Nem überel a Rasmus

Lauriék nem tettek le semmi tőlük szokatlant az asztalra. Én azt mondanám, hogy ezt a korongot kifejezetten csak Rasmus rajongók számára ajánlanám megvásárolni. A dalok tulajdonképpen, az eddig jól bevált séma alapján szólalnak meg, és szövegügyben is marad a tipikus love rock hangnem.

Előzetes megjegyzések

A Rasmus jelen pillanatban már nyomja a turnét a Black Roses albummal, jó hír, hogy február 18.-án a Dürer Kertben látható lesz a négy finn srác. Így annak, aki eddig még hezitált azon, hogy pénzt adjon-e a korongra, most lehetősége nyílik arra, hogy belekóstoljon, milyen is az új Black Roses anyag atmoszférája.

A Rasmus még 2008 szeptemberében dobta szét a boltokban hetedik stúdiómunkáját. A finnek és a svédek már 24.-én hazavihették hőn áhított optikai lemezüket, egy minimalista, de igen kellemes megjelenésű, fekete origami rózsát ábrázoló borítóval, 12 oldalnyi booklettel és természetesen egy műanyag CD tokkal fűszerezve. Az angolok ráadásnak még kaptak egy Bonus Track-et is, a Yesterday You Threw Away Tommorow-t. Voltaképpen sajnálhatjuk ezt a kis nótát, mert utána hallgatva a dolgoknak, én úgy vélem, ez a szerzemény van talán a legjobban megmunkálva, én legalábbis ebben láttam és hallottam a legtöbb ötletet. Simán jobb, mint maga az egész Black Roses. Végül, létezik még egy speciális kiadás is, mely tartalmaz egy ’Making of’ DVD-t. A filmet pedig a zenekar basszerosa, maga Eero Heinonen rögzítette és vágta meg.

A srácok producere Desmond Child volt. Az 54 éves producer és zeneszerző olyan szerzeményekkel látott el már sok-sok neves sztárt, amely hosszú időkre biztosította helyüket a slágerlistákon. A teljesség igénye nélkül pár név: egyengette az útját Cher-nek, Ricky Martin-nak, Meat Loaf-nak, sőt, Alice Copper-nek és a Scorpions-nak is.

Megnyugodhatunk, ezen a produkción is csupa slágerdalok vannak. Persze nem azért, mert annyira különleges és egyedi, dehogyis! Azért, mert annyira szokványos, és kommersz. Több millió ember lesz erre is vevő. Teszem hozzá, már megint!

Új haj, technikásabb hangzás… Gazebo?

Igazából, változásokat nem nagyon könyvelhetünk el, de azért most megerőltetem magam, és leírom, ami mégis észrevehető. Első körben észleltem, már a Black Roses keletkezésének idejében, hogy Lauri visszafestette a haját szőkére. Igen, már volt szőke, de ez most más. Sokkal-sokkal borzasztóbb! (Ezt a közvetlen ismerősei is így gondolják - maga Laurie mesélte egyik interjúja alkalmával.) Eddig is égnek állt ez a hajköltemény, és mindenféle falevelek meg pillangók haldoklottak benne, de ez most még inkább látványos, sőt, erőszakosan látványos lett! Persze ennek inkább a dizájnhoz, mintsem a zenéhez van köze.

A finnek már több mint 10 éve zenélnek. Tehát egyre-egyre jobban, azaz technikásabban játszanak. Színesebb, ügyesebb gitárszólókat vagy dobbetéteket kapunk például. Lauri hangja pedig változatlanul adja, amit várhatunk. Persze mindezt úgy, hogy közben - valószínűleg – egy apró mosoly sem jelenik meg az arcán. Nem szabad, ez a csalódott szerelmesek rockja.

A zenei sík jellegzetesen visszaüt a nyolcvanas évek hangzásvilágára. Nekem speciel az első számról (Livin’ in a World Without You) annyira a Gazebo: I Like Chopin-ja ugrott be, hogy elsőnek azt hittem, hogy ez egy feldolgozás lesz.

Tehát, ami újításként könyvelhető el, az voltaképpen ez az apró nyolcvanas évek szösszenet, ami végigkíséri az egész korongot. Nem tudom ez szándékos volt e részükről, eddig nem derült ki az általam olvasott interjúzgatásokból.

Gyerünk, szenvedjünk költőien!

A szövegek sem tartogatnak sok extrát. Az összes szám szerelmes öntettel operál. Lauri szerelmes, reménytelenül szerelmes, csalódott, viszonozottan szerelmes, de mondjuk fél a csalódástól stb. Nem mondom, ügyesen meg vannak azért a nóták írva, hiszen összeakadhatunk igen szép hasonlatokkal is. A második, Ten Black Roses című számban, pl. egy képet kapunk az életről, ami olyan, mint egy palackba zárt hajó, amely szeretne kifutni végre, de ehhez nincs elegendő oxigénje. Képzeljük bele magunk a palackba: minden nap egyre nehezebb, magányosak vagyunk, kiáltunk, de senkit nem érdekel. Egy egészen kitűnő képpel van itt dolgunk, de a többi szövegben is fellelhetünk hasonló sorokat, metaforákat, költői allűröket. A Rasmus sosem írt rossz dalokat, ez tény!

Utólagos megjegyzések

Kedves Rasmus rajongó olvasó! Nem akarom kedvenc csapatodat bántani, hiszen régen ismerem és elismerem az értékeiket. Én csupán azt állítom, hogy sajnos, nem túl sok izgalmat rejteget ez az album, talán még számodra sem. A nóták szépen vannak komponálva, ügyes játékot hallhatunk, Laurie gyönyörűen szenved, és persze az éjjeli pillangóáradat fűszerezte, alkony-rock végigromantikázza az egész korongot.

A Hellsinki Rock tehát engem nem taglózott le, én többet vártam volna. Ennek ellenére, ennek a kiadványnak is megvan a maga szépsége, habár, én kizárólag fanoknak, gyűjtőknek ajánlom!

-Márta Alex-

[2009.01.14.]