A közelmúltban Különleges újdonsággal jelentkezett a svéd-magyar HARD zenekar. A "Várj úgy" című vadonatúj dal a banda nevével ellentétben abszolút könnyed, dallamos ballada.
A HARD rövidesen befejezi új albumának munkálatait, amely a csapat reményei szerint még idén napvilágot lát. A "Várj úgy" című dalt azonban már nem akarták tovább titokban és talonban tartani, hisz igazi ritkaság, ha egy magyar zenekar dalát egy svéd énekes adja elő, ráadásul magyar nyelven!
Pedig ez történt. A banda énekese, Björn Lodin ugyanis pontosan erre vállalkozott: életében először énekelt magyarul, mégpedig a magyar rock legismertebb dalszövegírójával, Horváth Attilával közösen írt szövegét a "Várj úgy" című dalhoz. Igazi multikulturális zenei kirándulás!
A dal egyébként Björn angol nyelvű szövegével is hallható lesz a HARD új nagylemezén, sőt a rádiók és a rajongók kedvéért elkészítették a nóta "Hunglish" verzióját is, amelyben a dal két szövege keveredik, mégpedig nem is akárhogy!
A "Várj úgy" című szerzeményhez videoklip is készült, amely hamarosan látható lesz a nagyközönség számára. A forgatás nagyrészt a Blue River Pub hajón zajlott Budapesten, a Petőfi térnél október 10-én. A klipet maga az énekes, Björn Lodin rendezte.
A HARD 2011. február 18-án az A38 Hajón lemezbemutató koncertet ad.
[2010.11.11.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.