Natural Design: profi munka a Mizartól

Második, Natural Design című lemezüket vettük górcső alá.

Nagyon modern megjelenésű CD- t tartok a kezemben. A Mizar zenekar immár második lemezéről van szó. Már a borítón látszik, hogy itt bizony valami nagyon nem szokványosról és nem átlagosról van szó. A tok kinyitása sem volt hirtelen annyira egyszerű, de pár másodperc után aztán rájöttem (tessék az oldalán megnyomni, ahová a PRESS van írva).

Ezek után a lemez optikai ízlelgetését folytatva kiszabadítjuk a borítót. Ízléses képek a zenekarról és az információk. De! Minden egyes szó angolul! Mi ebből a tanuság? A zenekar tagjai cseppet sem a magyar piacra szánták a lemezt. Vajon miért?

Talán azért mert hús-vér emberek játszanak, igazi hangszereken, profi módon? Igen! Az ilyen muzsikából pedig nálunk tömegesen nem igazán lehet eladni. Nagy kár ez, dehát ezt orvosolni valószínűleg az elkövetkezendő párszáz évben nem lehet. Egyébként az egész CD kinézete olyan, mintha egy külföldi hanghordozót tartanék a kezemben. Már csak a zenészeken kellene plasztikázni, hogy ne legyen ennyire magyar ábrázatuk. :)

Pedig a Mizar egy különleges zenekar. Már csak a felállás is (írjuk ezt is angolosan, az a biztos): Fanny Sárközy- Vocals, piano, keyboards, Péter Schneider- Guitars, vocals; Gábor Pusztai- Drums, drum programming. Persze még számos, jól ismert közreműködő zenész hallható a lemezen. Minden dalt Sárközy Fanni írt, kivéve a „ Let’s call it a day”- t. Ezt a zenekar közösen követte el, tájékoztat erről természetesen angolul a borító. No de halljuk, mit rejt a korong. Tíz dal hallható a lemezen, mondanom sem kell, angolul.

A zenekar hangzás világát leginkább a jazzy műfajhoz tudnám hasonlítani. Populáris dallamvilág, könnyű jazz alapokon. Nehéz egy ilyen lemezről írni. Merthogy nagyon jó kis muzsika ez! Már rögtön az első dal, az „Eighties” megmutatja a zenekart. Ez a nóta rögtön a kedvencem is lett. Nagyon jó kis dal és a funkys beütés sokat dob rajta. Fanny kicsit légies hangja pedig nyakon önti az egészet valami egyedivel. A közepén lévő billentyűszóló meg igazi mestermunka. Már csak a hangszínválasztás is.

A második „Reborn” című dal teljesen más stílust vesz fel. Nekem olyan „Enya” lett, de ez valószínű, hogy a sokszólamú vokál miatt tűnik annak. Ez a sokszólamú, kicsit vocalistos, légies énekhang pedig ezek után végig kíséri az egész lemezt. A dal a közepén kinyílik egy zseniális szaxi szólóval. Innentől más hangvételű is lett a nóta. Kell is, mert elég hosszú, 6.05 perces a track és nem unalmas.

Egyébként minden dalról elmondható, hogy nagyon jól megkomponáltak és meghangszereltek. Az összes nóta mesterien fel van építve, hallatszik, hogy igencsak hozzáértő emberek gyúrták össze a lemezt. Elég egyedi a hangzásvilág és az egész légkör, ami a lemez hallgatásakor körbeveszi a hallgatót. Nyugodt, kellemes atmoszféra ez, ahol minden hangnak megvan a helye. Ezáltal persze nem egy lendületes anyagról van szó, tehát buliba, táncoslábúaknak nem való. De hát ez nem is arról szól a Mizar muzsikája. Főleg a légies énekhang miatt sem képzelhető ez el. Ez az ének nekem már úgy az ötödik nóta táján kezd unalmas lenni. Nem éltem drogokkal sohasem, de valószínűleg a „füvet” előnybe részesítő honfitársaink nagyon szeretnék ez a lemezt, mert annyira más világ ez a muzsika.

Igazából így az ötödik track táján, az első dalon kívül még nem kaptam fel a fejem semmire. Egyszerűen jó a lemez. Ez az állapot a „Love potion”- nál tört meg. Ez megint csak nem egy idegbeteg dal, de nekem kicsit a 80-as évek brit popzenéjére emlékeztet. Azt pedig szeretem. Ezért az „Eighties” után az újabb kedvenc lett.

Az „A tale of two hearts” aztán ismét nagyon relax muzsika. Teljesen leereszt a hallgató agya, miközben hallgatja. A keleties hegedűszóló pedig még rátesz egy lapáttal. Bár a szóló vége a sok sáv miatt eléggé szimfónikus hatású lett. Talán egy szólamba stílusosabb lett volna. Na de nem kötekedek.

A címadó „Natural design” talán pedig megtöri a relaxációs állapotot. Az első lendületesebb nóta a lemezen. Mondjuk így a kilencedik track felé, már nem is baj. Itt érzem újra, hogy történik valami. Bár a dal hajaz egy kicsit az egykori Pointer Sisters dalok hangulatára, gondolok itt például az „I’m so excited”- re. Nekem ez ugrott be elsőre.

Bár én nem Fanny-val énekeltettem volna ezt a dalt. Talán egy kicsit dögösebb énekhang jobban illet volna a nótához. De persze nem rossz így sem. Olyan „Mizar-os”! Lehet, hogy csak unalmas ugyanazt az énekhangot hallgatni végig. A záródal a „Let’s call it a day”. Ez megint egy lendületes, latinos, sok ütős, sok zongorás nóta. Egy-két ilyen jellegű dalt még elbírtam volna képzelni a lemezen. Elég nagy a különbség az első nyolc és az utolsó két track között. Mintha nem is ugyanaz a zenekar játszaná őket.

Ütősök! Tessék az utolsó dal közepén hallható percussion- dob szólót lekagylózni. Ha valami hasonlót tudtok produkálni, akkor már elég jók vagytok. Kegyetlen lett és nagyon feldobja a dalt.

Mindent összevetve, nagyon profi munka lett a lemez, még akkor is, ha egy kicsit egysíkú néhány dal, akkor is, ha egy kicsit altatósabb az eleje és akkor is, ha sok párhuzamot lehet vonni külföldi, valószínűleg példaképek muzsikájával. Nem tudom mennyire önállóak a témák, de ez talán nem is lényeg. Hiszen lehetne boncolgatni minden egyes sort, de ez higgyék el, teljesen felesleges.

Magasan képzett zenészek, magasan nagyon jó lemeze ez, magasabb értelmi szintű zenehallgatóknak, magasra téve a mércét. Zárásként pedig csak annyit. Tudom, hogy a magyar nyelv, az nem túl zenei. Sokkal jobban ritmizálhatóak és énekelhetőek az angol szövegek, de én azért meghallgatnék egy-két dal a lemezről magyarul is. Így hát ennyi angolság után stílszerűen búcsúzok: Thank you for your attention!

-norro- 

[2009.04.15.]