Megérkezett Dj Zola elektronikus formációja - videóval
Láthattuk és hallhattuk már Sterbinszky mellett a „Queen of Chinatown” című dalban. Legutóbbi produkciójában Vj Zola is részt vett, amely „Menekülj!” címmel látott napvilágot. Most itt a lemezlovas újdonsága.
Dj Zola legújabb produkciójában egy, a nagyközönség által nem ismeretlen ifjú hölgy szerepel, aki az egyik nagy kereskedelmi csatorna énekes tehetségkutató versenyének első szériájában bizonyította tehetségét a hallgatóság előtt. 2004-ben a verseny zsűrije a mezőny 50 legtehetségesebb előadója közé választotta Norah B-t, polgári nevén Babolcsi Nórát.
- Hogyan találkoztatok és mikor fogalmazódott meg bennetek a közös munka lehetősége? Norah: - Az egyik közösségi portálon bukkantunk egymásra. Aztán küldtem Zolának demóanyagot, ami alapján aztán egy közös stúdiózás alkalmával feszegettük a képességeinket. Dj Zola: - Ebben az időben én más projekten dolgoztam, aztán kb. 1 év után döntöttünk úgy, hogy egy közös produkcióba kezdünk.
- Milyen stílusba soroljátok a zenéteket? Dj Zola: - Ezen már én is gondolkodtam…. Nehéz besorolni, inkább körbeírni lehetne. Az ütemek és a dobszekciók egyértelműen az electro house műfajra épül. A basszusgitár ismétlődő taktusai hozzák a dal különlegességét. Emellett akusztikus gitár is és szintetikus hangok is jelen vannak, melyek szintén az elektronikus klubzenék feelingjét idézik.
- Hogyan osztjátok meg a munkát a formáción belül? Dj Zola: - A zenét és a hozzátartozó hangszereléseket, technikai kivitelezéseket én képviselem. A dalszöveget Nóra írta. Norah B: - Felénekléskor közösen találjuk ki a hajlításokat és egyéb finomításokat, illetve a dal hangmagasságát a hangomhoz illesztjük.
- Mennyit adtok a látványra majd az élő bulikon? Dj Zola: - A fellépések alkalmával több, úgymond „csomag” lesz. A legnagyobb csomagban 8 táncos fogja majd fokozni a hangulatot, emellett színes lézershow kíséri a fellépésünket. Nóri és én Herczeg Zoli ruhakölteményében lépünk fel, mint ahogyan a videóklipben is. A dj-szettemben rengetek exkluzív dal szerepel majd, ezek többnyire általam készített sikerdalok remixei. Meglepetés-ajándékok is lesznek, mint például maxilemez. Norah B: - Az én szerepem, hogy folyamatosan a közönséggel kommunikáljak és buliztassam őket, aztán a Zola által készített remixeket élőben előadjam.
Milyen visszajelzéseket kaptatok eddig a számot illetően? Dj Zola: - Eddig ismerősök köreiben terjesztettük, illetve szakmai berkekben minimálisan. A visszajelzések abszolút pozitívak, pont ezért is döntöttünk úgy, hogy videóklipet is készítünk belőle. Bár a remixek sokkal inkább a klubéletet célozzák.
- zene.hu -
[2009.06.30.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.