Wan2 Fesztivál 2005

Magyarország egyik legnagyobb múltú zenei rendezvényét bonyolították le június 30-a és július 3-a között Mezőtúron.

A 13 éves fesztivál több helyszínt kinőtt már, például a piacteret vagy a helyi laktanyát, de immár úgy tűnik, a végleges helyén, a városi strandon köszöntötte a bulizni vágyókat. Ám nem csak a helyszín, de a név is változott az idők során: legutóbb Wanted-ről Wan2-ra váltottak. A három nap alatt felléptek itt a hazai kiválóságok mellett olyan külföldi legendák, mint a Soulfly vagy az Anthrax.

1. nap, csütörtök

Röpke öt órás vonatút után meg is érkeztünk Mezőtúrra. Már a vonaton feltűnt, hogy szinte az egész utazóközösség hasonszőrű fesztiválbolond, tehát nem lesz gond, hogy nem tudjuk, hová kell menni… Leszálltunk, és követtük a tömeget. De ekkor örömmel konstatáltam, hogy az utcán jelzéseket helyeztek el, hogy könnyebben megtaláljuk a strandot. Bár elég korán, fél tizenegykor ott voltunk, sátorhelyet már alig találtunk. Annak ellenére, hogy ezen a fesztiválon nincs nullnap, az élelmesebbek mégis előző nap lementek, hogy jó helyük legyen. Kis keresés után azért mi is találtunk egy viszonylag jó helyet: árnyék, közel a bolt, wc, zuhanyzó. Egyedüli hátrányként a Meghallgat-lak sátor vészes közelségét tudnám említeni… :)
A délelőtt további része a sátorban való kucorodással telt el, mert eleredt az eső:( De nem tartott sokáig, és a délutáni verőfényes napsütésben nekiálltunk felfedezni a fesztivál területét. A legjobban a strand dominált, rengetegen pancsoltak mind a kicsi, meleg vízben, mind az úszóknak fenntartott mélyvizes medencében. A színpadok viszonylag közel helyezkedtek el egymáshoz, és a kemping részhez is. Csupán pár méter az egész, és ott találjuk magunkat a Pepsi Showgun színpadnál, amit italos pultok vettek körül, ha esetleg unatkoznánk két koncert között… A Viva Nagyszínpad kissé arrébb helyezkedett el, de még mindig látó-, és hallótávolságban. Étel, ital, valamint egyéb árusokat kerülgetve el is jutunk a színpadig, melynek mérete impozáns, s az előtte elhelyezkedő terület is több ezer ember felszabadult bulizásának nyújt teret. A Red Bull sátra környékén volt felállítva az India Udvar, ahol naponta többször ételt osztottak, meditációs ösvény és valóságsátor várt a vállalkozó kedvűekre, ám az általam várt Védikus Esküvő elmaradt…

Az első fellépő a Viva színpadon a Csakazértis nevű formáció volt. A korai időpont (16:15) miatt nem sokan tolongtak a színpad előtt, a legtöbben a standon hűsöltek, vagy egy árnyékot adó napernyő alatt kortyolták sörüket. Ezután a P.O.T. lépett föl , de amire igazán sokan vártak, az a Neck Sprain volt, immár Pityesszel az élén. Nem okoztak csalódást a rajongóknak, a kemény zene kedvelői jól kitombolhatták magukat hat óra tájékában. Az utánuk következő Zanzibarra nem sokan voltak kíváncsiak, meg is sértődött egy picit az énekesnő, Rita, mert nem volt valami lelkes a közönség. De hát ez van, sajnos a mai repertoárba ők nem fértek bele, szerintem az ő zenéjük túl lágy volt ennek a tömegnek… Nyolc órától alig vártam, hogy elkezdődjön a Kispál és a Borz koncertje a MultiCafé-ban. A tömeg először lehet, hogy csendes-ülősre számított, mert a legtöbben puffokat helyeztek el a színpad előtt és ülve nézték a hangolást. Ám amikor Loviék a húrok közé csaptak, mindenki felpattant és benépesült az egész sátor. Leglább 150-200 ember tombolta végig a koncertet, ahol elhangoztak olyan számok is, amit még sehol nem hallhatott a közönség (pl. egy Illés feldolgozás). Fellépett természetesen Lecsó is a PUF-ból, és a csík zenekar egyik tagja, Szabó Attila is színesítette az előadást.

Sajnos nem várhattam meg a végét, mert a Viván lassan kezdett a Soulfly. A tömeg csak gyűlt és gyűlt, mindenki őrjöngött. Ennek a bandának a rajongótábora tényleg igazi fanatikus, jópáran a tavalyi budapesti fellépésükkor is ott voltak, s a legtöbben csak miattuk váltottak napijegyet. Mikor a négy legenda a deszkákra lépett, az általános üdvrivalgástól majd megsüketültem. Max Cavalera megőrjített mindenkit. Az ex Sepultura - tag nekem a Roots előadásakor lopta be magát a szívembe. Sajnos ezt a bulit sem láttam végig, mert a Pepsi színpadon játszott a Prosectura. A nagy múltú punk banda régóta a kedvenceim közé tartozik, de sajnos már egy éve nem láttam őket sehol fellépni. Most nagyon megörültem nekik, mert iszonyúan jó hangulatú koncerteket szoktak tartani. Most sem csalódtam, a régi jól ismert daloktól kezdve a ritkán játszott számokig mindent hallottunk (pl. Én egy icipici, Télapó ittas…). Annyi volt csak furcsa, hogy az énekes és a dobos levágatta a haját, és punk bandához képest eléggé keveset mozogtak a színpadon. De mindegy, a fesztivál talán egyik legvidámabb és legpörgősebb koncertje volt ez - lentről nézve.

Ezután már csak egy koncert volt az este folyamán, ami „említésre méltó”: a Tankcsapdáé. A három debreceni fenegyerek fellépése már az elején botrányba fulladt. A felvonuló zenére először bejött Fejes Tomi, majd Cseresznye gitározott nekünk egy kicsit, mikor végre megjelent a színen Lukács is. Alig telt el pár másodperc, egy kupak nagyságú valami repült a színpad felé és Laci fájdalomtól eltorzult arccal esett össze a színpadon, majd kiment. Még láttam, hogy egy kellékesnek magyaráz és a fejét fájlalja. Azt hittem, kész, vége, ennyi volt a koncert. De szerencsére mégsem így történt. Lukács visszatért a színpadra, de látszott, hogy nagyon dühös. Elhallgatott a zene és kezdődött a fejmosás. Jól kiosztotta a srácot, aki fejbedobta (konkrétan elküldte a jó **** anyjába). Felszólította, hogy ha már dobálni bátor, akkor legyen bátorsága fölmenni a színpadra és megmondani, mi a baja, de nem így lett. Egyesek a fesztivál ideje alatt azt terjesztették, hogy egy Soulfly rajongó volt a bűnös, mert dühös volt amiatt, hogy kedvenc bandája csak egy órát játszott (mivel egyes források szerint mindez a Tankcsapda miatt történt). Mindegy, a buli folytatódott tovább, és Lukácsék úgy nyomták, mintha misem történt volna. A Tankcsapda a kezdetektől ott volt szinte minden Wan2 Fesztiválon, és népszerűségük mindmáig töretlen. Nem csoda hát, hogy a mai napon egyedül ők adtak ráadást a nagyszínpadon, méghozzá három számmal toldották meg a fellépést.

Éjfél elmúltával már annyira fáradtak voltunk, hogy nem vágytunk másra, mint hogy lepihenjünk a sátorban. A másik két színpadon amúgy is már csak DJ-k nyomták a zenét, azt meg úgysem látni, hanem hallgatni kell…

2. nap, péntek

Gyönyörű napra virradtunk – amit ez esetben nem annyira kultiválok, mivel a 40 fokos sátorban nem igazán kellemes ébredni. Így elég hamar kidobott a hálózsák és nekiálltunk a városban keresni valami élelmet. Szerencsére minden közel volt, és még piacozhattunk is. A legmeglepőbb az volt, hogy mennyire olcsó a lángos és a pizza a városban. Kár hogy nem volt erőnk mindig kimászni a fesztivál területéről…

Ezen a napon volt a legtikkasztóbb a hőség, így alig vártam, hogy visszaérjünk a kajabeszerző körútról, és belevessük magunkat a medencébe. Egész délelőtt a strandon marhultunk, és mikor már kezdtünk összepakolni, megjelent a vízben a Blind Myself és az Idoru énekese, valamint mindkettő gitárosa. Az egyik haver nagy Blind fanatikus, és azt kérte az énekestől, hogy játsszák el az egyik kedvenc számát, a Circle of pain-t. Cserébe ugrik nekik egy fejest. Csakhogy ezt a kb. 120 centis vízben tette, úgyhogy rendesen bevágta szegény a fejét… A jó hír: Gergő megígérte, hogy eljátsszák neki a számot a másnapi koncerten. A rossz hír: a biztonságiak azt mondták, ha mégegyszer meglátják a medencében, szegényebb lesz egy karszalaggal…

Az E-Magyarország Roadshow-ja alkalmából ide is ellátogatott, és egy kamionban biztosították nekünk a mindennapi internetezési lehetőséget. Sőt egy akció keretein belül a NeoPhoneX-el még telefonálhattunk is számítógépen keresztül szeretteinknek. Mindezt ki is használtuk, amikor csak lehetőségünk nyílt rá.

Miután többszöri alkalommal meglátogattuk a két Hubertus33 pultot, alig vártam, hogy elkezdődjön a Mantra fellépése. A Viva színpad előtt négy órakor már gyülekeztek a krisna rock hívei. Mivel Jaya Hari das visszatért a zenekarhoz, így újra olyan a hangzás Kowalskyval, mint az Om album idején. Játszottak is róla pár számot, nagy örömömre. Nagyon élveztem a koncertet, de olyan gyorsan vége lett… Ezután az Akela koncertje következett, de ezt már nem vártuk meg. Miközben a farkasfalka a Hold helyett a Napra vonyított, mi a Multicaféban karikatúrát csináltattunk – merthogy azt is lehetett. Meg még elég sokmindent, szóval aki jön Hegyaljára, annak érdemes ellátogatnia ebbe a sátorba. A Borsodi Malátabárban is érdekes programokkal vártak minket, a mai napon öttől Lovasi András a Kispál és a Borzból, valamint Tóth Gergő a Blind Myself-ből tartott előadást, valamint válaszolt a kérdésekre a PANKKK-al (Program A Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) kapcsolatban. Hat órától pedig a közönségtalálkozó volt a Junkies közreműködésével.

Negyed hétkor kezdett a Viván a Replika, erre mindenképp el akartam menni, mert a barátom nagyon szereti. A Mindent akarok című számuk pedig nekem is nagyon bejön. Utánuk a Superbutt rombolta a deszkákat a nagyszínpadon, nem kisebb lelkesedéssel. Ezen a napon az egyik legjobban várt koncert a The Idoru-é volt a Pepsin. Még szilveszterkor láttam őket fellépni a Vörös Yukban, és azóta nem tudtam őket kiverni a fejemből. Hallgattam a zenéjüket, a barátomnak megvan az összes háttérképük és most vett egy pólót is. Én is vettem volna, de nem tetszettek a színek (hiába no, válogatós vagyok). Mindenesetre a koncert nagyon jó volt, bár elég kevesen voltak olyanok, akik ismerték a pesti bandát. De ennek ellenére jó páran összegyűltek a színpad előtt és szerintem tetszett nekik, amit hallottak. A fellépéssel csak egy gond volt, hogy az énekes hátát többet látni, mint az arcát…

Ezután siettünk át a nagyszínpadhoz, mert úgy tudtam, már megy a Junkies. De nem így történt, mivel a technika egy kicsit megtréfálta őket, így később kezdtek. Ennek én csak örültem, mert nem maradtam le semmiről. Kicsit meglepődtem, mikor megláttam Szekeres Andrist begipszelt lábbal, egy széken ülve. Így tombolta végig a koncertet, és most nem túlzok. A törött láb ellenére sem bírt nyugton maradni, fel-felugrott a székről, és fél lábbal zúzott, a mikrofonállványba kapaszkodva. Nagyon profi volt az előadás, a hangzás tűnt föl a legjobban a barátomnak, hogy milyen szuper. Mindent jól lehetett hallani, akárhol álltunk, nem volt semmi túlsúlyban. A Mesével indítottak, ami a Junkies-tól a kedvencem, tehát már rossz nem lehetett :) A másfél órás koncert minden percét élvezni lehetett, minden elismerésem.

Közben azt terveztem, hogy elmegyek a Caféba, ahol a Colorstar zenélt. Ők a magyar zenei élet egyik legkülönlegesebb színfoltjai, ám annyira jó volt a Junkies fellépése, hogy nem bírtam otthagyni… Ám utána már csak a sátorból hallgattuk a Hiperkarmát, mert az álmosság ismét győzedelmeskedett, és kezdett hideg lenni…

3. nap, szombat

A harmadik napon bekövetkezett az, amitől mindannyian tartottunk: szakadt az eső. Valószínűleg még éjjel rákezdhetett, mert a sátram a ráhúzott vízhatlan réteg ellenére átnedvesedett, és néhol be is ázott. Szóval ismét hajnalban keltünk, csak most a hideg és a víz ébresztett… Éhesek voltunk és ki akartunk menni a városba, ám nem vitt rá a lélek sehogy sem. Sebaj, tegnapról maradt dolgokkal vigasztalódunk, aztán rá kellett jönnünk, hogy nem maradhatunk a sátorban, annyira ramaty állapotban volt, tehát átcuccoltunk egy haverhoz, aki valamilyen csoda folytán csont száraz maradt.
Az idő rendesen elszarta a kedvünket, és sok embert hazamenetelre ösztönzött. A fesztivál rádiójában, a Sáska Rádióban menetrendeket és jótanácsokat mondtak egész délelőtt. Egy óra után kezdődött a Wan2 Tehetségkutató versenye, amit szintén a sátorból hallgattunk, mint szerintem sokan mások. Sajnáltam őket, mert biztosan nem sokan mentek megnézni a feltörekvő zenekarpalántákat a szakadó esőben. Domináltak a pesti bandák, a nyolc fellépő közül négy a fővárosból jött. A legtöbben elég progresszívben nyomták, a szövegek főleg angolul hangoztak el. Mivel én inkább a „magyar zenekar-magyar ének” híve vagyok, nagyon vártam egy magyarul éneklő bandát, ám mikor ez megtörtént, mégsem örültem annyira… Sajnos nem tudom, melyik versenyző volt az, de a szöveg ellenére a zene siralmas volt. :(

Négy órakor azért kibújtunk a vackunkból, az eső is csillapodott, a hideg elől pedig a legtöbben a melegvizes medencébe menekültek… Negyed ötkor kezdett a Viván a Leukémia, akiket én eddig még nem hallottam, de lehet, hogy nem is fogok többet… Bár lehet, hogy csak a korai órában nem ütöttek annyira az elvont szövegeik. A koncert alatt az óriási sártócsák enyhítésére szalmabálákat hordtak a színpadok elé, amivel a kissé illuminált állapotban lévő egyének remekül elszórakoztak. Én a Hétköznapi Csalódásokat vártam a legjobban, öt óra után kezdtek ugyanitt. Elterjedt a hír, hogy a fesztivál területére látogatott jelenlegi miniszterelnökünk, s ezt nem hagyhatta szó nélkül hazánk 15 éve legnépszerűbb punk formációja sem. Az énekes így indította a mezőtúri koncertet: „Isten hozta Gyurcsány Ferencet és fasiszta kormányát!” Nem semmi.. Bár a Köpj le egy rendőrt a kedvemért! és a Botrányhős akarok lenni című számaik után ez a kijelentés sem meglepő. Az egy órás koncert feszített ritmusú volt, pörgősebbnél pogósabb számok követték egymást, s nem csak a bakancsok lendültek a magasba, hanem a szalmabálák is… Ám egy punk bandához méltón itt nem szólt be senki, ha „véletlenül” a színpadra került valami. A régi és új kedvencek mellett elhangzott az a szám, amit mindenki ismer, még akkor is, ha nem kedveli ezt a fajta zenét: a Cheguevara . Ám az dicséretes, hogy az énekes elmondta, nem azért énekelnek róla, mert már mindenhonnan ő néz vissza ránk. Sajnos tényleg divat lett ez a kultfigura, ám a PICSA már jó rég dalba foglalta őt.

Mivel az eső elállt, és minket még mindig mardosott az éhség, belevetettük magunkat a városba, hogy jól belakjunk. Meg is történt, s mire visszaértünk, már a Blind Myself zúzott a Viva színpadon. De nem csak ők, hanem az emberek is lent, nem igazán volt senki biztonságban. Hiszen ha tisztes távolban is állt valaki egy-egy őrjöngő egyéntől, a repkedő sárdarabok még nyugodt szívvel arcon találhatták… Szerencsére én megúsztam, és már csak egy dologra vártam, ami be is következett. Már majdnem letelt az egy órás műsoridő, mikor a nyakig kivarrt énekes elmondott egy sztorit. A történet a haveromról, Zoliról szólt és a strandon történt kis balesetről. Megköszönték neki a mutatványt és természetesen elnyomták neki a kedvenc számát, dagadt is a melle rendesen.:)

Ezután a Pepsin a Fish! tépte húrokat, ám egy idő után meguntam, hogy nem ritmusra rángatózik lábam, hanem a hidegre, és az eső is újból eleredt, úgyhogy a Café mellett döntöttünk a barátommal. Fedett is, meleg van, jó lesz. Kilenc óra után amúgy is kezdett az Anima Sound System, amit meg akartam nézni. Az új énekessel kissé furcsa volt, de a régi nagy slágereknek ugyanúgy örültem. Rengeteg ember hallgatta őket végig, először azt hittem, csak az eső elől menekültek be, de a hangos tapsból és őrjöngésből rá kellett jönnöm, hogy ez nem igaz. Közben kint kisebb vihar alakult ki, s a sátorban lassan már a földön sem volt egy talpalatnyi hely sem. De szerencsére alábbhagyott háromnegyed tizenegyre, mikoris az Anthrax kezdett a nagyszínpadon. Ám a fotósoknak elég nehéz dolguk volt a sötétben, hidegben, ráadásul rengetegen voltunk, tolakodni kellett a jó helyért. Spitz és zenekara olyan intenzív a színpadon, egy percig nem maradtak nyugton, alig lehetett őket lencsevégre kapni… Kevés olyan bandát láttam eddig, amelynek minden tagja ennyire kivenné magát a buliból: a két gitáros, a basszusos is csinálta a show-t, nem csak az énekes. Ugráltak, mászkáltak, énekeltek, a közönségnek játszottak, pózoltak, őrületes volt. Olyan sok inger jött a színpadról egyszerre, hogy az ember csak kapkodta a fejét. Nagyon jó koncertet láthattunk.

Ám egyre hidegebb lett és az eső is szemetelt, a sör sem esett jól ilyen időben… Visszabandukoltunk hát a sátorhoz, ahol gazdagabbak lettünk még egy lakóval: egy havernak szintén beázott a sátra, úgyhogy ő is ide menekült. Kicsit szűkösen, de meghitten vackoltuk be magunkat, majd innen hallgattuk, ahol a Belga nyomja a hülye szövegeit a Pepsin, majd a Subscribe nyomatta éjféltől, de egyszerűen nem volt kedvünk kimászni a nyakig érő sárban bulizni…

Összességében jó volt ez a fesztivál, csak a harmadik napon esett, de az tönkrevágott mindent. Kénytelenek voltunk ez előző két napi élményekkel vigasztalódni, bár egyeseket láthatóan nem zavart az eső és a sár, voltak, akik mezítláb mászkáltak, akadtak, akik gumicsizmát húztak, de a legőrültebbek azt mondták, „ha már lúd, legyen kövér” : a sárban csúszkáltak és mutattak be gimnasztikai gyakorlatokat. Hát, én nem tartozom a „legyünk minél piszkosabbak” mozgalomhoz, de azért egész jól éreztem magam, és nem bántam meg, hogy elmentem. Mindenkinek csak ajánlani tudom!


Kovács Tünde

[2005.07.09.]