Folytatódott a gigantikus MINI sorozat

Török Ádámék ma este már Al Di Meola előtt játszanak Miskolcon!

Két hete még a zord „téllel” kellett megküzdeniük a zenekedvelőknek a városligeti Sörsátorban, most viszont a fülledt, magas páratartalmú időjárás tette próbára a felek tűrőképességét. De mostoha körülmények ide vagy oda, a hűséges Minit kedvelők tábora – kiegészülve olyan legendás zenészekkel, mint Som Lajos, Závodi János és Váradi „vadölő” és Ádám fia Dani, a friss Kyo Európa bajnok – ezúttal is megtöltötte a gyönyörű, igazi, természetes zölddel körülölelt nyári koncertekhez való helyszínt.

Mert lehet, hogy az időjárás és egyéb tényezők olykor-olykor kiszámíthatatlanok, de az teljesen biztos: ahol Török bácsi és népi Kisegyüttese megjelenik, ott garantált a minőség és a forró hangulat.

A felvezető zenekar az ABSZ együttes volt. Nevüket találóan – és a szintén nagy múltú ABBÁ-hoz hasonlatosan  – keresztneveik kezdőbetűiből állították össze (András, Bálint, Szilvia és Zoltán). Repertoárjuk – ahogy azt Bende Zoltán, a csapat mélygitárosa egyben szóvivője, továbbá a Nemzetközi Mini Fantársaság oszlopos tagja  mondotta – főként Illés és Fonográf örökzöldekből áll, ami jórészt hagyományőrzési, illetve praktikussági okokra vezethető vissza. Ugyanis a mai élőzenében nem túl sűrűn találkozhatunk ezekkel a (valóban) nemes, értékeket képviselő mondhatni, rocktörténelmi slágerekkel, illetve bonyodalmas küzdelmeket sem kell vívni a saját dalok szerzésével, így több idő jut e kultúra terjesztésére.

Mondhatom kifejezetten kellemes élmény volt egyszerre három ritmus gitárt is hallgatni egy színpadon nem beszélve a szájherfliről – mert ez manapság igencsak ritka dolog.. – és őszintén bevallom, nekem ezzel a felállással egyik kedvenc formációmat, a nyolcvanas évek végi Traveling Wilburyst jutatták az eszembe Roy Orbisonnal, George Harrisonnal, Bob Dylannel, Tom Pettyvel és nem utolsó sorban Jeff Lynnel.

Ha Orbisonja nem is volt az ABSZ-nek, volt viszont a ritmusszekcióban egy Németh Oszkárja egyenesen a hetvenes évek kiemelkedő hazai Country csapatából, a Fonográfból. Szóval tényleg szép és főként hangulatos bevezetést muzsikáltak össze nekünk.

Aztán jött a várva várt „Szjupörgrup”, a Mini. Egy teljesen más és a magyar könnyűzenében szinte egyedi műfajjal. Aki nem ismerte volna e stílust, annak rögtön kezdésként jött is az Arménia: Ez a dal a nyolcvanas évek elején ihletődött egy „baráti”, a Szovjetunióban zajlott turné során és az Ararát hegyek egzotikus hangulatát idézi fel mintegy tizenegykét percben. Ezek a hosszabb kompozíciók abszolute nem ritkák a Mini repertoárban, aki pedig hallja, hallgatja, illetve át is éli, még kevesli is ezt az időmennyiséget. Tipikus Mini nóta: bevezetésképpen indul a közösen játszott alapmotívummal, majd szépen sorban egyenként ráimprovizálnak a fiúk. Először Parócai „Attus” ajándékoz meg minket egy napjainkban sajnos csak nagyon-nagyon ritkán hallható, hosszú basszusszólóval, majd Németh Karcsi kimeríthetetlen, kreatív fantáziája kalandozik el a fekete-fehér billentyűk segítségével, végezetül pedig Ádi bácsi fokozatosan felépített, egyre vehemensebb futamai zárják a csodálatos improvizációk sorát, hogy mintegy keretbe foglalva a történetet újra az alapmotívum térjen vissza zárásként. Nagyon szép, kifejezetten megfogó alkotás.

De, hogy a nép ne andalodjon és andalogjon el, máris jön a Hívj fel lüktető blues ritmusa és az új lemez régi hagyományokhoz méltó, nagyszerű dalai.

A Gőzhajót egyszerűen nem lehet megunni! Ez az a dal, amit KÖTELEZŐ eljátszani, de ha „neaggyisten” kimaradna, a közönség kiköveteli. Ez a dal az együttes hetvenes évek eleji progresszív rock korszakában született, de ahány felvételen megvan, annyiszor más is.  Ha valamire azt szokták mondani, hogy nem játsszák el kétszer egymás után ugyanúgy, akkor erről beszélünk. Ez a szám egy élmény. Egy végtelenített szalag segítségével órákon át képes az ember hallgatni: a pergő ritmus Pinyókától és a „feleselő” rögtönzések, egyszerűen gyönyörű!

Aztán váltakozva jönnek a legendás, megunhatatlan örökzöldek – Vissza a városba, Kereszteslovag stb –, mintegy átölelve a harminhét éves zenei munkásságot. A Blues délbenben, a második félidő nyitányaként Ádám megcsillantja egészen kivételes torokadottságait, ha kell alagsori mélységekig viszi le a hangját, ha pedig a mondanivaló úgy kívánja, olyan rekedtes ordítással spékelt hörgéseket bocsát ki, hogy akár fővárosunk határain túl is mikrofon és erősítő nélkül hallható legyen a műsor.

A koncert lezárásaként egy kis rock and roll a Mániákus nosztalgia tükrében és, hogy a tánckedvelők ne pihenhessenek a Messze ide Mexikó világzenéje zárja a bulit az utána következő Call me baby pedig már habos hab a tortán.

Jazz, blues, roki, világzene, ennél már nem nagyon lehet színesebb dolgokat produkálni, de a további őrületnek az életbelépő csendrendelet szab határt, így jövő csütörtökön is már 19 óra után elkezdődik a Mini zsúr.

Aki szereti az igényes, élő bluesrock zenét, ne feledje, hogy július 8-tól, azaz kettő hét múlva kezdődik a három napos paksi Gasztoblues Fesztivál.
A Mini szombaton 18 órától lép fel, de aki igazi kuriózumra vágyik, az feltétlenül látogasson el másnap délelőtt a helyi templomba, mert Török bácsi szólókoncertje jóvoltából találkozhat Béla bácsival is..

L’ Funsir

[2005.06.24.]