A legnagyobb vesztes a zene

Amennyiben azonban a kiadónak folyamatosan veszteséggel kell számolnia, mert a közönség ahelyett, hogy hanglemezt vásárolna, inkább ingyen letölti vagy lemásolja az általa kedvelt zenéket, úgy a kiadó kénytelen csökkenteni kockázatát és költségeit: nem költ drága, igényes zenei videoklipekre, nem kísérletezik rétegzenékkel, ehelyett inkább olyan lemezeket (mulatós, operett, kabaré) ad ki, melyek közönsége nem másolja, hanem megvásárolja a zenét. A veszteséges kiadó megszűnteti a hanglemezkiadás legkockázatosabb és legköltségesebb részét: az új tehetségek felfedezését és bemutatását. Ha pedig a költség és kockázat csökkentése sem vezet eredményre, tehát a kiadó hosszabb távon veszteségesen működik, akkor nem marad más hátra, mint a tevékenység megszűntetése. Amennyiben tehát a hanglemezkiadás résztvevői, szerzők, előadóművészek, kiadók nem jutnak hozzá a munkájukért őket megillető fizetséghez, az megöli a kreativitást és így a zenét is.

Lehet olcsóbb?

Nézzük, miből lehetne lefaragni, hogy kisebb legyen a lemez ára. Elsősorban az adóból (ÁFA stb.), de abból nem fogsz, amíg a jelenlegi politikusi gárdánk talpon van (mindegy, akármelyik párt, egyformák). Aztán a kiskereskedelmi árrésből, azt valóban csökkenteni lehetne, de akkor a lemezpiac még nehezebb helyzetbe kerülne, és lehet (biztos), hogy nagyobb tömegek még így sem vennének több lemezt. A kiadók jutalékából is le lehet csípni. A kis kiadók lemezei vagy a szerzők magánkiadású cd-i nem is kerülnek ötezer forintba, csak két-háromezerbe. Az előállításnak (stúdió, gyártás, grafika, nyomda) szabott ára van, azokból nem spórolhatsz, s marad még a zenész része meg a jogdíj, ezekből pedig talán nem kéne. Minden egyéb szempontot félretéve: véleményem szerint egy jó lemez megér négy-ötezer forintot. Olyan élményt nyújt ugyanis, ami sokkal tartósabb, mintha azt az ötezrest bármi másra (étteremre, benzinre stb.) költenéd. Gondolj bele, hogy egy jó farmernadrág tizenötezer forintnál kezdődik, egy jó ing is megvan egy tízes. Miről beszélünk akkor, amikor sokallunk egy cd-ért ötezer forintot? Tudom, kevés a fizetés, nem telik könyvre és lemezre, de ez sem mentség arra, ha ellopjuk. Esetleg kevesebbet kell belőlük venni, ha nem telik többre.

Megosztás

A lemezpiac válságban van, így sokakban felvetődik a szellemi termék internetes közzététele, ingyenes megosztása. Ezzel több probléma van. Először is az elv: nem adom ingyen a kreativitásom produktumait. Nem elsősorban azért, mert keresni akarok rajta, hanem azért, mert ha ingyen adnám, azt jelentené, hogy nem tartom önmagamat semmire. A mai zeneművész általában nem a művészi alkotásaiból akar meggazdagodni (rájött, hogy abból ma már nem lehet), hanem egyéb zenei munkákból. Saját kreatív produktumáért csupán a minimális, "kötelező" elismerést szeretné megkapni, ami idegenektől nyilván csak anyagiakban jöhet.

A másik probléma a mű minőségének romlása, szerkezeti egységének felbomlása. Az mp3 információtárolás szempontjából bizonyára jó találmány, de a mai világ mintha kollektíve elfelejtette volna azt az egyszerű törvényszerűséget, hogy a mennyiség, a halmozás mindig a minőség rovására megy. Olyan, mintha tömörítve tárolnál világirodalmi műveket. Egy könyv nem csak azért értékes, ami bele van írva. Ha begépeled, majd tömöríted a benne lévő szöveget, akkor sem mentettél át mindent belőle. Így van ez a lemezekkel is: egy bakelit, kazetta vagy cd csak addig árasztja az egységességet, amíg eredeti. Ha csak másolt formában van meg, bizonyos értelemben azt is jelenti, hogy nem birtoklod magát a szellemi terméket sem, amit hordoz, vagy legalábbis mindenképpen hiányosan birtoklod.

Ez némileg már művészeti filozófia, ilyen megközelítés szerint a művész szelleme csak olyan palackba zárható, melyre (és annak professzionális gyári sokszorosítására) a művész rábólintott, hozzájárulását adta. Így van ez könyvvel, lemezzel, mindennel. Világszerte államilag próbálják megfékezni a fájlmegosztást, ugyanakkor a walkmanek és discmanek helyét mindenütt átvették az mp3-lejátszók (legálisan), mindez jó példa az emberiség következetlenségére. Az mp3 személytelenné teszi a zenét. Kétezer-ötszáz nóta elfér a memóriában? Össze-vissza, ömlesztve, az emberek maguknak csinálnak válogatásokat, elvész egy lemez egysége, mondanivalója. Olyan, mintha két tucat irodalmi mű lapjaiból a neked tetsző oldalakból és hasraütésszerű sorrendben fűznél könyvet. Sikerült a zenéből is eldobható, súlytalan terméket csinálni, nem is olyan meglepő, hogy az emberek nem akarnak fizetni érte. Régen, ha megvettél egy lemezt, annak jelentősége volt, ha más nem, anyagi súlya, ugyanis meggondoltad többször is, hogy megéri-e. Nem vettél magadhoz mindent csak azért, mert ingyen van. Sokkal minőségibb zenéket hallgatott az ember, amíg be nem jött az egy kattintással megszerezhető és letörölhető, "könnyen-jön-könnyen-megy" mp3.

Jogdíjak

Az éves szerzői jogdíj összege minden szerzőnek más. Ezt nem a műveik értékének osztályozása dönti el. Felesleges egy Britneyben lélektani mélységeket keresni, viszont Britney szerzőjét és előadóként őt magát is megilleti a jogdíj, ami nem az önkifejezést honorálja, hanem a zene kereskedelmi forgalmát. Előbbi ugyanis valamennyire szubjektív, míg utóbbi objektív és mérhető. (Sajnos a különféle zenék művészi értéke és népszerűsége között lassan stabillá válik a fordított arány világszerte, de ez egy másik cikk témája lenne.)

Sokan ágálnak az üres hanghordozókra, pendrive-okra kivetett jogdíj ellen, pedig ez csupán egy kétségbeesett válaszlépés, mivel ezeknek az eszközöknek a hetven százalékát illegális úton szerzett tartalmak tárolására használják. Nem jelenti azt, hogy megvetted az üres cd-t, leróttad a sarcot, s akkor innentől jogod van másolgatni. Nem a jogszabályokban kellene keresni a választ arra, hogy van-e jogod ingyen megszerezni más művészek szellemi termékét – hanem a lelkiismeretedben.

Mi a véleményed az észrevételekről? Írd meg IDE!

-Szendőfi Balázs-

(A szerző zenész és Artisjus-tag.)

[2010.07.23.]