Amelyik lemez ugat: Underworld - Barking

Az új albumán neves producerekkel dolgozó Underworld 2010-ben egy igazán kommersz lemezzel jelzi, hogy még 50 felett is van techno. A Barking címmel megjelenő anyag nem fog kiemelkedni az életműből, inkább csak a fanoknak lehet fontos, hogy a többi Underworld album mellé bekerüljön ez is.

Ahhoz képest, hogy Underworld rajongóként éltem meg a ‘90-es évek végét, meglehetősen unottan vettem kezembe a Hyde-Smith páros legújabb, sorban nyolcadik stúdiólemezét. Az Everything Everything környékén a sikerei csúcsán a világot bejáró és mindenhol agyakat robbantó formáció a 2000-es években igazából semmi lényegeset nem csinált, az azóta megjelenő (unalomba forduló) lemezeik és két hazai fellépésük sikeresen leszoktatott arról, hogy izgalommal álljak neki meghallgatni akármit is a párostól.

A Barking talán az eddigi legrádióbarátabb lemeze a csapatnak, ami talán annak köszönhető, hogy a zenéket ezúttal olyan producerek kezébe adták, mint a High Contrast, Paul van Dyk, a Dubfire, Mark Knight & D. Ramirez vagy az Al Tourettes & Appleblim páros. Ennek köszönhetően kissé visszafogottak a számok, amire a walesi drumandbass producer közreműködésével készült laza dobbasszus alapú Scribbel a legjobb példa: fülbemászó dallam, egyszerű dobalap, barátkozós basszus, könnyen megjegyezhető egy mondatnyi szöveg.... és még így is a legjobb track a lemezen.

Ezen kívül még a Bird 1 okoz némi örömöt ha rátalál a lejátszó, illetve az Always Loved a Film és a Moon in Water hozza a megszokott Underworld-feelinget, de ennyi. A lemez többi tétele több hallgatás után is rohadt unalmas. Ennél már csak az lenne az unalmasabb, ha élőben kellene meghallgatni.

-zenemajom.hu-

[2010.11.04.]