Szélütésben hunyt el az a zenész, akit mindenki ismer a világon - emlékezzünk a nagyságra

Zenerégész sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit. Ma Johann Sebastian Bach német zeneszerző halála emlékezünk, aki 260 éve hunyt el

A kimagaslóan tehetséges komponista Eisenachban, 1685. március 21-én születt.

Szülei Johann Ambrosius Bach városi zenész és Elisabeth Bach voltak, Sebastian pedig nyolcadik gyermekeként. Nem is kellett sokat várni arra, hogy megismerkedjen a muzsikával, ugyanis 4 évesen ismerkedett meg apjának másod-unokatestvérével Johann Christoph Bach-hal, meg persze édesapja is fontosnak tartotta, hogy fejlődjön zeneileg. Nyolcévesen felvették a helyi latin iskolába és annak kórusába.

Kilenc éves volt, amikor elvesztette édesanyját. Apja nem sokáig gyászolt, még az év őszén elvette Barbara Margaretha Bartholomäit. Nem sokkal később elhunyt az édesapja is, ekkor Johann Jacob társaságában elköltözött Ohrdrufba bátyjához, Johann Christoph Bachhoz.

Itt folytatta iskoláit, méghozzá a helyi líceumban, ahol egészen a prima osztályig jutott, amely akkoriban a legfelsőbb képzést jelentette. A tanulóévek alatt ismerkedett meg Johann Ernst Bach-hal és Georg Erdmann, akivel életre szóló barátságot kötött.

Testvéri tanítás

Tizennégy évvel idősebb bátyja tovább folytatta zenei nevelését; tőle tanult a fiatal Johann Sebastian orgonálni, valamint tőle tanulta meg az orgona felépítését és a zeneszerzést.

Életében Lüneburg következett, ahol barátjával együtt a Michaelis-kolostor szabadtanulói és a Mettenchor diszkantistái lettek. Ebben az időben Georg Böhm volt a János-templom orgonistája, akivel Bach jó kapcsolatot alakított ki, és nagyon sokat tanult tőle, elsősorban az orgonákról. Ebben az időben gyakran tett kirándulásokat híresebb helyekre, mint pl. Celle vagy Hamburg, ahol olyan híres orgonistákat ismerhetett meg, mint Johann Adam Reincken, akiktől nem egyszer orgonaleckéket is vett.

A kihívásoknak nem tudott ellenállni, így 1702 húsvétján elhagyta Lüneburgot, és Sangerhausenbe ment, hogy megpályázza az orgonista állást, amit szerencsésen el is nyert.

A hercegség udvarában

Ez követően 1703 márciusában távozott a szász-weimari hercegség udvarába, ahol Johann Ernst lakájaként és hegedűseként dolgozott, ahol azonban az elbeszélések szerint mint egy cseléddel úgy bántak vele. Egy orgonavizsgálat kapcsán megismerkedett az arnstadti polgármesterrel, aki az év augusztusában átcsábította Arnstadtba, és kinevezte orgonistának. Idejének nagy részét a líceum kórusának igazgatása töltötte ki – sok esetben a tanítványok idősebbek voltak, mint a mester.

A tanítás nem ment teljesen zökkenőmentesen, ugyanis történt, hogy egy alkalommal Bach összetűzésbe került egy Geyersbach nevű fagottossal, aki bottal megverte, mert zöldfülű fagottosnak nevezte őt s talán ez az oka, hogy Bach kortársaival ellentétben – egy fagottversenyt sem írt.

Később egy eredetileg rövidnek tervezett látogatás erejéig visszatért Lübeckbe, hogy Dietrich Buxtehude orgonistával találkozzon. A négyhetes utazás három hónapra nyúlt, és bár gondoskodott helyettesítőről, 1706. február 21-i keltezésű levélben „munka elmulasztása” miatt munkaadóitól szigorú figyelmeztetésben részesült, amelyet később a munka felbontása követett.

Eljött a családalapítás ideje

Ezek után a thüringiai Mühlhausenben telepedett le. Itt igencsak kedvező fizetést kapott, amely lehetővé tette azt, hogy családot alapítson, így 1707. október 17-én elvette másod-unokatestvérét, Maria Barbara Bachot. Ebben az évben jelent meg első nyomtatott munkája is.

Egy évvel később megint ellátogatott Weimarba, hogy kipróbálja az új, forradalmi újításokat tartalmazó orgonát. Itt hallotta őt először Ernő Vilmos, Szász-Weimar hercege, és olyan ajánlatot tett Bachnak (150 gulden, illetve természetbeni juttatások), amit nem tudott visszautasítani. Itt kettő állása is volt: egyrészt Ernő Vilmosnak kellett dolgoznia, másrészt a társuralkodó, Vilmos unokaöccsének, Ernő Ágostnak. Sajnos ezzel Bach belekeveredett a mindennapi politikai életbe. Itt születtek első feleségétől, Maria Barbara Bachtól származó gyermekei

Börtönben is volt

Weimarban főként az orgonával foglalkozott; itt írta legtöbb orgonaművét. Majd 1714. március 2-án kinevezték koncertmesternek. Bár a hierarchiában még mindig a Kapellmeister és helyettese alatt állt, fizetése jócskán meghaladta az előbb említettekét. Új rangjával új feladatok is jártak: minden hónapban legalább egy kantátát kellett írnia. Nem sokkal ezután került kapcsolatba Leopold anhalt-kötheni herceggel és udvarával.

1717. augusztus 5-én Bach végül aláírta az új munkájáról szóló kinevezést, de mivel nem kérte elbocsátását előző munkaadójától, az év november 6-a és december 2-a közötti időszakot börtönben töltötte.

Megtisztelő keresztapaság

Bach 1717 decemberére lett Kapellmeister Köthenben. Szívesen élt itt, és minden bizonnyal nagyon jó kapcsolatok fűzték a vezető réteghez. Ő lett például az uralkodó testvére, August Ludwig és felesége, Eleonora Wilhelmine gyermekének keresztapja. 1721-ben újra megnősült, mert első felesége elhunyt. Második arája Anna Magdalena Wilkent volt.

Bach számára Köthen volt a Kánaán: volt jó orgonája, jó zenekara, és végül, de nem utolsósorban zenére fogékony közönsége.Leghíresebb kötheni műve a Brandenburgi Versenyek, melyet 1721-ben írt, és Keresztély Lajos brandenburgi őrgrófnak ajánlott fel.

A lipcsei Tamás-templomban

Életének utolsó munkahelye a lipcsei Tamás-kántorság volt, melyet 23 éven keresztül töltött be. Ő volt felelős a lipcsei templomok zenei életének megszervezésért: minden vasárnap új kantátát kellett bemutatnia, vagy régebbit átdolgoznia, amelyhez az iskola diákjaiból verbuválódott zenekart és kórust vehette igénybe. Ezenkívül latint és éneket is kellett volna oktatnia, de az esetek nagy részében az órát a helyettesítésére (Bach által) megbízott prefektus tartotta. Ezen ok miatt a kapcsolat a feletteseivel itt sem volt felhőtlen.

1729-ben Bach átvette az 1701-ben Telemann által alapított Collegium Musicumot. Ez az együttes egy diákokból összeállított, de világi zenélésre szakosodott zenekar volt. Bach a zenekarral általában kortárs olasz és német zenét adott elő, de gyakran használta saját világi kantátáinak (pl. Parasztkantáta, Kávékantáta stb., amelyek közül nem egynek igen humoros szövege van), illetve frissen szerzett csembalóversenyeinek bemutatására.

Mérhetetlen munkabírása meghozta a gyümölcsét: 1736-ban a drezdai udvar kinevezte Hofkompositeurnek.

Az utolsó évek

Meghívást kapott 1747 májusában II. Frigyes porosz királytól. 1749 végére látása egyre romlott, főként öregkori cukorbetegsége miatt. 1750 márciusában többször megoperálták Sajnos állapotán a műtét már nem segített.

Július 20-án szélütést kapott, melybe július 28-án belehalt. Három nappal később a Szt. János-templom melletti temetőben temették el. Sírkő vagy más jel nem őrizte meg sírjának pontos helyét, ezt már a 19. század közepén is csak a Tamás-iskola kórusnövendékeinek szájhagyománya vélte ismerni. Ez alapján 1894-ben exhumáltak egy sírt, amit a Szt. János-templomban temettek újra. Innen Bach feltételezett földi maradványait 1950-ben vitték át a Tamás-templomba.

Bach minden idők egyik legtermékenyebb komponistája volt, aki számos művével írta be magát a klasszikus zenei történelmében és ma is oly’ sokan csodálják, mint egykor. A Zene.hu ezzel az összeállítással tiszteleg nagysága, és halálának évfordulója előtt.

Ajánljuk! 269 éve halt meg Vivaldi, aki megmutatta a zene négy arcát

– wikipwedia.org alapján: zene. hu

[2010.07.28.]