Rocktábor 2006

Idén nyáron a fesztiválok sorát július 3-án kezdtem, Miskolcon. Egy ismerőstől hallottam a Rocktáborról, s úgy éreztem, nem hagyhatom ki. Egyrészt, mert közel van a lakóhelyemhez, másrészt azért, mert tehetségkutató lévén sok fiatal amatőr zenekart ismerhetek meg.

A megérkezés természetesen most sem volt zökkenőmentes. Mikor leszálltunk a buszról, ami Miskolc széléig vitt engem és a barátomat, rossz irányba indultunk el, és senki nem tudott útbaigazítani minket. Végre nagy nehezen megtaláltuk az aszfaltra festett nyilakat, alatta ROCK felirattal!  Ez már célravezető volt, de az sem volt utolsó, hogy a szervezők épp felénk jártak autóval és elvitték az (irdatlanul nehéz) motyónkat. Utólag is köszönet érte! A tábor nem volt ugyan nagyon messze, de az emelkedő kifogott volna rajtunk…

Amikor úgy dél tájban odaértünk, nem tagadom, kissé meglepődtünk… A tehetségkutató helyszíne ugyanis egy hétvégi ház udvarából állt. Először kételkedtem, hogy itt bárki elférne, de hamar rájöttem, hogy a célnak teljesen megfelel a hely. A vadalmafák alatti árnyékos részen vertük fel a sátrat, nem messze az Elsősegély sátortól (egyébként megnyugtató érzés volt, hogy ilyen is van). A szervezők kedvesek voltam, rövid időn belül mindenkivel megismerkedtünk. A főszervezőtől, Falticska Bélától megtudtam, hogy már negyedik alkalommal indult útjára a tehetségvadászat, ám ezen a helyszínen először épült színpad. Valószínűleg ennek (és szervezés körüli hercehurcának) tudható be, hogy a kezdés nem volt éppen zökkenőmentes.

A nap további részében úgy döntöttünk, hogy feltérképezzük a terepet. A táj tényleg szép volt, egyik irányban az erdőt találtuk, lejjebb, az út túloldalán pedig a Hejő csörgedezett jéghideg vizével. Egyetlen hátrány, hogy mivel egyfajta nyaralóövezetben található, nem igazán volt a közelben bolt, vagy kocsma. Ha az evésre eleinte nem is, az ivásigényre azért gondoltak, hisz a tábor területén volt egy büfé, ahol ásványvizet, kólát, és persze alkoholtartalmú italokat is árultak.

Az első nap még nem voltak délutáni fellépők, csak este 7 után állt színpadra két zenekar, a Skope és a Wasserstukker. Az előbbi banda azért is érdekes, mert a dobosuk, Balu mozgássérült. Nagy érdeklődéssel vártam hát a fellépésüket, hisz’ ilyet még nem pipáltam. Az eredmény meglepő volt: nagyon tetszett, amit hallottam! Bár a szintis lány kicsit halk volt, a szövegek nagyon tetszettek, és a gitáros lány is nagyon ott volt, a dobról már nem is beszélve! A héten volt szerencsém beszélgetni a zenekar vezetőjével, Kassai Balázzsal. Elmondta, hogy tudomása szerint ő jelenleg az egyetlen mozgássérült dobos Magyarországon (és a világon sincs sok belőlük), ez azért nagy szó! Tulajdonképpen ő indította el a zenekart, beszervezte a bátyját énekesnek és szépen sorban jött a többi magától. Tavaly decemberben kezdték el a próbákat, s bár azóta egymásnak adták a kilincset az emberek, a lelkesedés nem lankadt. Balázs eltökélte, hogy zenész lesz, bár nehéz volt olyan tanárt találnia, aki elvállalná. A lényeg viszont az, hogy előnyt jelent a zenekarnak, hogy az állapota miatt sokan lesznek rájuk kíváncsiak, s elmondhatom, ha elmennek megnézni a miskolci zenekar egyik koncertjét, nem fognak csalódni! Mert kevesen játszanak ennyire szívvel-lélekkel, mint ők!

Ahogy mentünk bele az éjszakába, a fagyos hangulatot a Wasserstukker oldotta. A négytagú csapat feldolgozásokkal és saját számokkal is megörvendeztetett minket. Az Első Emelet Csakazértis szerelem című számát kifejezetten jól játszották el, de a saját szerzeményeik is annyira fülbemászóak voltak, hogy két-három számuknak azóta is tudom a refrénjét! Nagyon sokra vihetnék, tényleg iszonyú jó az összhang, a gitárosok nagyon értenek a dolgukhoz és hangulatot is tudnak csinálni. Bár az a szám, amit nem a fiatal szőke énekes, hanem a gitáros és a basszeros adtak elő, kicsit sántított, de nekik még ezt is megbocsájtjuk. :) Az aznapra tervezett Minden – hatók fellépés elmaradt, csak a dobfelszerelésük emlékeztetett rájuk minden nap.

A kedd reggel a szokásos „meg lehet dögleni a sátorban” érzéssel kezdődött. Reggel 8-9 körül mindenki feltápászkodott, bár nem sok kedve volt hozzá… Csak Alexa, a főszervező aranyos kislánya hintázott vidáman minden reggel. Én és Attila bementünk a városba, hogy együnk valami finomat, és hűsöljünk egyet valamelyik bevásárlóközpontban. Ez olyannyira bevált, hogy minden nap ez lett a délelőtti programunk.
Délután négy körül értünk vissza a táborhelyre, ahol már javában folyt a hangolás. Ugyanis aznap indult a tehetségkutató, méghozzá Rock kategóriában. Drága páromat meglepetés érte, ugyanis az egyik zsűritag nem jött el, azért Béla őt jelölte ki helyettesnek. A kezdetbeli megilletődés után viszont jól ellátta a feladatát. A most következő sorokat az ő és zsűritársai jegyzetei és véleménye alapján írom.

Az első fellépő a kicsit furcsa nevű Otila zenekar volt. A négy szám, amit eljátszottak, sorrendben a következők: Egy mindenkiért, Visszatérő álom, Elveszve, Őrangyal. A szintit nem igazán lehetett hallani, de ez főleg a hangosításnak tudható be. A dalszövegek mindenkinek tetszettek, de a váltások nem igazán voltak jók. A zsűri elnöke dobtanár, mi több, a dobos nála tanult, de akkor sem volt elég jó, s most sem nyerte el a tetszését…

Másodiknak a Sex and Dance csapott a húrok közé. Teljesen más stílust játszottak, ha nem sértem meg őket, erősen Hoolingans-es beütéssel. Az ő három a számuk: Dübörög a zene, Csak annyit mondok, Szombat délután volt. Bár összeszokottak voltak és nem igazán hallott senki még elcsúszást sem, de a megjelenés és a szövegek nem igazán tükrözték a rock’n’roll életérzést.

Az utolsó jelentkező az előző nap már hallott Wasserstukker volt. A nyékládházi őrültek kimagaslóan a legjobbak voltak, és nem csak szerintem. Dalaik címe: Könny és harag, Menekülés, Kék szemű ördög, és a végére egy feldolgozás : a Cranberriestől a Zombie. Az első 1-2 szám után már mindenki tudta, hogy ők lesznek a győztesek. A zsűri szerint idősebb, összeszokottabb a csapat a többieknél, profi összhanggal, jó dalszövegekkel, karakteres énekhanggal és stílussal. Bár feldolgozásnál kissé zavaró volt néhol az énekhang, és a nazális hangok kerültek előtérbe, amin még kicsit javítani kellene. De ahhoz képest, hogy az énekes leányzó 17 éves, és csak néhány hónapja álltak így össze, nagyon is ott volt! Bár ahogy a gitárostól, Csabitól megtudtam, egyáltalán nem akarnak profi zenekar lenni, addig jó, amíg hobby szinten és örömből zenélnek. A keddi napon tehát a harmadik lett a Sex and Dance zenekar, nyereményük 5 pár dobverő volt. A második az Otila lett, ők egy 5000 forintos vásárlási utalvánnyal lettek gazdagabbak. A nyertes természetesen a Wasserstukker lett, ők 10.000 forint értékben vásárolhatnak egy miskolci zeneboltban.

Estére a plakáton a Móka-Gomba, a Priluki, az Elmezavar és a No Name volt meghirdetve. Őszintén szólva, nem tudom, hogy ki lépett fel aznap, de megvan a mentségem. :) A tábor ugyanis aznap két részre szakadt. Egyes emberek úgy döntöttek, hogy a foci világbajnokság elődöntőit mindenképpen meg kell nézni, így hát összeeszkábáltak egy antennát, és behozták a meccset. Ezt nem mindenki nézte jó szemmel, a fociellenesek lázadása azonban nem hatott meg minket, a német-olasz meccset mindenképpen meg kellett néznünk. Fél szemmel és füllel figyeltünk a zenekarra, de őket is inkább a foci érdekelte: az énekes minden szám után megkérdezte, mennyi az eredmény? Nem semmi… Éjfél tájban igencsak hűvösre fordult az idő, úgyhogy nyugovóra tértünk, de aki bírta, hajnali 2-3-ig gépzene mellett mulathatott.

Szerda reggel. A műsor ugyanaz. Ki is hagynám a nagy természetleírásokat, a harcot a rovarokkal, a gyümölcsfák éretlen termésének ízét, a másnapos fejek bizarr látványát… A lényeg, hogy a fránya Nap megtréfált, és délutánra sikerült egy fincsi kis napszúrást összeszednem. Úgyhogy ez a nap kissé kiesett a látókörömből. Annyi bizonyos, hogy Metál stílusban mérkőztek meg a fiatal tehetségek. Egy zenekarra emlékszem, akik Metallica feldolgozásokat játszottak. A vörös hajú énekesnő bár a zsűri szerint kicsit flegma volt, nem ez rontott az esélyeiken a legjobban. Nem volt tökéletes az összhang, fiatalok voltak, még sokat kell gyakorolniuk. Azt hiszem, ők lettek aznap a harmadikok.

Az esti zenekarokat már nem bírtam kivárni talpon, muszáj voltam lefeküdnöm egy kicsit, nagyon rosszul lettem. Ám az utolsó bandára, a Sexitre így is tisztán emlékszem. A hányinger és az álom között félúton, amikor még a francia-portugál meccs sem bírt kicsalni a sátramból, ennek a zenekarnak sikerült felkeltenie az érdeklődésemet. A Szlovákiából ideutazó énekesnek ugyan kicsit furcsa volt a kiejtése, ez a számok alatt egyáltalán nem hallatszott. A klasszikusok feldolgozása pedig különösen ötletes és élvezetes volt!

A csütörtöki napot vártam a legjobban, mert mára neveztek be a főiskolás ismerőseim, Alternatív kategóriában. Attilára ismételten jelentős szerep hárult : most a zsűri elnökének helyére kellett beugrania. A délután most is melegen és döcögősen indult, de ma volt a legjobb termés, legalábbis szerintem. Mostantól ismét Attila és a zsűri véleményére alapozva fogok írni, nem akarom, hogy csak engem szidjanak! :)

Elsőnek a Skope lépett fel, akiket hétfőn már volt szerencsénk hallani. Bár már akkor is hiányosan álltak a színpadra, a basszusgitárosuk ugyanis éppen Hollandiában űzi az ipart… Nagy bátorságra vall, hogy így is megmérettették magukat! A zsűri szerint a billentyűs most is el lett nyomva, és elég keveset mozogtak, de a dobot mindenki kiemelte!

A Monkeys volt a következő jelentkező. Mit is mondhatnék róluk? Kiállásukban tipikus rockzenekar képét mutatják, bár az egységes fekete körömlakk sokakat meglepett. Az énekes érces hangja nagyon tetszett, egyetlen hátrány az volt, hogy nem tudta a dalszövegeket, saját bevallása szerint ugyanis 3 napja volt megtanulni őket. A zsűri szerint nem volt meg az összhang, a gitáros nagyon élt a színpadon, de a többiek nem nagyon mozogtak.

Harmadikként az ismerőseim zenekara, a Big Happy Woman Church próbálta megmozgatni az embereket. Az öt tagú formáció sajnos nem tudta hozni az igazi a formáját, nagyon zavarta őket, hogy nem volt kontroll, és egyáltalán nem hallották magukat fenn. A beállásnál kértek ugyan hangot az énekre, a dobra, stb., ám ez a koncert alatt nem igazán valósult meg. Nyíregyházán többször is hallottam már őket fellépni, és mindenféle elfogultság nélkül mondhatom, hogy nagyon jók. De a mai nap nem úgy alakult, ahogy szerették volna. Bár három szám után (Igazi, Hőség, Búvár) a közönség visszahívta őket, és játszottak még kettőt (Bárány, Altató ), a zsűri nem igazán volt elégedett velük . Leginkább azt kritizálták, hogy nem volt egységes az előadásmód, valamint az ének gyakran hamis volt. Csak Jehnny, az énekes mozgott, de az pozitívum volt, hogy próbálta bevonni a gitárosokat is. A legjobb dalszöveget is nekik tulajdonították, szerintem jogosan.

A következő zenekar az Ab Imo Pectore, de az is lehet, hogy nem . :) Volt ugyanis egy kis kavarodás. Az oklevél így van kiállítva, és így is szólították őket, ám Attilának később megemlítették, hogy őket nem is így hívják… A fene érti ezt?! Tehát, négy számot adtak elő, saját számot és feldolgozást is játszottak. A bíráknak az énekhang és az összhatás is tetszett, hangulatot is tudtak csinálni.

Szusszanásnyi időt sem hagyva kezdte el a tombolást a szlovákiai Frontális Ütközés. A ránézésre idősebb banda hangzás terén is érettebbnek bizonyult. A zsűri és a közönség sem tudott rosszat mondani rájuk, minden a helyén volt. A zene, a dalszöveg, az énekhang, a hangulat. Olyannyira, hogy a Búcsúdal című számuk nem sikerült búcsúnak , hisz’ utána megszámolni sem tudom, mennyit játszottak még. Én sajnost nem bírtam végignézni, mert a napszúrás hatása csak nem akart múlni, ismét le kellett dőlnöm kicsit. Az eredményhirdetésre viszont kikászálódtam, érdekelt a mai bandák sorsa. A harmadik helyet a Monkeys kaparintotta meg, örültek is neki nagyon. A második az Ab Imo Pectore (hívjuk őket most így) lett, míg az első megérdemelten a Frontális Ütközés. Bár többen kétségbe vonták, hogy amatőr zenekar lennének, és nem tartották igazságosnak a versenyt… A győztessel készült interjút egyébiránt itt a zene.hu-n olvashatjátok majd!

Az aznap esti főbanda a Punkras lett volna, akik már nem először jöttek el a Rocktáborba. Sok jót hallottam róluk, és érdekelt volna, hogyan nyomják a szlovák punkot. :) Ám körülbelül fél szám után le kellett állítani őket, mert kijöttek a rend őrei… Állítólag sok bejelentés érkezett, hogy hangos a zene, úgyhogy kiküldtek egy zajszintmérőt. Egy darabig vártunk, hátha folytatódik a buli, de nem bírtam sokáig, ismét győzött a fejfájás. Elvonultunk hát a sátorba, és onnan hallgattuk, ahogy a többiek elszórakoztatják magukat és egymást. Irigyeltem őket… Nem kell hozzá világhírű fellépő, és tudatmódosító szerek sem (hiszen ez egy drogellenes tábor, a Drogambulancia támogatásával), hogy az itteniek jól érezzék magukat. Előkerült 1-1 gitár is, és a sörösdobozokból kiváló dobfelszerelés készíthető pillanatok alatt. A vidám nevetés, és egy magyar-szlovák vita hangjaira szenderültem álomba.

A pénteki nap bágyadtan, és korán indult. Az emberek nagyon fáradtak voltak, és én sem éreztem a legjobban magam. Az ismerősökkel úgy döntöttünk, hogy hiába a jó buli lehetősége, haza kellene menni. Összepakoltuk hát a sátrakat, elköszöntünk a kedves helybéliektől, és nekifogtunk a hosszú hazaútnak.

Ezúton is sajnálatomat szeretném kifejezni, amiért ki kellett hagynom az utolsó két napot, de szeretném leírni a tervezett programot. Pénteken este a Mockba, a Rise és az S.K. zenekarok voltak meghirdetve, szombaton, a zárónapon pedig elvileg az Exelsior, a Zord és az Öregfiúk zenéjére bulizhatott a maroknyi, ám lelkes közönség. Falticska Bélától egyébként megtudhattuk, hogy 2011-ig kibérelte a telket és több mint valószínű, hogy eddig az időpontig meg is lesz itt tartva a Rocktábor. Mindenkit sok szeretettel várnak tehát jövő ilyenkor is, legyen szó bulizni vágyó fiatalokról, vagy kitörésre váró, amatőr zenekarokról.

Kovács Tünde és Alapi Attila

[2006.07.12.]