Retró bulik a hajón

avagy Kispál és a borz Originál.

Nagyon jó, hogy az elmúlt években felfutott a Kispál és a Borz a nagyszínpadokra, a gigafesztiválokra, s mindenütt ott voltak, ahol csak lehetett. Ám nagyon jó az is, hogy újra hallhatjuk a régi ízeket, újra láthatjuk a régi arcokat. Retróban nyomulnak, Kispál Originál elnevezéssel. Több koncertből áll az országos körút. Nekem szerencsém volt a budapesti opusokat végighallgatni, látni és fotózni. Kettő meg is volt, s bónuszként még vasárnapra is jut egy.

Olyan volt az egész, mintha visszacsöppentem volna a régi szép garázszenekar-feelinget idéző világba. Klubosan – mint régen a Dalmát pincében, a Tilosban és társaikban – szóltak Ricsi cinjei, Kispál öngyújtóval reszelte a húrokat, Bandi szökellgetett a színpadon, mely kicsi volt és teli madzagokkal. Volt integetés, mosolygás, korosodó népek csápoltak az első sorokban. Tán még egy nagyapót is láttam az unokájával, mindjárt a színpad szélénél. Így is kell ezt! Megőrizni a régi emlékeket, elfelejteni a régi haragokat, morgásokat, megértővé válni.

Ez a zene és szöveg amúgy is a lázadó megértésről szól. Legalábbis nekem nagyjából biztosan. De azt hiszem, mindenkinek, hiszen együtt ordibált a nép a Zsákmányállattal: „….úgyse hiszi senki el magának, hogy amit lát, az tényleg van, hanem várja, hogy a valódi látványt jelző kürtszó felharsan…”. Egykoron taoista eszméket véltem néhány Lovasi versbe belelátni, melyet ő váltig furcsa arccal fogadott, ma már tudom, hogy ösztönösen voltak ott a tao és más egyéb megértő, elfogadó gondolatok. Újrahallgatva a régi számokat, a régi felállásban – meglehetősen könnycsalogató és torokszorító volt. Valahogy éreztem, hogy a retró nemcsak divat itt, hanem kicsit merengés, múltba nézés, némi „szellemidézés” is. A régebbi hangulatok szellemének idézgetése.

Jó volt, hogy nem a nagyszínpados gigamegaizével találkozhatott a közönség (és én), hanem családiasnak, szinte otthonosnak lehetett érezni a kapcsolatot a hajó népével. Hullámzott a tömeg, hullámzott a hajó… hat hajó! A második alkalommal már lépett pár évet a zenekar és a közönsége, s Csülök is beült a perkák mögé, Diósi billentyűzött, s Ózdi Rezső sem állt már a színpadon. Lecsó szállt be ötödiknek, finom gitárkával.

Ám ami nagyon megfogott, az a második este utolsó száma volt, mikor is a színpadra feltett két dobszerkó mögött egyszerre ült Ricsi és Csülök. Hát, igen! Ez jólesett! Könny-nyelegetés, objektívpárásodás, kuc-kucolás után vége lett a bulinak. De csak vasárnapig! Amikor is bónuszként még kapnak a pestiek egy ráadást, s ismét vízvonalig fog süllyedni az A38 hajó, olyan tömeg lesz rajta. Reméljük, hogy lesz megint kivetítő, amit a parton rekedt „utasok” bámulhatnak, mint az előző két alkalommal! Ha ez a buli is lemegy, pótlólag elküldöm a három koncert szetlistáját! Éljen az originál Kispál és a Borz!

S.Varga Ilona – A Lion (képek is)

[2006.09.11.]