Takáts Tamás meglepő kijelentése: "Nehezen éltem meg a sikert"

Képtelenek kibújni a bőrükből

– Idén harmincadik jubileumát üli a Karthago. Ebből az alkalomból épp az ünnepelt ajándékozza meg közönségét egy vadonatúj albummal. Mit tudhatunk a lemezről, és mikor kerül a boltokba?
– Tizennégy vadonatúj szerzeményt rögzítettünk a stúdióban. A megszólalás az eddigieknél jóval keményebb lesz, de azért a lírai dalok sem hiányoznak a lemezről. Ilyen a „Harminc év” című szám is, amelyben érzelmileg visszatekintünk a mögöttünk hagyott időszakra. Két verzióban is fölvettük; az egyik az én előadásomban hallható, a másikat bónusznak szántuk, ahol mindenki énekel egy-egy strófát. Említettem, hogy a dalok keményebbek, inkább gitárcentrikusak. Nem tagadom, ebben közrejátszott az AC/DC koncert is, amelyen testületileg részt vettünk. Ezután kezdtek el a fiúk riffeket gyártani. A riff és a tempó kemény, de a többszólamú ének azért visszaadja a karthagos hangulatot. Hiába, nem tudunk kibújni a bőrünkből!

A lemez abszolút csapatmunka, itt mindenki szerző: ők négyen írták a zenét, én pedig jó pár nóta szövegét. Ennyi verset, mint a mostanira, még egy Karthago lemezre sem írtam. Egyébként elkészültünk az anyaggal, leadtuk a kiadónak. Úgy néz ki, hogy az EMI – különféle üzleti megfontolásból – augusztusra tervezi a megjelenést.

– Június 18-án, a Művészetek Palotájában - egy unplugged-koncerttel – másik oldaláról mutatkozott be az együttes. Hogy sikerült az előadás?
– Nem először játszottunk unplugged-műsort, de ilyen méltó, mondhatni európai körülmények között még soha. Mind akusztikában, mind megszólalásban fölülmúlhatatlan volt. Ezt a műfajt azért szeretem, mert egyrészt hallom, hogy én mit énekelek, de hallom a többieket is. A Karthago híres az ötszólamú vokálról, ami itt különösen érvényesült. Zoli akusztikus basszusgitáron biztosította az alapokat, Gidó zongorázott, Feri és Kocsándi Miki akusztikus gitáron játszott. Én pedig a kis percussion-ládámból válogattam mindenféle csörgő-börgő hangszereket, amikkel hoztam a tempót, és persze énekeltem. Ehhez – ha nem is gyökeresen, de – egy kicsit át kellett alakítani a dalokat. Főképp a hangszerelés változott, a három akusztikus gitár miatt. Itt hangzott el először az új lemezről a „Szép vagy Magyarország”, a „Nekem ez kevés”, és a már említett „Harminc év”.

– Szeptember 26-án viszont nem akusztikus, de várhatóan fantasztikus bulira készültök a Budapest Arénában. Folyik a készülődés?
– Általában folynak a próbák. Először a lemezfelvételhez készülődtünk, utána az unplugged-műsorra koncentráltunk. Konkrétan az Arénára még nem próbálunk, de az előkészületek már megkezdődtek. Egyrészt fizikálisan, hiszen a nagyszínpadon komoly állóképességre van szükség. Én például visszamentem vízilabdázni, meg is rándult a vállam (nevet). A művészeti elképzelések is kezdenek formálódni. Az egyik új nótára – ha jól emlékszem, a Szép vagy Magyarország című dalra – egy táncegyüttes szeretne koreográfiát készíteni. Erre már folynak a válogatások.

- Célunk, hogy az Arénában ne „csak” egy koncert legyen, hanem egy kulturális élménnyel gazdagodva térjen haza a közönség. Harmadikként, mostanában készülnek a díszletek, ami szintén komoly hangsúlyt kap az előadás során. Nálunk mindig kiemelt szerepet kapott a körítés, ebben az Omega a példaképünk. Az évek során mindegyikünk sokat komolyodott, példás családapák lettünk, úgyhogy Haminyó anyó a régi formájában egész biztosan nem lesz. Nem árulok el titkot, hogy Kocsándi Miki és én „fúrtuk meg” a meztelen nők táncát, hiszen annak idején elég sokszor eljátszottuk. Lesznek nők (és férfiak) akik művészi táncot adnak elő, de meztelen nők nem fognak rohangálni a színpadon! Ettől függetlenül a humor biztosan nem lesz száműzve, hiszen ez mindig is jellemző volt a zenekarra. Gidó és Miki a főkolomposok, mellettük még Feri, a Komoly Igazgató Úr is infantilissá lesz (nevet).

– Kicsit több mint ötven évedből harmincat a Karthagonak szenteltél. Ahogy mondani szokták, ez még gombócból is sok…
– Gombócból igen… (nevet). Harminc évet nyilván nem lehet összegezni. Egyrészt nagyon jó érzés, hogy ennyi időn keresztül meg tudtunk maradni egymás mellett. Ebben sokat segített az előbb említett humor. Ha voltak összezördülések – márpedig miért ne lettek volna – mindig el tudtuk ütni humorral. A másik – az alkotó kedv. A produkció mindenkinek egyformán fontos, megtanultunk kompromisszumokat kötni. Érezzük egymás energiáit, rezdüléseit. Minél öregebbek vagyunk, annál jobban működik. Nem is tudom, hogy van-e még zenekar, ahol harminc éve nem változott a felállás? Távolról sincs vége, de azért jó visszaemlékezni.

– Hegedűs István –

[2009.07.19.]