Senki nem felelt meg a castingon, az esetről videó is készült - nézd meg Radics Márk klipjét!
A rendhagyó sztori Márk új klipjében kerül elő.
Radics Márk elkészítette második, Álmodd tovább című nagylemezének első videoklipjét, amit elsőként a zene.hu mutatja be. A történet egy castingról szól, ahol végül senki sem felel meg a zsűrinek, így ők maguk kerülnek a színpadi produkcióba.
A Menekülnék című dalhoz készült kisfilmben Márk és barátai (Bányoczky Nóra musicalénekesnő és Einwiller Gregor vajdasági műsorvezető) a zsűriasztal mögé ülnek.
- A harmadik klipem történetének alapötletét a főállásomból merítettem, hiszen újságíróként azt tapasztaltam, hogy leginkább az utóbbi években elszaporodott tehetségkutatók érdeklik az embereket. Sorra kritizáljuk a produkciókat. A tehetségek között olyan barátaim tűnnek fel, mint például Némedi Mari színésznő, vagy éppen Mike Big B rapper, aki az Áll az alku című vetélkedőben tűnt föl korábban. A videóban több tehetséges imitátor is helyet kapott, így a forgatáson lehetőségem nyílt kritikával illetni Michael Jacksont és Lady Gagát is – mesélte Márk, akinek videóját Tokár Tamás készítette.
- Nem először dolgoztunk együtt, és ezúttal is nagyon elégedett vagyok. Bár a forgatáson kicsit megijedtem először, amikor megláttam azt a kis gépet, ami a nagy kamerák helyett érkezett, de aztán elmagyarázták, hogy a mai új klipek nagyon jó minőségben ezzel az úgynevezett SLR fényképezőgép technikával készülnek. Az eredmény meglepő, gyönyörű képeket rögzítettek – tette hozzá az énekes, aki körül hamarosan felgyorsulnak az események, hiszen június 13-án nagyszabású lemezbemutató koncertet ad a Kaméleon klubban.
[2010.05.07.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.