A svéd Christofer Johnsson, a Therion központi alakja egyike a metalzenész-közösség nagy alkotóinak, maximalista művészeinek. A kilencvenes években találta ki, hogy csapatát szimfonikus zenekarral, operaénekesekkel és számos egyéb komolyzenei összetevővel egészítse ki. Azóta ez a felállás számos más – sikeres – zenekarnál is megvalósult.
2007 telén járt a PeCsában utoljára a Therion. Bár azóta láthattuk őket idehaza, mégis emlékezetes marad ez a koncert, mivel a DVD-jüket ekkor és itt vették fel. Sajnos azóta sem látott napvilágot. De remélhetjük, hogy a mostani koncerten befejeződhet az utolsó simítás is az anyagon, és a nagyszerű színpadi látvány, a sodró és átütő zene nem fog csalódást okozni a közönségnek.
Egy vallásos újság akkoriban nevezte a zenekart sátánista death metálnak, amikor a miskolci szimfonikus koncertjüket hallhattuk.
Egy olyan csapatról van szó, akik nem kevéssé osztják meg a közönséget és a kívülállókat, ám kiválóan tudnak idomulni az operák és a sportcsarnokbeli rajongók világához. Legutóbb a londoni O2-ben léptek fel október végén, most idehaza is láthatjuk új anyagukat.
[2010.11.25.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.