"Ha volna két életem" - megkezdte a Piramis Plusz

A Piramis Plusz néven újjászerveződött legendás rockcsapat forró hangulatú bulival indította - találóan - Plusz cím alatt futó koncertturnéját a székesfehérvári Fezen klubban. A mindennapjainkra rátelepedő, ismert anyagi nehézségek és mentális állapotok dacára szépszámmal összegyűlt közönség szeretettel és örömmel fogadta a régi-új banda első nyilvános szereplését.

Sokan bíztak benne, hogy a 2006-os, kettős Aréna koncert után még folytatja működését a Nagy Piramis. Egyrészt az egyes zenekari tagok által nyújtott teljesítmény, másrészt egymáshoz való viszonyulásuk teljes mértékben nyilvánvalóvá tették, hogy - legalább a legenda maradványait megőrzendő - ebben a formában nincs értelme a további közös munkának.

A zenekar egykori vezetője, motorja, a basszista Som Lajos felől egyáltalán nem érkeznek bíztató hírek, de a frontember, Révész Sándor sem áhítja az énekesi posztot a Piramis mikrofonja mögött. A többiek, Závodi János gitáros, Köves „Pinyó” Miklós dobos és a betegségéből teljesen felépült Gallai Péter billentyűs viszont éreztek magukban annyi erőt, energiát, hogy a Piarmis-legendát továbbvigyék. Vörös Gábor basszusgitárossal és Nyemcsók János (mindenkinek csak Csoki) énekessel megerősödve beindították a Piramis Plusz formációt.

Már a kezdés is bíztató „Piramis, Piramis" kiáltásokkal üdvözölték a szemmel láthatóan kissé ideges, felfokozott várakozásban leledző fiúkat. Igazából ezen még csodálkozni sem lehet, hiszen az új felállásban most léptek először közönség elé. Még Závodi Janó arca is keményebb volt a megszokottnál, Gallai minden idegszálával a produkcióra és hangszerére összpontosított. Pinyó talán jobb teljesítményt nyújtott, mint valaha; tempója precíz, kemény és könyörtelen.

Megnyerték az első csatát

Eleinte Csokin is eluralkodott a szinte kézzel tapintható feszültség, de a publikum szeretete, bíztatása hamar meghozta önbizalmát. Mozgása, színpadi viselkedése persze különbözik elődjétől, de az biztos, hogy hangban, énekstílusban maximálisan hajaz az egykori Piramis dalnokra. Janó különleges hangzású, invenciózus szólója nagyban hozzájárult a „helyzet fokozódásához”. Vörös Gábor nemcsak basszusmeneteivel igyekszik a nagy előd nyomdokain haladni, szakállas design-jával is egyre inkább emlékeztet a Piramis megálmodójára.

A fokról-fokra emelkedő hangulattal fordított arányban enyhült a színpadi feszültség. A Ha volna két életem opuszában Csoki akár pihenhetett is egyet, hiszen a közönség szinte egy emberként énekelte a nótát.

A szokásos "yeah-yeah" énekes-közönség párbeszéd pedig végleg ledöntött minden korlátot. A végére maradt három klasszikus, a Becsület, amelyre érthető módon beindult a totális tombolás; a Szállj fel magasra, amely Gallai és Csoki duettjében szinte az eredeti hangok törtek elő; majd jött az Égni kell, mely után a búcsúzó zenekart harsány zajongással követelte vissza a közönség.

Bármilyen furcsa is kimondani, de a Piramis Plusz most debütált a nagyérdemű előtt, hiszen a 3:2 arányú régi-új tagságnak ugyanúgy bizonyítania kell - ha nem is egészen a nulláról kezdve -, mint bármely más bandának. Kisebb hibák, tévesztések, hamis hangok ellenére - ezek minden élő buli velejárói – jó összhatású, régi idők feelingjére emlékeztető koncert kerekedett a zenekar első, nyilvános fellépésén. 2009. február 28-án, a Nagy Buli 30. évfordulóján, a székesfehérvári Fezen klubban a Piramis Plusz megnyerte az „első” csatát.

- Hegedűs István – Hajnal Gábor -

[2009.03.12.]