Igazi zenei csemegét kínál a Makám

Nagy örömömre ismét egy népzenei alapú lemezről írok. Bár a Makám erősen groove alapú, az ethno zenei vonalat erősíti. Manapság igen divatos e műfaj, először talán a Ghymes volt, aki ezzel a hangzással zajosabb sikereket ért el. A Makám neve sem lehet ismeretlen azoknak, akik kedvelik ezt a muzsikát, hisz a zenekar ezzel a lemezzel már a fennálásának huszonötödik jubileumát ünnepli.

Az együttes dalai mind Krulik Zoltán tollából származnak. Nem minden esetben jó az, ha minden dalt egy ember ír, mert akarva-akaratlanul az író világát testesítik meg a nóták, és ez egy idő után unalmas lehet. Na, ez a Makám esetében nem így van. Mind a 12 dal más világ.

A Zarándokének igazi, vérbő kezdés, gyönyörű, tiszta énekhanggal. Egyébként az egész lemez szárnyal Lázár Erika éneklésétől. Ritka az ilyen karakteres és szép női hang. A Nem hiszi a második nóta a lemezen. Nagyon tetszik a lírai, lassú kezdés és a dal közepén lévő hangulatváltás.

A Sámánt viszont kicsit durvább hangszereléssel képzeltem volna, a cím alapján. De ez persze nem azt jelenti, hogy nem jó a dal. A szövege pedig egyenesen zseniális. Apropó! Szöveg! Minden dal mondanivalójának a megfogalmazása csillagos ötös. Sok esetben egy-egy szöveg megállná versként is a helyét.

Az Éj című nóta talán az, aminek a zenéje leghűebb a címhez. Ha csak a zenét hallanám, és nem tudnám a címet, akkor is valami ilyesmire asszociálnék. Varázslatos muzsika, gyönyörű dalszöveg. Ennek a zenének talán a legfontosabb eleme a képek zenei megfestése. Hogyan tudnak a hangszerek úgy játszani, hogy rögtön képek jutnak eszünkbe, már csak egy zenei bekezdésről is. A zenei történelemben talán Vivaldi „Négy Évszak”-a volt az, ahol az évszakok tájképét a zene hangjaival rajzolta meg a szerző.

A Makám esetében a dalcímeket nem is lett volna szükséges feltüntetni, mert a zene egyértelművé teszi azokat a képeket, amelyeket a szerző láttatni kíván egy-egy dallal. Az Ő jön a szánon, a Szél és a Szinbád szintén ebbe a sorba áll be. A „Szinbád” dallama egyébként egy másik mestermű. Egy fél sorba belecsempészett keleti skála és rögtön különleges íze lesz ennek a viszonylag kis bugyuta, meseszerű dalnak.

A Holló fekete álom akár mondókának is beillene, de zenei köntösbe öltöztetve megintcsak egy varázslatos „fekete álomba” kalauzolja a hallgatót.
A Fújdogál a magyar népzenei dallamvilágot veszi alapul, mesteri énekelőadással. Itt újra feléled a lemez, és a játékos gyerekdalszerű, vagy éppen melankólikus darabok után újra egy kis vérpezsdülés következik. A Hajdan rég és az Ősz pedig méltó lezárása a lemeznek. Egy kicsit szelídebb, nyugodtabb hangulat.

A Makám ismét egy hozzájuk méltó zenei csemegét kínál a hallgatóságnak. Viszont igazi zenehallgatóknak! Ezt a muzsikát csak úgy jó hallgatni, ha semmi másra nem figyelünk. Ezáltal magunk elé képzeljük azt a képet, vagy cselekménysort, amit a dalok idéznek fel bennünk. Ezáltal egy varázslatos világba lépünk be, amibe a szürke hétköznapok után mindig visszavágyunk!

És újra meg újra bebizonyosodik, hogy ebben a kicsi országban az egy négyzetméterre eső zseniális muzsikusok és művészek száma elég nagy. Már csak az a kérdés, hogy miért csak a selejt jut el a nagyközönséghez? Na de ezt majd egyszer bővebben kitárgyaljuk. Addig is jó „Zarándoklást” mindenkinek a Makámmal.

- norro -

[2009.03.17.]