A szülinapos Ákos Gumicukorral kedveskedik - videóval
Kovács Ákos a Bumerángban ünnepelt. Kettős alkalom adta a meghívást ötletét, amellett hogy az ország leghallgatottabb reggeli műsora tíz esztendeje fut töretlen népszerűséggel, a zenész negyvenegy éves lett…
A Bumeráng adásának vendége volt Ákos a Sláger Rádióban. A műsor kettős ünnepi aktualitását az adta, hogy a Bumeráng éppen tízesztendős, Ákos pedig 40+1! A remek hangulatú adásban megajándékozta a műsorvezetőket és maga is kapott ajándékot, élőben adta elő a Persze hajnal van megint és a Nem ér semmit című számokat (Czomba Imre és Kékkői Zalán kíséretével), de itt debütált a Gumicukor című új dal is.
Ákos az élő rádiós szereplés után a Sláger WebChat vendége volt, ahonnan alig akarták elengedni a rajongók.
A népszerű énekes a Sláger stúdiójából a próbaterembe sietett: melós egy szülinap volt. Muzsika, köszöntés, zenekari tortaevés, majd munka, gőzerővel készül a csapat a jövő hét végén, Győrben az egyetemi csarnokban kezdődő turnéra.
Az új dalok hatalmas népszerűségnek örvendenek, a Persze hajnal van megint után már a Nem ér semmit című dal koncertklipje is látható a YouTube-on. Az előbbi már a tizenhétezres nézőszámhoz közelít, az utóbbi, friss klip a hétvége folyamán csaknem négyezer látogatót könyvelhetett el.
Ajándéklemez a turnén
Az Ákos 40+1 – Turné 2009 minden érvényes jeggyel rendelkező látogatója a koncerten exkluzív Gumicukor maxi-CD-t kap ajándékba, amin a vadonatúj Gumicukor című dal stúdióváltozata, a két fent említtet nóta 2008-as koncertfelvétele, a két klip és tavalyi évben készült összes turnéfotó is szerepel.
Érdekesség, hogy az Ákos 40+1 – Turné 2009 koncertsorozata Tatabányát is érinti, de az előre kiadott programhoz képest később, (pontosan két hónap múlva) június 6-án rendezik meg a koncertet.
A tatabányai fellépéssel kapcsolatban nagyon sok érdeklődő levelet, visszajelzést kaptak eddig Ákosék, ami annak is köszönhető, hogy az énekes szólistaként még soha korábban nem koncertezett a városban.
-ej/warner-
[2009.04.10.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.