"Nagyon elégedett vagyok." - interjú Papadimitriu Athinával

A művésznő sikeres előadásokon van túl, s idén jön a következő nagylemez. Roppant büszke a lányaira és háziasszonyként is megállja a helyét. S ahogy azt manapság mondani szokás: pozitív alkat. Vele beszélgettünk.

– Az Érintés sorozatnak, már több része van. Tudja hány része lesz még?
– Szeretném, ha minden évben lenne egy része, amíg meg nem halok, amíg van mondanivalónk. A görög rész mindenképpen lesz. Volt az első, a Latin Érintés, most a Végtelen Érintés lesz. Csak egy hang és egy gitár. Teljesen élő, természetes hatás, semmi gépi. Az érzelmekre szeretne ez is hatni. Csak picit kitágtottuk a határokat. Térben és időben végtelen. Lesznek benne magyar, latin, spanyol, francia, görög slágerek. Nagyon zavar, hogy szégyelljük, nem éljük meg az érzelmeinket, csak zakatolunk, hajtunk és így múlik el az élet. Majd rádöbbenünk, hogy semmi jót nem tettünk, nem haladtunk, nem végeztük el azt a feladatot, amiért megszülettünk. Azt gondolom, ha megteremtődnek azok a csendek, amiket ezek a dalok követelnek meg, akkor esetleg meghalljuk azt a hangot, amit érdemes követni, és követjük az utat, amelyeket az ösztöneink követelnek tőlünk. Sokkal többre tartom az ösztönöket az értelemnél. Túlontúl okosak vagyunk, túlságosan ki van találva minden, pedig a szívünk sokkal igazabb utat jelöl ki számunkra, csak nem nagyon figyelünk rá oda. Ez a lényege a zenéinknek.

– Mi a tapasztalása, mennyire vevők erre az emberek?
– Volt, aki ezt megismerte és betette az autóban, s azóta sem vette ki onnan, mindig ezt hallgatja. Ez nagyon jó érzést váltott ki belőlünk. Sokan fel is hívnak, hogy hallgatják a dalokat és most éppen sírnak, vagy éppen boldogok valami miatt. Azt érzem, elértük, amit szerettünk volna.

– Elárulja, hogy a dalokat mi alapján választja ki?
– Több dolog alapján döntöttük el, mert nagyon sok dal közül válogathattunk. Ahogy meghallottam, elkezdett bennem kavarogni valami érzés. Na akkor azt biztosan kiválasztottam. Azt tudom előadni, közvetíteni. Ha csak az értelmemre hatott, az a zene nem érdekelt. Csak az, ami felébresztett bennem valamit.

– Hogyan történhet meg az, hogy a színpadon elsírja magát a az előadó? Mit szólt hozzá a közönség?
– Nem érdekelt, sokszor előfordul. Nagyon őszinte ember vagyok, törekedtem is erre mindig. Ezt sokszor nem szeretik az emberek, mert a rosszat is azonnal elmondom, kedvesen, segítő szándékkal. Nem tudtam soha magamban tartani. A MÜPA-beli koncerten annyi volt, hogy azt tudtam, lesz a lányaimnak egy meglepetésdala azon kívül az egy görög nótán kívül, amit a együtt énekeltünk. Mikor elhangzott a "Mama kérlek" első sora, nem tudtam visszatartani a sírást, különben is egy felfokozott állapotban voltam.

– Akkor konkrétan a Önnek szegezem a kérdést: elégedett a lemeze fogadtatásával?
 – Nagyon elégedett vagyok. A koncerten biztosan voltak bakik, hibák. Az egész egy nagy hangulat volt. Nem azt éreztem, hogy azt figyelik, hogyan énekelek, hogyan gitározik. Azt az érzelmi állapotot követték, amit képes voltam érni, amit el szerettem volna érni. Nekem ez a legtöbb. A szeretet áradt a közönségből, ami nekem a legfontosabb.

– December 26-án a Magyar Televízió leadta ezt a koncertet. Érdekelne, hogy Papadimitriu Athina farkasszemet nézett-e aznap önmagával?
– Persze. Pontosan tudom, hogy azt a hangulatot nem tudja visszaadni a televízió, amit ott átélünk, de nem volt hiányérzetem. Az az 50 perc, amit leadott, kerek egész lett. Idő hiányában ki kellett hagyni pár dolgot, tehát az egész nem olyan volt, mint a MÜPA-ban.
Kossuth-díjas kollégák hívtak fel, hogy a műsort megnézve, azonnal előkeresték a telefonszámomat. Nem a "smúzolós" fajták, meg kell hogy jegyezzem. Aki látta a MÜPA-t, annak lehetett hiányérzete, mert nem ugyanazt kapta, de aki csak tévében látta, elégedett lehetett. Aki nem látta élőben a koncertet, szerencsére megnézheti, mert márciustól a Budapesti Kamaraszínház Tivoli Színházában havi egyx alkalommal előadjuk.
De megyünk vele Pécsre március 1-jén és szeretnénk a többi vidéki színházban is bemutatni.

– Ezek szerint foglalkozik a szakmai véleményekkel. Mennyire fontos ez?
– Nekem nagyon fontos. Sajnos elég nagy hibám, hogy egy negatív véleménytől beteg leszek, nagyon bánt és ezt próbálom kijavítani. A többi jó jólesik, de az az egy bánt. Nagyon fontos volt mindig, hogy szeressenek, elfogadjanak. Az életemet is így élem. Ezt vissza is kaptam az első lemezem kiadásakor is. Annyi szeretet kaptam... Nem olyan egyszerű kiadni egy lemezt. Ha pénzt nem is, de rengeteg segítséget kaptam. Rengeteg szeretetet adtam és ezt kaptam vissza.

– Beszéljünk kicsit a talkshow-járól. Miért fontos ez?
– Az Alexandra Pódiumon, havi egy alkalommal beszélgetek olyan párosokkal, akik az élet különböző területéről jönnek el hozzám, de ugyanazt a témát járjuk körül. Emberi érintések a sorozat címe és a már ismert személyiségeke más oldalát szeretném bemutatni vagy egy általunk fontosnak tartott ügyet a nyilvánosság elé tárni. Szeretem az embereket, szeretek beszélgetni velük, megérteni őket. Volt gyerekkoromban egy olyan félelmem - a félreértés félelme – hogy valami félreértés miatt más kép alakul ki valakiről. Ezért szeretem az őszinte beszélgetéseket, kivesézni, elemezni őt. Legutóbb beszéltem valakivel, akiről nem gondoltam, hogy ilyen sokszínű. Akkorát nőtt a szememben. Azért hívtam meg, mert én akartam megismerni.

– Nem vágyakozik arra, hogy ez a talkshow tévés produkcióként is az emberek elé kerüljön?
– Jól érzem magam a kis pódiumon annyi ember között. Nem érzem, hogy felnőttem egy ilyen feladathoz. Ha ott lenne a lehetőség, elképzelhető, hogy venném az akadályt, de igényem egyelőre nincs rá. Az emberek is kérdezhetnek. Ott visszakaphatom, amire kíváncsiak. Egy kamera előtt nem hiszem, hogy azt tudnám kérdezni, ami valóban őszintén érdekel. Nem jutott eszembe, de minden kihívásnak állok elébe.

– Sokat beszélget a gyerekeivel?
– Igen. Bár elfoglaltak, színészként dolgoznak. Szeretek őszintén beszélgetni és tisztán látni a lelküket. Amennyire lehet segítek.

– Ezek szerint nagyon jó a kapcsolata velük.
– Igen. A minap kérdezett valaki valamit, a kérdést sem értettem. Azt kérdezte, hogy nem vagyok-e féltékeny a lányaimra, akik ugye nagyon szépek. A kérdést sem értettem. Aztán körbe néztem és láttam, hogy előfordul ilyesmi valóban. Mikor ülök és gondolkodom, hogy ha más nem is tettem volna az életben, akkor is van három csodálatos lányom. Erre
nagyon büszke vagyok.

– S a háziasszonyi teendőkkel hogy áll?
– Most két hétig nem csinálok semmit, de mindennel foglalkozom. A kicsi gyerekem ott eszik a suliban. Reggelit, vacsorát kell neki adnom. Szeretek otthon tenni, venni. Nem bírnám, hogy csak otthon legyek, jövős, menős típus vagyok. Csinálom, ami kell. Mosok, főzök, takarítok,
gyerekemet ellátom, állatokat ellátom. Nem szégyellem a munkát. Nem tudok órákat ülni a kozmetikában, vagy a számítógép előtt, mehetnékem van.

– A vajon milyen lesz a 2010-es év feladatok terén?
– Ez nagyon nehéz kérdés a pályánkon. Megjelenik a következő lemezem. A színházban nem tudom, mi lesz. Sajnos elég rossz a helyzet. Kevés a fellépés, kevesebb a pénz. Azt mondják, jobb csillagzat lesz. Ha ennyi lesz, mint eddig, elégedett leszek.

– Ezekszerint elégedett a dolgaival?
– Igen. Nem szeretek elégedetlenkedni. Hálás vagyok azért, ami van. Ezt rendelte a sors, ezzel kell elégedettnek lennem. Mindent megteszek, hogy jobb legyen. Éneklés, torna, amivel karban tarthatom magam. Ám ha nem jön, nem jön. Sosem ástam bele magam a sárba, hanem kitaláltam bármit, ami alkotó tevékenység. Kötés, varrás, amitől azt éreztem, hogy megint alkotok valamit. Szerencsés alkatnak tartom magam. Pozitív vagyok, ahogy azt manapság mondani szokták.

– bizso –

[2010.01.27.]