A japán Yamato rendszeres vendég hazánkban, népszerűségük pedig energikus, lenyűgöző előadásuknak köszönhető. Akit érdekel a dob, mint hangszer, annak persze alap, hogy lássa őket legalább egyszer élőben. De a Yamato nem csupán egy ütős csapat. A Yamato valami egészen más. »
A Yamato együttes negyedik magyarországi turnéja a Gamushara címet viseli. A csapat a japán tradicionális taiko-dobolás egyik legerőteljesebb képviselője, új műsoruk a japán zene energiáinak évezredes titkát tárja fel; mindezt 2012. február 15. és 19. között tekintheti meg a magyar közönség a Budapesi Kongresszusi Központban. »
Online keresztelőt tart a győri zenekar a Facebookon, ahol közkinccsé tették vadonatúj felvételüket. Úgy döntöttek, a közönségre bízzák, mi is legyen a dal címe. Mindenki szavazhat, rajta hát! »
A Klasszikon együttes szuperprodukcióra készül az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az immáron ötödik éve megrendezett Crossover Dimenziók című előadás ismét nagyszabásúnak ígérkezik mind látvány mind hangzás világban. »
Adele elsősorban az orvosainak köszönte meg az elismerést, akik visszaadták a hangját, amikor elfogadta hat Grammy-jéből az egyiket vasárnap éjjel. Később pedig bizonyítékkal is alátámasztotta orvosai nagyszerű munkáját, amikor fellépett a gálán. »
A Group n’ Swing két frontemberét, Mihályi Rékát és Gájer Bálintot faggattuk az idei év terveiről, a készülő lemezről, és arról, hogy mennyire érzi vajon a hazai közönség magáénak ezt a műfajt... »
Az amerikai énekesnő február 11-én, szombat délután, 48 éves korábban hunyt el. A TMZ.com szerint Houstont egy Los Angeles-i hotelszobában találták meg. A kiérkező mentők sikertelenül próbálták újraéleszteni. A rendőrség tájékoztatása szerint nem volt idegenkezűségre utaló jel, vizsgálják a körülményeket. A halál okáról egyelőre nem közöltek részleteket. »
Ma este eldőlt, hogy ki képviseli hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. A Dal című produkció két elődöntőjéből nyolc produkció és előadói jutottak be a nemzeti döntőbe. Hatan a zsűri pontjai alapján léptek be a fináléban, két versenyzőről pedig a közönség döntött. Az utolsó megmérettetésen azonban már a nézők szavazata számított leginkább. »