Hajóra szálltak a funkvirtuózai

Pee Wee Ellis és Fred Wesley - James Brown egykori zenészei - az A38-on nyomták. Ezt megállapíthattuk magunk is február utolsó napján a Hajón.

Nem voltak túl sokan, akik ezt a programot választották, jó ha félház volt a Mafioso Concerts által szervezett koncerten. (Rendesen belehúzott a szervező az idei évkezdéssel, nagyon sok finomság lesz még márciusban és áprilisban, ezekről majd egy későbbi cikkben...) Talán a hónap végi időpont volt az oka, minden esetre én több embert vártam.

Fiatalok és az őserő
A koncert, mivel idősödő zenészekről van szó, időben kezdődött. A két nagy öreg mellett fiatal zenészek kaptak helyet: egy „őrült” basszusos, egy swinges finom dobos, és egy zseniális, kicsit néha rockos gitáros, és persze a kicsit rövidlátó, szintén korosodó zongorista. A Maceo Parker koncerttel ellentétben, ez nem volt annyira funk-os, koszos-húzós, itt inkább a dzsesszes vonal volt hangsúlyosabb. Az elején sztenderdeket játszottak, jó hosszú szólókkal. Ez egyébként az egész koncertre jellemző volt. Eltelt fél óra és még csak a 3. számnál jártak!

Smooth Funk
Később előkerültek a jól ismert számok is. Játszottak a Different Room című új Pee Wee lemezről is, játszották az I Got You-t (I Feel Good-ot) is, igaz amolyan blues-os felfogásban. Megkaptuk a House Party-t is, ezt nagyon sokan kívánták, nem tudták nem eljátszani. Volt közönség énekeltetés is, igaz ez csak sokadik próbálkozásra jött össze. Megint előjött sajnos az, hogy a zenekedvelő és koncertrejárok többsége nem beszél idegen nyelvet... Ez nem általánosítás, ez sajnos tény.

Hiányérzet nagyon jó koncerten
Eközben kicsit hiányérzetem volt: nekem hiányzottak végig a feszes, zúzós, funk-ok. Kicsit mást vártam, mint amit kaptam, ettől függetlenül a buli nagyon jó volt. Mást vártam, mert abból indultam ki, hogy ha Maceo egyedül tudott akkor zenét csinálni, hogy majdnem elszabadult a hajó, akkor a másik 2/3-ad simán leszakítja majd a fejemet. Ehelyett kaptunk az arcunkba egy olyan dszesszkoncertet, hogy az csuda! Néha hátulról néztem egy kicsit a koncertet: teljesen olyan érzésem volt, mintha egy dszesszkonzis vizsgán lenne az ember. A két nagy öreg vizsgáztatja a fiatalokat, akik simán felnőnek a feladathoz. Érződött, látszódott, hogy a kísérőzenészek nagyon tanultak, nagy bennük a tisztelet és az alázat a „nagyok” felé. Ami miatt egy kicsit csalódott vagyok minden ilyen koncerten: hol vannak a magyar zenészek? Amikor ekkora neveket lehet élőben meghallgatni, tanulni esetleg lazítani egy kicsit, akkor mindig csak elvétve lehet egy-két zenésszel találkozni... (Tisztelet a kivételnek (pl.Boogie)!

Összeségében jó volt meghallgatni a két nagy öreget, tartalmas két órát kaptunk. Várjuk a folytatást, ínyencségekben nem lesz hiány! Figyeljétek a további híradásokat!

-Aretuska-

[2007.03.06.]