A duett karaoke az első olyan DVD Magyarországon – s talán a világon is – amely lehetőséget ad arra, hogy a rajta szereplő magyar duett dalok elődadóival tetszés szerint énekelhess duettet. Akár Baby Gabival, akár Lalával, vagy ha úgy jobban tetszik, teljesen egyedül, sőt ketten is, többen is énekelhettek az eredeti előadó nélkül hagyományosan karaoke-zva a dalokat. Kizárólag duett dalok és klipjeik hallhatóak, láthatóak ezen az egyedül álló dvd-n. Mondhatnánk úgy is, hogy „ahány ház, annyi szokás”, azaz ahány dal, annyiszor 3 féle lehetőséget ad mindegyik. Lehet választani az egyik vagy másik énekest társnak az éneklésben, így kedvenc előadóddal duettezhetsz, méghozzá nem is akárkikkel, ugyan is a dvd-n megtalálhatóak lesznek Baby Gabi slágerduettjei, aztán Szekeres Adrien és Gáspár Laci duettje, és régebbi nagy slágerek is mint Bery és Váczi Eszter: „Egyedül” című slágere, vagy Kefír és Kecskés Tímea : „Éjfél után” című dala.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.