Lázadó ritmusok fapapucsban - interjú a holland Percossa együttessel

Percossa: amikor az utcazene találkozik a fergeteges show-műsorral. Október 08-án és 09-én élőben láthatjuk a négy dobos-táncos-akrobata interaktív előadását a Millenáris Teátrumban. A több évtizedes, közös múltra visszatekintő, világhírű csapat tagjai a napokban Budapesten jártak, s elárulták a ritmus mögött rejlő titkot.

A 80-as évek végén, Dél-Franciaország utcáin zenés színházzal örvendeztette meg a járókelőket négy multitehetséges fiatal srác. Zenei és színházi tudásukat 1998-ban mutatták be először zárt falak mögött. A történet innentől fogva önjáróvá vált, s exponenciálisan nőtte ki a kezdetleges kereteket. Az évek során ért hatások révén a csapat nemcsak összeforrt, pulzáló egységgé vált, hanem a show elengedhetetlen és örökérvényű tartozékaival ruházta fel magát, aminek köszönhetően a mai napig tartó sikerhullám lovasaiként kápráztatják el a nagyérdeműt.

Az idén januárban tartott, sikeres „ritmusorgiájuk” után a Percossa újból Magyarországra látogat, hogy még nagyobb közönséget varázsoljanak el egyedülálló, arc-, kar- és lábizmokat egyaránt megmozgató műsorukkal.

(Időpontok: 2011. október 08-09. – Budapest, Millenáris Teátrum / 2011. október 10. – Szombathely, MMIK.)

- Úgy vagytok ismertek, mint a „Négy férfi, akik előtt a ritmus nem rejt titkot.” Megosztanátok velünk a titkot? Milyen jelentőséggel bír számotokra a ritmus?

Janwillem van derPoll: - Nincsenek titkok. A ritmus a show-nk nyelve. A cél minden alkalommal egy szórakoztató előadás létrehozása ütős hangszerek, színházi elemek, akrobatika, nem kis adag humor és varázslat bevonásával.
Eric Robillard: - Akik ellátogatnak a színházba, nagy általánosságban keveset tudnak a ritmusról, a zenéről, egyszerűen elmennek szórakozni. Ennélfogva bármilyen ritmust szólaltatunk meg – legyen akármilyen bonyolult vagy látványos –, titkot rejt számukra. Mindannyian konzervatóriumban képeztük magunkat, elsajátítva a legkülönbözőbb ritmusokat; ám megtanultuk, hogy a legérdekesebb részt nem a bonyolult ritmusok adják, hanem azok, amelyeket a nézők a legkönnyebb tudnak átérezni. Ha egyáltalán, a titok talán abban rejlik, hogyan tegyük a nyelvezetünket élvezetessé, fogyaszthatóvá a közönség számára.

- Bejártátok a világot. Milyen hatások értek benneteket? Ezek mennyire tükröződnek vissza az előadásaitokban?

Niels van Hoorn: - Az élet minden területéről, a világ különböző tájairól folyamatosan érnek bennünket hatások.
- Janwillem: A japán, az afrikai, a brazil dobolás, az argentin boleadoras éppúgy, mint egy zenei téma, egy táncmutatvány, vagy akár egy műanyag cső mind megmozgattak bennünk valamit, de sosem másolunk.
- René Spierings: Rengeteg világzenét játszottunk, valami tipikusan holland azonban hiányzott a repertoárunkból. Ezért beépítettünk a show-nkba egy fapapucstáncot, ami – amellett, hogy mi is irtózatosan élvezzük – a reakciók alapján nagyon viccesre sikeredett.

- Az október 8-i budapesti fellépés alkalmával készültök valamilyen magyar vonatkozású meglepetéssel, esetleg egy csárdással?

- Niels: Az előadás közben bizonyos mértékben van lehetőségünk a rögtönzésre, a kerete azonban adott. Kelet-európai néptánc-elemeket mindenesetre alkalmazunk.
- Eric: Azért is nehéz testre szabni a műsorunkat, mert sokféle helyen lépünk fel, és bármilyen apró változtatás kihatással van a technikai megoldásokra. Néhány éve Tajvanon léptünk fel, s abban a részben, ahol bemutatkoztunk, a szöveget betanultuk kínaiul. Egy hetembe tellett megtanulni azt az egy-két mondatot.

- Visszatekintve erre a másfél évtizedre, a változásra, a fejlődésre, milyen érzések szabadulnak fel bennetek?

- Niels: Mind emberileg, mind művészileg, de legfőképpen csapatként nagy változáson mentünk keresztül. Ez nemcsak az előadásmódra vonatkozik, hanem mindenre, ami körbevesz bennünket. Tizenöt éve a saját kocsinkkal, saját hangszerekkel közlekedtünk; mára létrehoztunk egy stúdiót, technikai személyzet kísér minket, a világ különböző pontjain ügynökök segítik a munkánkat. Ezzel együtt mi is fejlődtünk, a produkció pedig kinőtte önmagát. Legutóbb januárban léptünk fel a Trafóban, októberben pedig a Millenáris Teátrumban leszünk. Egyszóval az izgalom egyre fokozódik, a léc egyre magasabbra kerül.
- Eric: Művészileg is nagy utat jártunk be: rengeteget láttunk, tapasztaltunk, sokkal többet tanultunk meg önmagunkról, a tizenöt évvel ezelőtti zenélés pedig színházi show-vá fejlődött.
- Janwillem: Ám ennek ellenére őrizzük azt a kis magot, az utcaszínházat, ahol az egész elkezdődött, amikor a közönséggel közvetlen közelből, együtt játszottunk. Ez teszi ki a csapatunk gyökerét; s bármekkora ágak hajtanak ki, bármilyen terjedelmessé is válik a lombozat, az a kis gyémánt mindig ott fénylik legbelül.
- Niels: A dolog összetettebbé, szerteágazóbbá vált, de a lényeg még mindig ugyanarról szól, az érzés változatlan.
- René: Nemcsak játszunk, hanem bevonjuk a közönséget – ez az utcaszínház alapvető eleme.

- Ritmus mindhalálig?

- Janwillem: Attól tartok, igen. A ritmus a lényünk része.
- Niels: Amikor tanítok, a diákjaimtól meg szoktam kérdezni, miként tudják körbeírni a ritmust. Számomra egyértelműen az, ami megmozgat. Ebből a szempontból igen: amíg a halál el nem választ. Ezek vagyunk mi.
- Eric: S nem mellesleg ez az, amit a legjobban szeretünk csinálni.

- Aigner Ivan -

[2011.09.26.]