Hatalmas sor a Quimby dedikálásán
Természetesen nem volt nehéz kitalálni, hogy nagy érdeklődés fogja kísérni az új lemez megjelenését és magát a dedikálást is.
Én kb. fél hat körül értem az üzlethez, ekkor még nem volt ott senki – mi is azt tanácsoltuk, hogy az érdeklődők lehetőleg ne érkezzenek túl korán, mert várhatóan hat órára még nem érkezik meg a zenekar –, csak a boltban álldogáltak a korán érkezők szép nyugodtan sorban.
A szervezők a közelgő karácsony jegyében mécsesekkel, szaloncukorral díszítették az asztalokat, illetve üdítővel és forró teával várták a zenekar tagjait és nagyérdeműt is.
A csapatból Kiss Tibor, Varga Livius és Balanyi Szilárd már ekkor a helyszínen voltak, de akik tényleg komolyan vették, hogy hatkor nem kezdődik el a dedikálás, azok később is érkeztek, így Mikuli Ferenc, Gerdesits Ferenc és Kárpáti József.
Tehát némi csúszással, de elkezdődhetett a várva várt dedikálás, a sorban állók kedvesen előre engedték a már régóta várakozókat és gyermeket váró anyukákat; ha ezt nézem, a zenekarnak van jövője, hiszen a nemsokára megszülető gyermekek már az anyatejjel szívják magukba a Quimby zenéjét, így lesz legalább még egy generáció, amely felfedezheti a Quimby különleges világát.
A várakozás pillanataiban már mindenki előre bontogatta és nézegette az új albumot, ami kimondottan szépre sikeredett; a szervezők ezüstszínű filctollai, amiket a dedikáláshoz készítettek ki, végül beváltak és nagyon jól harmonizáltak a borító grafikájához és színvilágához.
Volt még egy meglepetés is, amiről még mi sem tudtunk, hogy erre az alkalomra elhoztak pár utónyomott Ventilátor blues könyvet is Kiss Tibor verseivel, amit már régóta nem lehet kapni, de ezen az estén ezt is megvehettük magunknak, vagy ajándékba a fa alá.
Sajnos most nem tudtam megvenni a könyvet, így nem tudtam elolvasni sem, tehát csak az internetre támaszkodva – internetes segítséggel – találhattam egy rövid ismertetőt erről a könyvről:
„Dalszövegkönyv a Quimby együttes énekes gitárosától. Kiss Tibor szövegeinek jó részét a néhol abszurd, szürreális, mániásnak ható belső beszéd uralja, de ez nem zárja ki a gyermeki játékosságot a nyelvileg leginvenciózusabb sorokban, a felszabadult öröm ritka, ám annál emlékezetesebb kitöréseit, illetve a már-már fülledt erotikát. Újszerű nyelvszemlélet, fesztelenség és keresetlenség jellemzi minden egyes mondatát. Az egyes szövegek kronológiai rendjétől elszakadó kötetszerkezet (melynek fontos része a szimptomatikusnak nevezhető rajzok sorozata) egyszerre érzékelteti és rejti el azt a novellisztikus történéssort, mely egy lehetséges pokoljárás állomásait mutatja be megkapó, egészen plasztikus képiséggel és kíméletlen őszinteséggel. Mindazonáltal a kötetegész végkicsengése pozitív: úgy tűnik, még a leglehetetlenebb állapotból is van kiút.”
Az idő múlásával egyre csak nőtt a sor és sokasodtak az aláírásra váró cd-k, plakátok, és természetesen a könyv is, így én is kimentem az utcára, hogy megnézzem mennyien is jöttek el: végig állt a sor a lépcsőn a Tivadar utcában és kb. az Almássy tér közepén ért véget.
Sajnos a kint várakozóknak nem volt túl könnyű dolguk, mínusz 5 vagy 6 fok lehetett, de csendben és szép sorban vártak a bejutásra, így a zenekar tagjainak volt mit aláírniuk az este folyamán.
(Varga Liviusszal készített interjúnkat nemsokára olvashatjátok a zene.hu-n)
Mint már említettem, a lemez küllemre szép, csakúgy mint a grafika vagy fotómontázs a borítón, viszont a belbeccsel kapcsolatosan már nem ennyire egyértelmű a kép.
Első benyomásra olybá tűnik a dolog, mintha nem egy egységes szerkezetről beszélhetnénk, sőt inkább azt sugalmazza a lemez, mintha véletlenszerűen egy válogatáslemezt hallgatnánk és mintha semmiféle koncepció nem lenne a számok között. Sőt, igazándiból az sem derül ki, hogy ez az ország Magyarország lenne, ami a Quimby szerint kicsi? Persze az egyik dal, az „Ultravaló” szövegében találhatunk utalást a rendszerváltásra és a szocialista tömb széthullására is: „Rozsdás a sarló és lötyögős a kalapács, lomtalanított igazságokon ücsörög egy uzsorás…”
De ennek ellentmond a „Gekko Boogie” című szám, hiszen ismereteim szerint kishazánkban nem honos eme hüllőfaj, így csak állatkertekben vagy otthoni terráriumokban találkozhatunk velük. Sőt, ha már egy „bugizós gekkóról” beszélünk, ami még énekelni is tud, akkor csak egy faj jut eszembe, amely képes hangadásra is, ez nem más, mint a Pettyes gekkó, azaz Toke gekkó, de Ő Délkelet Ázsia őserdeinek lakója, és nálunk túl sok őserdő sem található!
Nekem az egyik kedvencem az albumról a „A szebbik nem és a rondábbik igen” című dal, ami nem kevés öniróniával, magam elé görbe tükröt tartva korábbi és sikertelen csajozásaimat juttatta eszembe „a szebbik NEM és én a rondábbik IGEN”…, de félre a tréfával….a dallam vidám, de - a lemez többi részére is jellemzően - a szövegvilága pesszimizmust és szomorúságot tükröz, és melankolikus.
Ha ebből az aspektusból nézzük a dalokat és arra gondolunk, hogy mégis csak kishazánkra gondoltak, nem mindegy, hogy mikor, melyik évben és hónapban íródtak ezek a dalok és mik voltak a pesszimizmust inspiráló körülmények!
Valamint, ha kishazánkra gondolok, ismervén a statisztikai adatokat, miszerint elég rossz helyen szerepelünk az idegen nyelveket jól beszélő nemzetek sorában, kicsit túlzásnak tűnik egy albumra három angol nyelven felénekelt dalt feltenni...
Tehát összegezve a lemezt, a dalok kitűnőek, de önálló életűek. Valószínűleg már sláger az „Ultravaló” és a már említett „A szebbik nem és a rondábbik igen”, de bizonyára találunk közönségkedvenccé váló dalt még a lemezen.
Én jómagam öt év várakozás után picit hiányoltam egy „mindent átütő” és a „most múlik pontosan” zsenialitását és érzelemkiváltó hatását folytató és ehhez hasonló stílusú dalt, ezt én most sajnos nem találtam meg a lemezen.
Ettől függetlenül a Quimby közönsége valószínűleg szeretni fogja ezt az albumot is.
|
Képek a dedikálásról |
-Bokor Károly-
[2010.12.17.]