Akusztikus koncerttel készül karácsonykor a Black-Out
A 2010-ben újraalakult Black-Out első nyilvános unplugged koncertje, és egyben a év utolsó bulija a város szívében, a Gödör Klubban december 20-án.
A Karácsonyi Akusztikus koncerten a Hollywood Rose zenekar szólógitárosával, Vilkóval egészül ki a banda. A hangulat megalapozásáról pedig az ApeyAcoustic (Áron Andris/Neck Sprain) gondoskodik.
A Black-Out zenekar '92-es megalakulása óta nagy utat járt be a magyar rockélet országútján: számtalan lemez, nagy sikerű fellépések, kivállások, tagcserék, rövid pihenés, majd újraalakulás. Kowával 2010-ben kezdtek újra dolgozni, a jövő évre pedig már új zenéket is ígérnek a koncertezés mellett.
"Hatalmas érzés újra ebben az eredeti felállásban zenélni (Kowa-Attis-Zoli-Szabi), mind hihetetlen jól érezzük magunkat a színpadon, és az eddigi koncertek visszajelzések szerint, mások is így gondolják, örülnek nekünk, ami jól esik a zenekarnak. Terveink között szerepel az év első felében 1-2 új dal felvétele, hiszen Kowát és engem is írásra inspirálnak a próbák és a koncertek." - mesélte még a novemberi Club 2020-es koncert kapcsán Csányi Szabolcs.
MR2 akusztik koncert
[2010.12.07.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.