Ex-Méz, Ex hangulat a JAM Pubban

Miért ne menjünk el kedd este a JAM Pubba, hátha lesz valami jó. Talán igen, hiszen az ős Mézesek adnak ős Méz koncertet. A Germany című számukat meg nem is tudom mikor hallottam utoljára, de még mindig a fülemben van, ha Mézet emlegetik.

Eddig tartott a pozitívum, mert a belépéskor a kisasszony egyből elkérte a kabátjainkat mégpedig szerintem Budapest legdrágább ruhatárába (300 Ft egy agyonhasznált ruhatári fecniért egy ruhatárnak álcázott jégveremben - ez rablás) viszont asztalunk legalább volt, igaz, hogy lavírozni kellett a sok "foglalt" feliratú asztal között. Amelyeket később mégsem foglaltak el. Sebaj, legalább tudok mozogni, és nem zavarnak a rajongók. Nem is zavartak később sem. Kettőt láttam az elején aztán ők is elmentek.

Már vacsoráztam otthon, de ez hiba volt, mert csak amikor leültem akkor jutott eszembe, hogy itt van Budapesten a legjobb Cézár saláta (meg a Friday's-ben, hogy igazságos legyek), tehát muszáj volt kérnem. Akkora adagot adtak, hogy a fülem kettéállt.

Közben azért a zenekar is elkezdett játszani a rendkívül szellősnek mondható helyen. A műsorban semmi izgató nem volt. Végigjátszották a programot, mely első részében ír tradícionális népdalokból, azok feldolgozásaiból (pl. Mike Oldfield Tubular bellsének záróakkordja), emigráns dalokból állt, a második részben pedig íramerikai, és továbbra is ír dalokat, szteppdalokat adtak elő. Egyébként nem játszottak rosszul, jól építették fel a műsort a történeti áttekintéssel (otthon - kivándorlás - Amerika), jól váltogatták a különböző hangulatokat a ballada, sztepp, rock között. Természetesen nem maradhatott ki a Whiskey in the Jar, vagy a Germany sem.

Az sajnos látszott rajtuk, hogy üres székeknek játszani nem egy élmény, de megszólalni nem mertek, csak egy kis megjegyzés volt: És a következő szám után jön az est meglepetése - felgyújtjuk magunkat - mondta Pálvölgy Ádám az együttes frontembere.

Becsültem a zenészeket akik tisztességesen, becsületes iparoshoz méltóan játszottak a semminek és senkinek. Nem voltak mega lelkesek azt el kell mondani. Húzták-vonták, nyírbáltás a hegedűt, dörmögött a basszus, cincogott a bendzsó, de valahogy nem volt az igazi.

A zenészekről: Turány Csongor - hegedű volt az szerintem aki a legtisztességesebben leadta a maga részét. Bár néha azt hittem azért reszeli ennyire a hegedűt, mert dühös az egész világra a mai estéért, dehát nem arról szól az egész, hogy adjunk bele érzelmet? Csongor úrnál ez aztán volt. Én élveztem a játékát. Turcsányi Zsolt gitárjátéka már inkább volt egy szalag melletti rezignált munkásasszony hangulatát idézte fel. "Na ez most megcsinálom, oszt megyek haza. Közben azért még tudok beszélgetni, miközben váltok a két akkord között" stílusban ment előre. Pataki Pista hegedű, ének, dob, kanál - egy meglett profi nyugalmával vett részt az estén, nem igazán lehetett kizökkenteni a ritmusból. Pálvölgyi Ádám basszuson adta elő magát, meg vezette az estét, nagyon bátran és elszántan.

Ráadásul a technika sem volt velünk aznap este. Hol a hegedű ment el, hogy valami kontakhiba miatt dörrent akkorát az egyik hangfal, hogy a dobhártyám majd megköszönte a részvételt, hol az egyik kontrollból nem jött ki semmi. Egyébként meg teljesen érthetetlen volt a dalok közötti átvezető szöveg is, ezt is lehetett volna jobban csinálni.

Egy kellemesnek induló, hangulatos zenei anyagot tartalmazó estén voltunk, aminek a hangulatát csak a hangosítás, a közönség hiánya és a zenészek apátiája rontott el. Egyszer még elmegyek és meghallgatom őket egy olyan helyen ahol közönségnek játszanak.

Sir Oesh

[2005.03.23.]