"Szeretnék a világban tenni valamit, hogy szebb legyen" - interjú Vastag Csabával

Vastag Csaba neve sokaknak cseng ismerősen, a szerencsésebbek láthatták-hallhatták már musical fellépéseken, de szerepelt a Tv2 Popdaráló című produkciójában is.

- Hogy kerültél kapcsolatba a színházzal?
- Régen, még a suliban versmondó versenyt nyertem. Pedig elég sok beszédhibám van. Gyorsan és hülyén beszélek, hadarok. Túlságosan gyorsan jár az agyam, ahhoz képest, amit kimondok. A veszprémi színházba táncosként kerültem, tizenegy éves koromba, akrobatikus rock and roll-t táncoltam. Aztán kaptam egy szerepet, a Nagy Viktor rendezte Hair című előadásban. Kékre voltam festve, Aquarius megtestesítőjeként, és a darab elején tizenöt percig ültem mozdulatlanul egy zacskó vízzel a kezemben, amiben egy hal úszkált, majd beleengedtem egy nagyobb tároló edénybe, kvázi a kis vízből a nagy vízbe, a szabadságot jelképezte ez a mozdulat, így kezdődött a színdarab. Ezután következett egy másfélórás fürdés, mivel a darab végén katonaként megjelentem a színpadon és elvittem a srácokat meghalni

- A musicalrajongók körében, úgy ismernek, mint Mészáros Árpád Zsolt barátja. Mesélnél a barátságotokról?
- Árpival Veszprémben ismerkedtünk meg, ahol mindketten játszottunk a fent említett előadásban. A tánckar vezetője szólt, hogy van itt egy fiúcska, akinek nincs rossz hangja, meghallgatná-e. (Mert egyébként egész Veszprém csodájára járt, hogy milyen tehetséges, milyen jó hangja van). Aztán egy nagy buli keretén belül megismerkedtünk, felmentünk a színészlakásba többen haverok, iszogattunk és akkor megmutattam a CD-t, amit hajnali 4-kor énekeltem fel, ez az Easy like Sunday morning című Lionel Richie nóta volt. Nem volt egy nagyon igényes felvétel, de most is az egyik kedvencem. Ezt meghallgatta Árpád, és szerencsére nagyon tetszett neki. Ennek következményeként elhívtam a zenekaromba vokalistának. Nagy sikerünk volt. Ennek ellenére azt hiszem ő sem volt többet vokalista se nálam, se máshol.

Sokat beszélgettünk, éneklésről, zenéről, meg, hogy hogy fogjuk fel ezt az egészet, a színházat, vagy, hogy az életünkben mi a zene, és nagyon sok közös pontot találtunk, effektív majdnem mindenben egyet értettünk. Majdnem mindenben megegyezik a véleményünk, amiben meg nem, az azért jó, mert mindkettőnket épít. Mindig megmondjuk egymásnak a véleményünket a koncertek után, kötöttünk is egy olyan megállapodást, hogy nem fogunk elhallgatni soha semmit csak illedelmességből, nem mondjuk egymásnak, hogy jó voltál. Sőt! Nagyon nagy leszúrások szoktak eldurranni egy-egy fellépés után, hogy mi hogy szólt, minek kellett volna, mit kellett volna esetleg más eszközökkel megtámogatni.

- Láthattunk a Rap city című darabban. Beszélnél erről?
- A RapSzínHáz futó darabja, a drogmegelőzési program keretében. Ez egy szoros baráti kör, nemcsak egy színháztársulat. A Rap City című előadásra kiírtak egy castingot, szereplőválogatást, ezt láthatták is a nézők a televízióban egy sorozat formájában a hazai zenecsatornán. Pillanatnyilag nem játszom benne, a TV-ben való mind időbeli, mind szerződésbeli összeférhetetlenség, mind magamban egy belső döntés eredményeként. Nem is tervezem, hogy visszamegyek.

- Az ott dolgozó embereket kedvelem, a baráti társaság továbbra is megmarad, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem kellett elveszítenem a barátaimat egy színtársulatból való távozás miatt. Az egész többről szólt, mint színházról. Nálunk nem voltak furkálódások. Senki nem akart más kárára többé válni. Nagyon sokat tanultam, olyan stílust, és az életnek egy olyan szeletét ismertem meg, amiről egyáltalán nem volt fogalmam. Mindig rockzenével foglalkoztam, hip-hopot nem is hallgattam. A stílusokat nem kell szétválasztani, össze kell gyúrni, be kell építeni és ez mind többé tesz, ezáltal a te saját zenéd lesz olyan, ami csak rád jellemző.

- Ha már beszéltünk a RapSzínHázról, kerüljön szóba, egy a napokban véget ért televíziós műsor is, a címe: Popdaráló.
- A műsorba kerülésemet Németh Attilának köszönhetem. Őt Nyíregyházán ismertem meg pár évvel ezelőtt, amikor mindketten felléptünk Árpi MÁZS világ című koncert műsorában. Elkezdtünk beszélgetni, közben nézelődtünk Nyíregyházán, összebarátkoztunk. Kb. fél évvel ezelőtt felhívott, hogy szeretne egy munkát átadni. A műsor producere Berkes Gábor, vittünk neki egy CD-t, amit meghallgatott, megnézte a referenciáimat. Aztán „castingként” a főcímdalt kellett felénekelnem. Ekkor dőlt el, hogy bekerültem a műsorba. Itt kezdődött a nagy munka. Mindenkinek meg kellett tanulnia mindenki számát. Nekem sokkal nehezebb volt így számokat tanulni, hogy csak két sort kell elénekelni.

- Az énekes színészek folyamatosan képezik a hangjukat. Te mit gondolsz erről? Jársz énektanárhoz?
- Mindig az énekléstanulás ellen voltam, ez komformizálja az egyént, az énekhangját. Szerintem a legőszintébb éneklés belőled fakad. Aztán kis idő elteltével rá kellett ébrednem, hogy nem baj, ha az ember tud egy kis technikát, mert az sokszor kihúzhatja szorult helyzetből. Járok Kővári Judithoz, aki a világ legjobb énektanára, nem erőlteti rá az emberre a stílusjegyeket. Inkább hangképzést tanít. Az igazság középtájon lehet, nem árt tudni egy kis technikát, de jó az, ha megtartod a saját belülről jövő eszköztáradat is. Ez tesz egyénivé. Amikor megismerkedtem a musical világgal, szembesültem vele, hogy ehhez a műfajhoz a technika elengedhetetlen.

- Mit gondolsz a színjátszásról? Vannak-e ilyen irányú terveid?
- Énekesnek tartom magam, nem színésznek, ennek ellenére voltam egy castingon az Operettszínházban, még a Rudolf című musical bemutatása előtt. Az a nagy hibám, hogy általában azokat a számokat szeretem a musicalekben, amiket a főszereplők énekelnek.
Kacérkodtam a gondolattal, volt rá lehetőségem, hogy színpadon is kipróbáljam magam. A színészi kelléktáram elég közhelyes. Ha boldognak kell lenni mosolygok, ha sírni kell, sírok. A színjátszás nem nekem való, nem is leszek soha színész. Ellenben szívesen lennék filmszínész, közelebb érzem magamhoz. Ha járatlan útra lépsz, és objektív értékeket akarsz létrehozni nem számíthatsz sok segítségre. Sajnos!

- Ha már hallunk énekelni, játszani biztos vannak rajongók is, akik körülvesznek. Velük milyen a viszonyod?
- Nem preferálom ezt a szót. Nem értek egyet vele. Példaképnek lenni megtisztelő. Nagyon jó, hogy vannak, akiket érdekel, amit csinálok. Jó érzés az embernek, hogy tetszik, amit csinál, de másrészt felelősséggel jár, példát kell mutatni, ez nem képmutatás, fel lehet használni arra, hogy minden kicsivel szebb, még jobb, testvériesebb, tisztességesebb legyen ebben a világban.

Amikor be kell bizonyítanom, hogy miért állok a színpadon, miért nem nézem inkább az egészet, ott komolyan veszem magam, megpróbálom a tőlem telhető legtöbbet, legjobbat adni, nem spórolok magammal. Ennek vannak következményei, érdekes szituációk hada, néha szétüvöltöm a hangom. De azt gondolom, mindenki megérdemli, ha már ott volt, volt olyan kedves és eljött, hogy a legjobbat kapja. Az Internet segítségével ma már könnyebb tartani a kapcsolatot a rajongókkal. Fórumot nem olvasok, de általában válaszolok a hozzám érkező levelekre.

- Hallottunk a rajongókról, beszélsz a magánéletedről?
- Szerelmemmel, Katával már hat éve együtt vagyunk, két és fél éve együtt is élünk. Nagyon szeretem a családomat, ami nagyon tág. Ha leülünk családozni többen vagyunk, mint egy jó discoban. Szoktunk együtt nagyokat sütni, főzni, beszélgetni. Fontosak az életemben!

- …és a jövő?

- Babonából nem szeretek a jövőről beszélni. Sok fajta út van. Nemcsak a zenével foglalkozom most sem. Szükségem van a „normális” életre is. Így is el vagyok rugaszkodva a földtől, kell, ami lehúz, egy munkahely, ahol normálisan, racionálisan kell gondolkozni, és emberekkel kell foglalkozni. Szeretnék a világban tenni valamit, hogy jobb-, szebb legyen. Hogy őszintébbek, tisztességesebbek legyünk…

Akik szívesen látnák-hallanák Vastag Csabát, azok június 28-án látogassanak el Százhalombattára, ahol Csabi Vágó Zsuzsival és Mészáros Árpád Zsolttal lép fel, délután öt órakor.

- J.Zsuzska -

[2008.06.26.]