Suzi Quatro, a régi motoros megmutatta

Véget ért a jubileumi, tizedik Harley Davidson motoros találkozó, méghozzá pozitív mérleggel. Ezzel természetesen nem a fesztivál költségvetésének kiadási és bevételi oldalainak arányát kívánjuk feszegetni, sokkal inkább a közönség boldogsághormonjainak növekvő számára gondoltunk.

A Természetfelelős nem éppen jóindulatú döntése alapján – akár tavaly Gary Moore hangversenye alatt – a csütörtököt nem sikerült megúszni eső nélkül. Emiatt a fesztivál első napján, a Bikini kénytelen volt a nagysátorba áttenni koncertje színhelyét. A buli színvonalán még ez a bosszantó körülmény sem tudott változtatni, köszönhetően Lojziék hagyományosan jó hangulatteremtő képességének.

A pénteki nap két nagyágyút is tartogatott a jó rock-muzsikára kiéhezett, főleg motorosokból álló publikumnak. A mindössze pár hónapja debütált, de azóta számos bulit megélt Piramis Plusz melegítette be a színpadot a Rock Lady előtt. A három őstag (Závodi Janó, Gallai Peti és Köves Pinyó) mellett két viszonylag új arc serénykedik: az énekes Csoki, akit csukott szemmel akár Révész Sanyinak is gondolhatnánk, és a 2005-ben elnyert Év Basszusgitárosa kitüntető cím birtokosa, Vörös Gábor. Az elmúlt időszakban a formáció kellőképpen összecsiszolódott, de valljuk be: a Piramis rock-himnuszok még nem vesztek ki a köztudatból és emellett képesek folyamatosan lázba hozni a nagyérdeműt.

Persze most sem történt másképp, a csodálatos Suzinak elegendő volt az izzó parázs fölé dobni a húst, hogy szép lassan ropogósra süljön. Mindehhez igencsak hozzájárul a régi, testhez simuló bőrcucc, a térdnél lógó basszusgitár, no meg a fölül tüskésre vágott, hosszú haj. Az 59. évében járó (bocsánat egy hölgynél nem illik reklámozni az életkorát, de ez esetben nyugodtan tehetünk kivételt) énekesnő olyan szinten tartja karban magát, hogy egy tízest bármikor letagadhat.

Ráadásul körülötte szinte minden változatlan, a zenekar létszámát kivéve. Ugyanis az egykori klasszikus rock-felállás helyett héttagú, fúvósokkal súlyosbított csapat a kísérő társulat, akik láthatóan óriási rutinnal, magabiztossággal teszik a dolgukat. Az első pillanatban beindul a hangulat, Suzi hangja harminc év alatt sem volt képes megkopni.

A zenekar precízen, feszesen tolja a rockot, a fúvóskórus pedig még dögösebbé teszi a nótákat. Persze a zsűri veszi a lapot, kezek emelkednek a levegőbe, egy ütemre tapsol Alsóörs. A fúvósok, ha éppen nem fújnak, akkor vokáloznak, mégpedig hibátlanul, tisztán, sehol egy hamis hang. A dinamikus megszólalást pontosan kidolgozott show, látvány teszi teljessé. Az 1973-ban slágerlistássá lett "Can The Can" persze az egekbe csapott, és Suzi bemutatta, hogy ma is le tudja nyomni hagyományos basszus-szólóját. Évek múlása ide vagy oda, még mindig képes fölszántani a deszkákat. A vége előtt egy szép gesztussal köszönet magyar származású édesanyjának, majd belecsap egy őrületes tempójú rock and roll egyvelegbe.

A hálás zsűri nem szívesen engedi le a színpadról a művésznőt és társulatát, de másfél óra tömény rákkenról után igazán nem maradhat hiányérzet a lelkekben… Csak bízni tudunk benne, hogy nem utoljára láttuk Magyarországon Suzi Quatrót.

-Hajnal Gábor - Hegedűs István-

[2009.06.17.]