Csillagok alatt káprázat

"Listen to the sound, we are all spellbound" - szól az egyik dal a Neo új nagylemezéről, melynek bemutatóján nem csak a hanghullámok, hanem a fénysugarak is lenyűgözték a közönséget.

Koncert a Planetáriumban? - nézett rám értetlenül egyik idősebb ismerősöm. Emlékezete szerint még nem volt példa arra, hogy a Népliget csodáját, a csillagvetítőt könnyűzenei esemény kíséreteként működtessék. Ugyan 2002-ben Dj Krush exkluzív szettet játszott itt, élőzenei koncertet először képzeletbeli űrhajósaink adtak a kupola alatt. A Maps for a Voyage című album köré egy sci-fi imázst épített fel az együttes, talán ennek köszönhető a különleges színhely.

Varázsoltak a koncerten

Abban biztosak lehetünk, hogy a Neo törekszik a folytonos megújulásra, változásra. Koncertjeiken mindig találkozunk valamilyen újítással - egy-egy új hangszerrel, szólammal, új képkockákkal a vetítésben -, s így sosem adnak két ugyanolyan koncertet. Most azonban kivételt tettek, hiszen a hely szűke miatt három megegyező előadást is láthatott-hallhatott a nagyérdemű.

De mit is adott a helyszín? Az együttest megalakulásától fogva kísérik a vetítések. Babos Norbert, a Neo közvetlen elődjének mondható, egykori Populär együttes énekese a formáció feloszlása után a vizuális művészetek felé nyúlt, nem volt kérdéses tehát, hogy ilyen kiterjedése is legyen a zenekarnak (erről a 2005 decemberében megjelent interjúnkban is olvashattok ). A Planetáriumban felépített színpad mögött két nagy kivetítőn, két ledfalon és számtalan oldalt elhelyezett plazmaképernyőn csodálhattuk munkáját. Megdolgoztatták a lézereket is, azonban a csillagvetítő csupán az első szám alatt varázsolta fejünk fölé az égboltot, a diavetítők pedig érintetlenek maradtak. Ez némi csalódottsággal töltött el, bár kétségtelen, nem földrajzórára gyűlt össze a közönség. Lézerszínház viszont volt rendesen: szinte kivétel nélkül minden szám alatt vetítették a legkülönbözőbb alakzatokat, így fűszerezve az amúgy sem hétköznapi performance-t.

Számos zenei újdonság

Azonban mégsem a képi világ volt a legfontosabb: még a legedzettebb Neo-rajongóknak is számos zenei újdonságot hozott a fellépés. Introként, első számként az Endless Roads című dalt választotta az együttes, melynek koncertjein megszokhattuk, hogy a muzsika lelkeként számon tartott Milkovics Mátyás elektrozenész kis trónján laptopjai és szintetizátorai mögött áll. Ezzel ellentétben a közönség nem kis meglepetésére a színpad elején Hodosi Enikő és Kőváry Péter énekesek között tűnt fel szintetizátorral nyakában. S ahogy a lemezen, úgy az élő előadás során is megmutatta hangját, s énekelt. Mátyást a későbbiekben még egyszer láthattuk a színpad elején énekesként az albumzáró IO című szám során.

Ahogy ígérték, az eddig sosem játszott, új lemezes számokon kívül rég nem hallott dallamok is felcsendültek. Ennek megfelelően a Kontrol filmzenéjéről a két legsikeresebb dal, a címadó szám és az It's over now valamint a második, Low-tech man, Hi-tech world címet viselő nagyalbum szinte kötelező Diskhead, s az utoljára évekkel ezelőtt játszott Renard című száma is a setlist része volt. Utóbbit soha nem látott hangszereléssel feldolgozva, fúvósokkal és Hodosi Enikő xilofonjátékával átvarázsolva csodálhattuk meg. A bemutatós Maps for a Voyage szinte teljes egészében hallható volt, egyedül a rég nem szerepelt, korábban Eye-tooth címet viselő Teeth of gold and silver maradt ki.

Igazi izgalmakat természetesen a lassabb, melankolikusabb hangvételű számok ígérték és nyújtották. Külön kiemelném a Showdown On Hell Street című dalt: a közönség soraiból többek könnybe lábadt szemekkel hallgatták a szívbemarkoló dallamokat és szöveget. Felhangzott egy feldolgozás is, a Motherless child című Harry Thacker Burleigh által írt templomi ének Hodosi Enikő füttyszavával kísért változata. Az IO és a felemelő fúvós-szólammal bíró Bake It & Brake It, valamint a ráadásként eljátszott Renard is megérintette a közönséget.

Különleges élmény

Ám a könnyeken és a katarzison kívül mozgásra is késztették a hallgatóságot. Az első két koncerten ugyan csak páran, de a harmadik előadás során már jóval többen adták át testüket az önfeledt szórakozást nyújtó ritmusoknak. Különösen felszabadult volt a hangulat a repertoár legrockosabb hangzású Red Button, a ’80-as éveket idéző Spellbound, a jól ismert Diskhead, a legidiótábbként nyilvántartott Gimmemo, valamint a szájharmonikás Scorn Me című számai alatt. A zenekar a fellépések végén a színpad elejére állva meghajlással köszönte meg a figyelmet – ez itthoni együttesektől szokatlan, ám igazán kedves, tiszteletre méltó gesztus volt.

Minden szempontból különleges élményben lehetett része október 6-án és 7-én a Planetárium vendégeinek. A Neo a koncertekről mozgókép- és hangfelvételt készített, melyet várhatóan idén télen egy exkluzív DVD formájában ad át a nyilvánosságnak. Híresztelések terjednek egy második maxi-lemezről is, azonban hogy melyik számról van szó, még homály fedi. Az együttes a következő hetekben vidéki nagyvárosokban, Szegeden és Gyöngyösön fog fellépni.

Molnár András
Fotó: Kun Ádám

[2006.10.11.]