Forró hangulat a Nazareth koncerten + fotókkal

Kevés számú, de elszánt közönség előtt zajlott a skót Nazareth együttes koncertje április 24-én, a Diesel klubban. Dan McCaffertynek és illusztris csapatának sikerült felforrósítani a hangulatot a népligeti rock szentélyben.

Scholz Attila, az előzenekar Cryfree frontembere, egy rock-történeti érdekességgel szolgált: a ’70-es években Roger Glover menedzselése okán, a Nazareth a Deep Purple előtt melegítette be a színpadot és a nézőteret. Most, harmincvalahány év elteltével ők, mint Purple tribute-zenekar teszik ugyanezt – a Nazareth előtt…

A Cry Free fotókért klikk a képekre

Nem először láttam hazai színpadon McCafferty négyesfogatát, így tulajdonképpen nem is okozott meglepetést. Bámulatot, tiszteletet és féktelen jókedvet viszont igen. Többedszerre is.

Miközben hallgatom a nyitó Telegramot, majd a sorban utánuk érkező opuszokat, s kissé elandalgok a Dream on fülbemászó, lassú melódiája alatt, felvetődik a gondolat: mitől is olyan jó ez a Nazareth? Hiszen a fiatalabb generációt képviselő gitáros, Jimmy Murisson játéka aligha vethető össze druszájával, a virtuóz Hendrixével. Teszi a dolgát tisztességgel, de semmi különös.

A szólók rövidek, de tény, hogy helyükön vannak. Ráadásul az első Gibson Les Paul gitár valahogy nem is akar igazán megszólalni, de nem baj: máris ott a csere. Aztán ott ül a dobok mögött az ifjabb nemzedék képviseletében Lee Agnew, aki nem más, mint a basszusgitáros Pete fia.

Precízségéről annyit, mintha a metronomót is az ő tempója és ritmikája szerint kalibrálták volna, nem beszélve utánozhatatlan lábmunkájáról. Mindvégig dinamikus, erőteljes dobolása alapjaiban határozza meg az együttes megszólalását. Apja, a hatvanhárom éves Pete Agnew, külön tanulmányt érdemelne. A banda egyik ős alapítójának számító basszusgitárost nézve, fizimiskája alapján olyan érzése támad a gyanútlan szemlélőnek, mintha éppen most szedték volna le a lélegeztető gépről. Viszont mozgása erre alaposan rácáfol, hiszen a műsoridő alatt keresztül-kasul bejárja a színpadot.

Hangszerkezelése egyenesen bámulatba ejtő: nem a megszokott módon nyúl a négy vaskos húrhoz; olyan stílusban játszik, mintha csak ritmusgitárt szorongatna a kezében. Ilyen módon a basszus szólam önálló életet él – s, hogy, hogy nem -, a hangzás mégsem disszonáns. Emellett – fiával együtt - besegít a vokálokba, sőt még egy rövidke önálló szerepet is jut neki a mikrofonnál.

A főnök, frontember Dan McCafferty, maga az élő legenda. A szintúgy hatvanharmadikat taposó énekes csodálatosan tiszta, érces, néhol karcos, erőteljes énekhangját nem kezdte ki az idő vasfoga (és a jófajta skót whisky), ugyanúgy csillog, mint a Nazareth kezdeti időszakában. Szájmozgása alapján akár azt is gondolhatnánk, hogy az ének playbackről szólal meg, amire ráerősít laza, könnyed előadásmódja.

Jópofa beszólásokra is marad energiája

Nyilvánvaló persze, hogy a műsor ettől élőbb nem is lehetne, sőt mindemellett még jópofa, humoros beszólásokra is marad energiája. Mimikája és a közönséggel folytatott párbeszéde jó kedélyről, közvetlenségről árulkodik. Ha már skót, legyen duda - legalábbis látszatra: a kockás huzattal kombinált hangszer elő is kerül, melyet a vezér maga szólaltat meg.

Ám meglepetésre, a jól ismert hangok helyett, egy skót dudába öltöztetett szájgitár fémes zöngéi érkeznek McCafferty mikrofonja felől. Mindent összevetve, a titok nyitja a kitűnő összhangzás, a dögös megszólalás és a csapatmunka.

Nem számít, hogy a repertoárból valamiért kimaradt a Razamanaz LP Broken Down Angelje, vagy a Bad Bad Boy tétele, mert helyette kapunk Love Hurtsöt, és egy jó kis Java bluest. A ráadásban, a See meben egy 12 húros akusztikus gitárkíséretet, utána az előbb említett 1973-as címadó Razamanazt, majd befejezésül, stílszerűen a kevésbé ismert This Flight Tonightot.

Csak az elismerés és tisztelet hangján lehet szólni a Nazareth április 24-i koncertjéről. Nem törődve azzal a megalázó ténnyel, hogy egy profi, patinás zenekar kénytelen mintegy ötszáz főre tehető publikum előtt játszani; ennek ellenére, minőségi teljesítmény mellett, apait-anyait beleadva gondoskodott a felhőtlen szórakoztatásról. Köszönet érte.

Hegedűs István

A fotókért klikk a képre

[2009.04.27.]