képességét is, hogy észrevegye művészeiben megbúvó értékeket.

Színészileg nagyon jól teljesített a darab másik két női főszereplője is. Éder Enikő varázslatos képességei már az adássorozat közben is felszínre kerültek. Olyan fajta nagy erejű művész Ő, akire társulatokat lehetne alapozni. Erős formai karaktere nyomán nyilván nem játszhat el minden szerepet, de ami jól áll neki, abban biztosan lehet rá támaszkodni. Gyönyörűséges a sminkje, haja, jelmeze. Kicsit Kleopátra, kicsit Medici Mária. Látványos. A Társulat műsorai során az is kiderült, hogy picit talán hajlamos időnként túljátszani a szerepet, de rendezője most nagyon pontosan kiegyenlítette alakítását. Varázslatos anyakirályné válhat belőle.

Simon Boglárka dekoratív Gizella alakítása

A főpróbán sajnos nem énekelt kifogástalanul, de ez egyébiránt a legtöbb szereplőre igaz volt. Nyilván egy hosszú adássorozat és egy hónapos próba után csöppet fáradtak a torkok, az apró hibák beleférnek az élő előadás varázsába, nem érdemes túl nagy jelentőséget tulajdonítani ennek. Hasonlókat tudok mondani Simon Boglárka dekoratív Gizella alakításáról is. Első hangi megszólalása bizonytalanra sikeredett, neki is voltak apróbb egyenetlenségei, de felmutatott olyan remek színészi villanást is, amit biztos nem fogok soha elfelejteni.

Erről az előadásról mindig eszembe fog jutni az a pillanat, amikor a győzelem utáni ünnepi lakomán felbukkan Réka, hogy apjáért könyörögjön, Sarolt mereven áll az asztal mellett és ölni tudna a szemével, Gizella pedig méla utálattal egy hatalmas combot marcangol, miközben eltaposni való pondrónak nézi a földön könyörgő lányt. Remek kép és nagyon jók benne a hölgyek.

Jó volt Laborc rövid színpadi létében Varga Lajos. Jól énekelte dalát, jól is játszotta, kár, hogy ebben a szerepben ennyi van, mert hangi és színészi kvalitásai is többre predesztinálják. A Laborc döntőben mutatott Judás figura olyannyira meggyőzőre sikeredett, hogy szívesen látnám valamilyen komoly főszerepben is. 

Hárman voltak a főpróba estélyén, akik tökéletes és lehengerlő énekesi teljesítményt nyújtottak. Feke Pálról feljebb már megemlékeztem. Fejes Szandráról is essen szó, aki fergetegesen énekli a Táltosasszony egyszem dalát. Sajnos azonban ez a szerep meglehetősen kilóg a darabból.

[2008.06.23.]