Meztelenül pózol a borítón az énekes! Na, de milyen a zene? Meghallgattuk Cem Adrian albumát
Törökország talán még nincs felkészülve egy ilyen előadóra. 4.5 oktávnyi hangterjedelmével önmagában is lenyűgöző, zenei stílusa pedig felkavaró.
Cem Adrian jugoszláv-török származású szülők gyermekeként látta meg a napvilágot Edirnében, fényképészetet és színházművészetet tanult, közben pedig egy rádióban dolgozott hangtechnikusként. A rádió stúdiójában több mint 250 saját dalt rögzített hat év alatt.
A felfedezés váratlanul érte, a világhírű török zongoraművész, a március 30-án Budapesten fellépő Fazil Say belehallgatott egyik demójába és azonnal felhívta, nem sokkal később már akadémiai koncertet adtak elő közösen.
Adrian negyedik albuma, Emir (Parancsolat) címmel 2008 decemberében jelent meg, az albumon szereplő összes dalt maga írta, keverte, rögzítette, és a dalokban hallható összes (női és férfi) szólamot egymaga énekelte fel. Előző albumán szerepelt olyan dal is, amelyben 134 különféle hangon énekelt kórusban - egymaga.
Dalok "a szerelemről, mint Isten parancsolatáról"
Az Emir egy különös-különleges album Cem Adrian pályafutásában. Kiforrottabb, érettebb, mégis letisztultabb hangzásvilágú, dalszövegei szinte mantraszerűen egyszerűek, mégis bonyolultak, belső rímekkel, különös ritmussal. A dalok "a szerelemről, mint Isten parancsolatáról" szólnak, Adrian pedig - saját elmondása szerint - ezen az albumon lemezteleníti magát isten parancsolata előtt.
Az album borítójának fotóit Mehmet Turgut készítette, s a borító tökéletes képi megjelenítése a daloknak: egyszerű, letisztult, mégis szinte túlvilági módon szép - bár Törökország aligha van felkészülve rá. A borítón ugyanis Cem Adrian anyaszült mesztelenül látható, és bizony a konzervatív török vezetés ezt nem nézi jó szemmel, meg is kell küzdenie a fiatalembernek azért, hogy klipjeit egyáltalán le merje játszani bármelyik televíziós csatorna.
Cem Adrian a modern Törökország szülötte, az egyre népszerűbbé váló alternatív zenei irányvonal képviselője - felmerül azoban az örök kérdés, hogy lehet-e próféta valaki a saját hazájában, különösen egy olyan hazában, ahol egyre erősödik az iszlám politikai hatalma? A kérdés ugyan nyitott marad, Cem Adrian azonban nem foglalkozik politikával. Egyaránt megfér a repertoárjában a jazz, az alternatív rock, vagy akár a Mercan Dede szúfi DJ által támogatott szúfi-elektronika is - mindez elképesztő, négy és fél oktávnyi hangterjedelemmel fűszerezve.
– Baksa Tímea –
[2009.04.07.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.