Ludwig van Beethovent gyakran keménységével, akaraterejével, küzdelmeivel fémjelzik, de ha kicsit jobban megvizsgáljuk a zenéjét, hihetetlen sok humánum, szelídség, humor és jókedv van benne. Ennek egyik legszebb példája egyetlen hegedűversenye, melynek már a maga korában is azt vetette szemére a kritika, hogy túlságosan a hegedű lírai oldalára koncentrál, nem elég virtuóz és nem elég drámai. Ma már tudjuk, hogy nem is ez a feladata. Beethoven ebben a művében egy személyes vallomást akart megfogalmazni, egyfajta életszeretet, melynek kontextusában a nehézségek és konfliktusok is feloldhatók. Bár a művet négy üstdobütés indítja, D-dúr hangnemre, tematikus anyaga mégis inkább lírai. Ugyan az első tétel közepén szinte tanúi lehetünk egy átvirrasztott hosszú éjszakának, a végén mégis feljön a nap. A második tétel Beethoven legbensőségesebb zenéinek egyike, a zárótétel pedig egy játékos rondó. Ebben a műben a küzdelmek nem tragédiák, inkább átvonuló felhők az égen. Beethoven versenyműve máig meghatározó a hegedűsök irodalmában, amely indokolja, hogy a jelentős hegedűművészek folyamatosan repertoáron tartsák, így Kelemen Barnabás is.