Hátsó udvari osztály

A Bombsquad lemeze buliba jó, megfelelő véralkoholszint esetén.

Amikor először hallgattam bele a Bombsquad lemezbe, teljesen biztos voltam, hogy ezek a srácok humoristák. Például ki más tudna ilyen zseniálisan írni a Penthouseról: „don’t knew ’bout beer and the smokeable pot / then i found a mag – gave me fun – a lot”? Kegyetlen, én mondom. Ehhez hasonlóan remekmívű dalszövegeket Paksi Endrén kívül talán csak a Retorziós Faktor nevű polkametál banda tudna, ha létezne. A szövegek elég széles palettát ölelnek át. A kemények vagyunk, ti meg puhányak mellett megjelenik az élet sz*r, valamint a sör jó és a chippendale-ek akarunk lenni (személyes kedvenc) témák is.

Kis töprengés után felmerült bennem, hogy ezek a skacok egy elég durva hood-ban felnőtt, az élet árnyas oldalát megtapasztalt, kérges szívű muchachók inkább. Ja. Az osztrák melós nyomor világhírű. Hát, a szövegek nem semmik, én többször megpadlóztam rajtuk, de a zene se pitiáner, haver. Elvileg crossover. Namost a crossovernek nagyjából tíz éve volt a Dog Eat Dog, H-Blockx meg mindenféle hasonló vegyesen bulizós és keménykötésű metál rap hibridek fénykorával valamiféle csúcspontja, de most érted. Move Ya. Ne röhögtessetek már. Lazulnak meg keménykednek ezek a kedves brúderek is, de én meg leginkább mosolygok.

Pedig vannak itt k***a jó, zsíros malac riffek néhol, meg koncerten biztos fasza sört locsolni a Hard Hood című számra, főleg, hogy lakótelepi gyerek vagyok én is, tudom miről van szó. Összességében mégis arról kell beszámolnom letörten, hogy ez a lemez egy egyéniségmentes keménykedés olyan szövegekkel, amiknél ma már a popzenében is találhatunk különbeket. Alapvetően rock and roll érzületű gyerek vagyok, de az agyatlan ökörködés kihoz a sodromból. Lehet, hogy túl sokat hallgatom mostanában a Passiont a Catharsistól, de nem.

A lemez egyik legsiralmasabb része a Hole In Your Head, aminek már a címe is lehervasztóan sablonos. Van kettő darab vokálos muki, de ezek közül az egyiknek olyan idegesítően affektáló majomember hangja van – és még reppel is –, hogy homlokkal kell ütögetnem a billentyűzetet, mert a kezem görcsbe rándult. Ráadásul német kiejtésű angollal tolják a refrént a lányok, akik vendégek és szerintem nem jártak zenei iskolába, ha érted, mire gondolok.

A zene metálos és alá meg kiabálnak és reppelnek. Van szkrecselés is, meg hip-hoppos dob is, de néhol dzsi-dzsi gitár és tika-tika is. Vannak egyéb opciók is. Remélem örülsz. Mondjuk közel egy órában még így is unalmas. Egyébként azt simán el tudom képzelni, hogy egy házibulin, vagy kerti partin bezúzzam ezt a cédét és amennyiben már Joe Hallenbeck-részeg vagyok még az is megeshet, hogy indiánszökdelésben táncolok rá –néhol liggitározással megszakítva. Csak azzal van problémám, hogy ha valaki hangszert ragad a kezébe, akkor a lelkében ilyen visszajelzésért tenné? Nekem ez igénytelenségnek tűnik.

Mivel kedves és aranyos srác vagyok – az első csajom legalábbis ezt mondta –, ezért megelőlegezem nekik, hogy nagyon jó arcok és ha találkoznék velük, akkor testvériség alakulna ki köztünk minden bizonnyal, mert ha nem, akkor pusztulnia kellene ennek az egész istentelen borzadalomnak, az ténykérdés. Mondjuk nem szeretek ilyen egyértelmű kijelentéseket tenni, mert aranyosságom mellett időnként titokzatos is szeretek lenni, szóval bulikba ajánlhatom, de aki tényleges zenehallgató, az inkább foglalkozzon a maga dolgával, mint a ezzel. Béke veletek.

kisbazsa

[2006.03.20.]