Új, két dalos virtuális maxival jelentkezik a Kiscsillag együttes.
Novemberben országos turnéra indul Lovasi András régi-új formációja, a Kiscsillag zenekar, de előtte még gyorsan feltettek a youtube-ra egy új számot (Sirály) és egy remixet (Örökre).
A Sirály nem tipikus Kiscsillag szám. Zenei alapja már elég régóta meg volt (Lecsó gyakran játszotta a hangbeállásokon). Egyik próbán Lovasi ráénekelte a dallamot, néhány nap múlva pedig megszületett a szöveg is. Több alkalommal is előadták már koncerteken (leginkább utolsó számként), és a közönség láthatóan-hallhatóan nagyon szerette.
Örökre: az előző Kiscsillag-lemez címadó dala. Többféle hangszerelt verzió is készült már belőle. A mostani remix változat alapját egy akusztikus koncertre készülve találta ki a zenekar. A felvétel érdekessége, hogy az alapdal basszustémáját átveszi a gitár, a régi verzióból ezen kívül csupán az ének maradt. Lovasi a következőképpen jellemezte a feldolgozást: "Minden hangszer szerepe megváltozott, így teljesen új ruhát kapott a dal, ami megint csak azt mutatja, hogy egy jó nóta olyan, mint egy jó manöken: minden ruha jól áll neki." A dal különlegessége még, hogy a refrén szövegének nagy részét Lovasi kisebbik lánya írta.
További hír, hogy a Kiscsillag a Quimbyvel, a Csík Zenekarral és a Nemadomfel együttessel együtt fellép a november 21-i JOBB VELÜNK A VILÁG! segélykoncerten, a Papp László Budapest Sportarénában.
[2010.11.19.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.