Szembeötlő hasonlóság - 3. Tribute Fesztivál a PeCsában

Harmadik alkalommal került megrendezésre a világhírnévnek örvendő előadók előtt tisztelgő hazai bandák koncertfolyama, vagyis a Tribute Fesztivál. Ismét kiváló együttesek hajoltak meg anyazenekaraik munkássága előtt, s mintegy tíz órán keresztül élvezhette a közönség a lelkiismeretes tiszteletadást.

Sem az idő, sem a közlekedési körülmények nem voltak túl lelkesítőek a 3. Tribute Fesztivál napján, valószínűleg ezért is nem voltak annyian, amire számított volna az ember. A legnépszerűbb együttesek – mint például az Iron Maiden, AC/DC vagy a Metallica – magyar képviseletének koncertjein azért elég szépen megtelt a nagyterem, de a Café Színpad bizonyos fellépői sem panaszkodhatnak.

Délután négykor vette kezdetét a buli, a Nagyszínpadon a Motörhand (Motörhead tribute), a Rock-Metal Színpadon a LAST (Rage Against the Machine tirbute), a Café Színpadon pedig a Habos Oldal (Pink tribute) előadása melegítette be/fel a lassan szálingózó közönséget. Szokták mondani, hogy mindig az elsőnek a legrosszabb – hát igen, van benne valami… Főleg egy sokelőadós eseményen.

A Café Színpad valójában a PeCsán kívülre szorult, egy koncertsátorba, egészen pontosan a PeCsa oldalán kitoppanva találta benne magát az ember. Fűtését mindössze néhány formatervezett hősugárzó szolgáltatta. Minden bizonnyal ennek tudható be, hogy ott csupán hat együttes lépett fel, s 22 órára be is fejeződtek az oda kiírt koncertek.

A Nagyszínpad második előadója a Cry Free volt, a magyar Deep Purple. A Purple billentyűsének, magának Jon Lordnak elismerését is kivívó banda hihetetlen színvonalon és autentikusan szólaltatta meg a legnagyobb DP-számokat (pl. Fireball, Child in Time, Black Night, az elmaradhatatlan Smoke On the Water), közéjük csempészve ínyencfalatokat is. Kétségkívül a fesztivál egyik legjobb előadása volt. Velük párhuzamosan a Café Színpadon a Joyride (Roxette) és a CC Top (ZZ Top) zenélt, a Rock-Metal Színpadon pedig az Evermore (Nevermore) és a Brewtal (Black Label Society) zúzott.

Míg a „keményebb” kisszínpadon a Fingerclaw (Clawfinger) érdekes, az anyazenekartól eltérően női vokalistát is prezentáló felállásban tomboltatta a kemény magot, a lightosabb Café Színpadon a Room Service adta elő Bryan Adams számait a félig telt koncertsátorban. Az „eredetihez” meglepően hasonlító énekhang mellett a zene is megtévesztően profi volt. Közben a Holiday Crüe (Mötley Crüe) robbantotta fel a Nagyszínpadot egy szédületesen dinamikus, odamondogatós koncerttel.

Főműsoridőben az Iron Maidnem (Iron Maiden) töltötte meg a nagytermet. Igazi showt csináltak: megvolt a nagy brit zászló lengetése, a kivetítőn sorjáztak a számokhoz illeszkedő albumborítók, sőt, a Maiden jelképeként ismert gonosz tekintetű múmia is körbejárta a színpadot egy kétszeres életnagyságú bábu formájában. Elhangzottak a legismertebb Maiden-nóták (Two Minutes to Midnight, The Trooper, Fear of the Dark, stb.), valamint az énekes által is ritkaságnak titulált Dream of Mirrors, illetve saját bandájuk, a Chronology készülő albumának címadó dala (The Eye of Time). A közönség „vissza, vissza” kántálással követelte a ráadást – és ekkora ovációt én ezen az estén más együttesnél nem tapasztaltam.

Ezalatt a kisteremben a Vortex (Megadeth) zárta éppen repertoárját, a Good Time Boys viszont a Red Hot Chili Peppers világát idézte meg, például a Fortune Faded vagy a Californication című számaikkal. Előadásuk színvonalát tükrözte a szinte teljesen feltöltődött – bár továbbra is igen hűvös – koncertsátor közönségének lelkes fogadtatása.

Lapozz, beszámolónk a következő oldalon folytatódik!

[2010.01.21.]