Deep Purple History a Cry Free-től - interjú Scholtz Attilával
December 11-én Kapuváron és 12-én Budapesten kerül megrendezésre a The Deep Purple History a Cry Free (magyar) és a Purpendicular (osztrák-brit) együttesek közreműködésével. Jon Lord, illetve Ian Paice kísérőzenekara együttesen idézi meg a Deep Purple sztori legfontosabb állomásait. Scholtz Attilát, a Cry Free frontemberét kérdeztük a csapata történetéről és a koncertekről.
- Elmondanád, mit takar a Deep Purple Cover Band elnevezés?
- Sokat gondolkodtunk, hogy mi legyen a banda neve. A magyar „Emlékzenekar” titulust nem akartuk használni, mert emléket állítani olyasvalaminek, ami még aktívan él, elég furcsa lenne. A tribute („tisztelgés”) elnevezés szintén inkább az emlékzenekar felé hajlik, mert általában valaminek az emléke előtt tisztelgünk. Ezért maradtunk a cover elnevezésnél, ami feldolgozást jelent. A tribute és a cover között még az is különbség, hogy igazából az a tribute, aki be is öltözik és megjelenésében is maximálisan az eredetit hozza, cover pedig, aki csak eljátssza a dalokat. Ebben a vonatkozásban mi a kettő között helyezkedünk el, mert sosem fogunk pl. Nagy Attila billentyűsnek bajuszt ragasztani, hogy Jon Lord legyen, de azért próbálunk külsőségekben a korszak stílusjegyeire utalni. Egyre inkább a terveink között szerepel fellépő ruhák készíttetése is, persze nem egy az egyben a Purple tagokét lemásolva, hanem inkább a korabeli stílust általánosságban visszaidézve.
- Milyen hatása van az elmondottaknak a hangzásvilágotokra?
- Itt is próbálunk a két felfogás között lavírozni. Hiszen, ha autentikusságot akarunk, akkor nyilván az eredeti hangzást kell megközelítenünk. Ugyanakkor nem mehetünk el a tény mellett, hogy 2009-et írunk. Nem szólalhat meg egy banda ugyanolyan rozsdásan, mindenféle effektek nélkül, mint 40 évvel ezelőtt. Ezért élünk a mai technika adta lehetőségekkel, de nagyon visszafogottan, hogy úgy legyen modern a megszólalásunk, hogy közben nem tűnik annak. Viszont eredeti hangszereket használunk, Fender gitárokat, és egy 50 éves, 130 kilós analóg Hammond orgonát.
Így szól a Cry Free 2009-ben:
- Miért a Cry Free nevet választottátok?
- Olyan nevet kerestünk, ami utal a Deep Purple-re, de nem túl konkrét. Nagyon tipikus nevet sem akartunk, mint pl. „Smoke On The Water együttes”. :) Jó hangzású nevet kerestünk, könnyen megjegyezhetőt és kiejthetőt, amely gondolatokat ébreszt, ez szerintem sikerült is. Sokan gondban vannak a Cry Free fordításával. („Kiálts szabadon!”) Ez egy dal címe, amely eredetileg az 1970-es Deep Purple In Rock lemezre készült, de csak a 25 éves jubileumi albumra került fel.
- Az eredeti felállásból csak Te maradtál, veszélybe került valaha a banda létezése?
- Komolyan sosem. Egyetlen este volt -abban az időszakban, mikor majdnem egyszerre távoztak többen is a produkcióból –amikor feltettem magamnak a kérdést, hogy ha innen „mindenki” kilép, akkor lehet, hogy ez egy tré dolog, amit nem kéne folytatni. Érdekessége a történetnek, hogy épp az akkor már szintén a távozást fontolgató Blaskó György dobos válaszolta a rinyálásomra, hogy „ez hülyeség, erre aludj még egyet. Amikor felébredsz, tudni fogod, hogy ez nem így van, és folytatod tovább”.
- Másnap az első utam automatikusan a www.cryfree.hu -ra vezetett, ahogy minden reggel, hogy lássam, mik a reakciók az előző esti bulival kapcsolatosan. Abban a pillanatban világosodott meg, hogy ez az életem, és ennek mennie kell tovább. Ez több mint Deep Purple, ez több mint Cry Free, hiszen egy rakás embernek az élete kapcsolódik a bandához. Szerelmek és barátságok születtek a koncerteken. Emberek jöttek el azon a napon, mikor elvesztették szeretteiket, és sírva hallgatták a balladákat. Itt akartak lenni, ez nyújtott nekik lelki vigaszt abban a pillanatban. Nehéz elhinni, hogy sokak számára mi vagyunk az igaziak, pedig végül is csak másolatai vagyunk az eredetinek, és még nehezebb elhinni, hogy sok embernek jóval többet jelentünk, mint egy Deep Purple feldolgozás-zenekar.