A rockzene örök és ami a lemezkiadás mögött van

Egy olyan világcég igazgatói székébe, mint az EMI, az átlag halandó egy őszes hajú, szigorú tekintetű, öltönyös-nyakkendős úriembert képzelne. Ezzel szemben az íróasztal mögött egy kedves, fiatal, csinos hölgy mosolyog rám. A beszélgetés apropójaként szolgál, hogy a tavalyi évben „gyanúsan” megszaporodott az olyan nem mainstream jellegű kiadványok száma, melyet más hasonló kiadók aligha vállaltak volna föl. Szerekes Judittal, az EMI Hungary kiadó vezetőjével beszélgetünk.

- A Hungaroton promóciós vezetői székéből vezetett az utad az EMI kiadóhoz, ahol egy sikeres pályázat útján a cég első számú vezetője lettél. Az ott szerzett tapasztalataid átültethetők a 2000-es évek lemezkiadási gyakorlatába?
- A Hungarotonnál betöltött, és itt, az EMI-nál meglévő pozícióm alapvetően különböznek egymástól. Mielőtt ide kerültem, promóciós vezetőként jelentős ismeretségre tettem szert a média világában, a zenei berkekben, de jó kapcsolatot ápoltam nemzetközi kiadók szakembereivel is. Más egy hazai lemezkiadónál dolgozni, és megint más egy multinacionális cég egyik fiókvállalatát vezetni. Ilyen értelemben, a pozícióhoz kapcsolódó feladatok is nagymértékben különböznek egymástól. Lényegében mindent előröl kellett kezdenem; megtanulni a cég működési mechanizmusát, a külföldi kapcsolatokat, főnököket kezelni, és nem utolsó sorban a nemzetközi zenészeket megismerni, hiszen a Hungarotonnál csak a hazai előadókkal kellett foglalkoznunk.

- Az angol EMI a lemezkiadói piacon patinás, elismert név, melyhez nagyon sok előadó, zenész karrierje köthető. Mennyire kap önállóságot, ha úgy tetszik milyen mértékű szabadságfokkal rendelkezik a cég hazai leányvállalata?
- A hazai kiadványok tekintetében abszolút önállóságot élvezünk. Profitorientált cég lévén, a tulajdonosok a rentábilis működést tartják szem előtt. A külföldi anyagoknál már más a helyzet; egyrészt van egy hazai megjelentetési kötelezettségünk, másrészt szabadon választhatunk az egyéb nemzetközi kínálatból, amiről úgy gondoljuk, hogy sikeresek lehetnek.

- Az 1931 óta létező EMI kiadó stílusmegkötés nélkül, a régizenétől a modern popig mindent felvállal, ami összefügg a minőséggel. E széles skálán belül mik a jellemzők a kiadványokra?
- Jellemzők? Egy multinacionális cégnél ez a kategória nem igazán létezik. Széles körű tevékenysége nyomán, országhatárokon átívelve jelenít meg különböző kultúrákat. A cég központja ugyan Angliában van, de Amerikából, Franciaországból, Spanyolországból, Dél-Amerikából, Mexikóból egyaránt „importálunk” zenéket, a legkülönbözőbb műfajokban. Japánban például Utada Hikaru lemezeit is az EMI adja ki, ami 4-5 millió eladott példányt jelent. Látható tehát, hogy egyértelműen nem mondhatjuk ki azt, hogy akármelyik stílus vagy előadó kizárólagosan jellemző lenne. Talán az angol Coldplay-t, vagy Amerikából Kathy Perry-t emelném ki, mint zászlóshajót, ő egy teljesen populáris vonulatot képvisel.

- Az előbb emlegetett sokszínűség jegyében, tavaly olyan kiadványok is napvilágot láttak a lemezcég gondozásában, mint Hobo, a P.Mobil egykori prominenseit tömörítő Mobilmánia, vagy éppen a Tunyogi Rock Band tíz év előtti koncert DVD-je. De említhetném Horváth Attila szövegíró négylemezes Életmű CD-jét is. Mi kell ehhez; elhivatottság? A műfaj iránti szeretet? Manapság kevés kiadó vállalja fel a még mindig ellenkultúraként számon tartott kemény rockot; s ez ráadásul nem is meríti ki a mainstream fogalmát.
- Utóbbi időben azt tapasztalom, hogy a mainstream mint olyan, már nem igazán létezik. Ugyanis se nem trendi, se nem populáris, de még csak piacképesnek sem mondható. A rock-zene hívei, viszont bárkinél lojálisabb rajongók tudnak lenni. Tényleg szeretem a rock-muzsikát, de vele együtt nagyon sokféle zenéhez vonzódom. Nem vagyok, és nem is leszek elfogult.

- A piaci trendek is azt mutatják, hogy a rockzene örök. Nem múló divatról beszélünk; mindig volt és mindig is lesz, persze bizonyos trendi dolgokkal kiegészítve. A klasszikus rock ’70-es és ’80-as évekbeli megszólaltatói konokul ragaszkodnak a gyökerekhez. Szememben olyan értéket képviselnek, amit igenis fel kell karolni, hiszen még mindig itt vannak, aktívak, ismerik a nevüket. És alkotnak. Ha pedig alkotnak, akkor azt meg kell mutatni a közönségnek! Sem lélekben, sem – csúnya szóval – anyagilag nem szabad kiaknázatlanul hagyni munkásságukat.

- Nem gondolom, hogy jelenleg olyan túl sok rockzenekar létezne Magyarországon, akik - mondjuk – harminc év múlva is ott lesznek a piacon. Nem is kell olyan messzire menni nemzetközi példáért; itt van a Rolling Stones, aki több mint negyven éve zenél, és még ma is stadionokat képes megtölteni. Nem tudnék más műfajból olyan előadókat mutatni, akik ennyire „örökzöldek” tudnának lenni!

- A 2000-es évek Magyarországán mennyire eladható a rock-zene?
- Abszolút piacképes! Nem árulok el vele üzlet titkot, de pillanatnyilag az egyik legprofitábilisabb üzletága az EMI-nak.

- Ehhez képest a kiadók nem tülekednek egy-egy rock-lemez megjelentetéséért.
- Ehhez nem tudok hozzászólni! Egyszerűen azért, mert nem tudok más fejével gondolkodni.

- A televíziós dömping, az internet és egyéb „könnyebben fogyasztható” kultúrtechnikát alkalmazó és felhasználó világunkban a könyvkiadás egyre nehezebb helyzetbe kerül. Az EMI ebben a környezetben mégis megjelentetett olyan kiadványokat, mint a Hobo Blues Band 30 éves történetét feldolgozó, vagy Zeffer András kórházi „élményeit” megörökítő könyv. Ez egyfajta „csakazértis?”
- Nem, egyfajta útkeresés. Ma már a lemezkiadás borotvaélen táncoló üzletág – ezzel nem árulok el különösebb titkot. Én, mint vezető, igyekszem olyan utakat, lehetőséget találni a kiadó számára, amivel a kiesett bevételeket lehet pótolni. Természetesen olyan zenei témájú könyvek megjelentetését vállaljuk, amely az EMI-hoz szerződött zenészekhez kötődik. Üzleti lehetőséget persze látnom kell benne. Legközelebb a Zanzibar tíz éves történetét feldolgozó kötet kerül ki tőlünk a piacra.

- Milyen mozgástérrel rendelkezik a kiadó az ilyenfajta projectek üzleti sikereihez mérten? Arra gondolok, hogy egy dolog a műfaj és az értékek iránti elkötelezettség, s megint más az üzleti érdek, ami végérvényesen felülírhatja akár a legnemesebb szándékot is.
- Nem mondom, hogy bárkit fölvállalnék, aki esetlegesen idehoz valamilyen anyagot. Azt gondolom, hogy a múltból még mindig vannak olyan nevek – attól függetlenül, hogy a műfaj híve vagyok, vagy sem -, akik értéket képviselnek. Olyan kiaknázatlan nevek, akikre örömmel igent mondanék, ha új anyagukkal megkeresnének. Ez bizonyos mértékig érzelmi dolog is, de legfőképpen üzlet. Az értéknek és az üzleti érdekeknek pedig találkozniuk kell.

- Mennyire lehet, vagy kell elvonatkoztatni az érzelmet az üzlettől?
- Vannak olyan esetek, amikor kell! Sajnos előfordul, hogy nagyon jó zenészek jelentkeznek nagyon jó anyaggal, mégis úgy ítéljük meg, hogy üzleti szempontból nem megfelelő. Mert nem lesz rá vásárló réteg, emiatt pedig nem érdemes megcsinálnunk. Megmondom őszintén, hogy én pl. imádom a dzsesszt. Mégsem adunk ki dzsessz-lemezt, mert minimális rá az érdeklődés és rizikós, hogy megtérül-e a befektetés. Volt ilyenfajta próbálkozásunk, összességében 600 db-t sikerült értékesítenünk belőle. Személy szerint ez nekem nagy szívfájdalmam.

- Milyen kiadványok látnak napvilágot a közeljövőben az EMI-nál?
- Idei első kiadványunk Fenyő Miki életét feldolgozó musical-film zeneanyaga lesz. Február elejére kerül a boltokba. A Szinetár-Bereczky házaspár musical-lemezek eddig is nagy sikert arattak, CD-n és DVD-n adjuk ki a koncertjükön rögzített zenei anyagot. Szintén február elején lesz kapható. A továbbiakban tervezzük egy Zanzibar és egy Karthago jubileumi, de vadonatúj kiadvány megjelentetését. Lesz még egy megasztáros lemez is. Sok minden van még a tarsolyban, de egyelőre ezek, amik konkrétumok.

- Általánosságban, hogyan látod a rock, mint műfaj jövőjét?
- Abszolút fényesen. Az emberek szívesen járnak koncertekre, szeretik az élő zenét. Úgy látom, hogy mind a rock-koncertek, mind a lemezeladások pozitív mérleget mutatnak, rentábilisak. A harminc év fölötti vásárlóréteg – akinek még van nosztalgiája a „hagyományos” hanghordozó irányába -, szívesen veszi meg a lemezt. Az előbb említett lojalitás jegyében hajlandó érte pénzt kiadni, mert értéknek tartja, amit a művész teremtett. Amíg ezek a művészek zenélnek, és van rá közönség, addig a műfaj jövője biztosított. A napokban rögzítettük a Piramis dobosa, Köves Pinyó 60. születésnapi koncertjét. CD-t és DVD-t fogunk kiadni belőle.

- Hogyan látod a lemez-, és képanyag kiadás globális-, és hazai vonatkozású jövőjét? Az internetes letöltések, illegális másolások (melyek lassan már iparszerű méreteket öltenek) komoly kihívást jelentenek a lemeziparnak. Adható-e erre adekvát válasz?
- Nagyon nehéz kérdést feszegetünk. Tény, hogy a CD eladási statisztikák nagyon rossz adatokat mutatnak. Ezen a téren, tavaly óta 30%-ot esett vissza a magyar piac. Ennek ellenére vallom, hogy a CD nem fog végérvényesen eltűnni, mert mondjuk a magnószalag sem tűnt el; vannak műfajok, ahol kifejezetten ez a megjelenési forma kívánatos. A mai információdömpingben másodlagossá váltak a lemezborítók, előtérbe került a gyorsfogyasztás. Körülbelül, mint a gyorsétteremben. Előadók, sztárok jönnek és mennek.

- Ebben a helyzetben, lassanként körvonalazódik olyan digitális lehetőség, amely létjogosultságot ad a legális letöltéseknek. Ami még pénzt is tesz a kiadók, szerzők, előadók zsebébe. Ebben az irányban már megtették az illetékesek az első globális lépéseket, de mi a lehető leghamarabb, lokálisan szeretnénk megvalósítani. Mindezt komoly egyeztetésnek kell megelőznie az internet-, és mobilszolgáltatók valamint a kiadók között. Első próbálkozásaink - pendrive-on és SD kártyán való megjelentetés - már megtörténtek. Próbáljuk a fogyasztót a neki megfelelő formában hozzájuttatni a zenéhez, igyekszünk a legszélesebb körű lehetőséget kínálni; aztán meglátjuk, mit hoz a jövő.

-Hegedűs István-

[2009.01.26.]