Ma nincs érték. - Exkluzív interjú Balázs Fecóval 

Balázs Fecó az idén 60 éves. Ebből az alkalomból – alkotó- és zenésztársaival, barátaival együtt – eddigi pályáját összefoglaló koncertet október 21-én, a Budapest Sportarénában. Exkluzív beszélgetés a magyar könnyűzenei élet egyik legnagyobb lírikusával. 

Slágerek, hol lírikus, hol tempósabb dallamok, mély tartalmú szövegek, egy korszakokat átívelő zenei pálya alkotják a Balázs Fecó-életművet. A muzsika bűvöletében élő zeneszerző-énekes közel négy évtized dalait komponálta össze egy vendégfellépők hadával színesített, nagyszabású koncertre. Az egyedülálló esemény számos meglepetést is tartogat. Visszatekintés, párhuzamok vonása, sorsszerűség és zene a végkimerülésig – exkluzív interjú Balázs Fecóval.

- Hat évtizednyi rálátás a világra, több mint négy évtizednyi zenei pályafutás. Mennyire változnak az évszakok?
- Olyannyira, amennyire az elmúlt hatvan évben a körülöttünk lévő világ változott. Az én zeném pontosan, hűen tükrözi az érintett korszakokat, egészen a hatvanas évek Neotonjától a mai napig tartó Korál együttesig, vagy a saját zenekaromig. Általában mindig azokat az érzéseket, élményeket írtam meg Horváth Attila [az egyik legelismertebb magyar dalszövegíró, akinek szavait – többek között – Charlie, Cserháti Zsuzsa és Balázs Fecó tolmácsolják dalban – a szerk.] barátommal a dalaimban, amelyek körülöttünk történtek, történnek. Azért tartom hitelesnek és szerencsésnek ezt a találkozást, mert nemcsak barátok vagyunk, hanem munkatársak is lettünk.

- Milyen „évszak” tombolt a pályád elején?
- Amikor elkezdtem a zenélést, mint derült égből a villámcsapás, úgy robbant be a Beatles, a Rolling Stones. Ezek átalakító formációk voltak, amelyek az akkori tánczenészek, szólóénekesek ellen hadakoztak, merthogy minden új valami ellenében történik. Egy új életérzés született, ami ellen az idősebb korosztály, de legfőképpen a hivatalos szervek tiltakoztak. Ebben az átalakulásban – a hippikorszak, illetve a Woodstocki Fesztivál kapcsán – a társművészetek is helyet kaptak: a filmművészetben egy teljesen új szemlélettel megjelent Truffaut és Gaudard (akik a mai napig etalonok a filmszakmában), a zenében a hard rock (Jimi Hendrix, Queen). Az abszolút zenei tudás mellett egy olyan látványt adtak, ami forradalmi volt.
- A hatvanas években majdnem minden együttes világslágereket játszott, s itthon ekkor kezdett az Illés, az Omega saját számokkal próbálkozni. Nagyjából mindannyian uniformisban, egyforma ruhában voltak (mi a Neotonban például egyforma, bordó felsőrészt hordtunk). A hippikorszakban már mindenki úgy öltözött, ahogy jól érezte magát, egy bizonyos fokig tiltakozva egy polgári, csökevényes korosztály ellen (lásd a Hair című filmet). Tehát ez a progresszív zene átalakította a világot, s eljutott – már amennyire a szocialista érában el tudott – Magyarországra is, aminek hatására itt is megjelentek szuper formációk: a legendás, Orszáczky Jackie-féle Syrius formáció; a Baksa-Soós-féle Kex együttes; s mondhatnám a saját formációnkat, amibe szerencsésen belecsöppentem 22 évesen, a Taurus EX-T-t a fénykorát élő Radics Bélával, Som Lajossal és Brunner Győzővel.
- Ekkor kezdtem el saját számokat írni, illetve szólóban énekelni, és innen datálódik a találkozásom szövegíró barátommal, Horváth Attilával. Megírtuk dalban, ami akkor Magyarországon a levegőben volt és forrongott. Az emberek a problémáikat a kocsmába, a futballmeccsekre és a rockkoncertekre vitték. Akkoriban, amikor Németország ketté volt választva, olyan hangos siker volt arról énekelni, hogy A kőfalak leomlanak, amivel az idősebb politikai vezetés – élén a lemezgyár mindenható urával, Erdős Péterrel – nem tudott mit kezdeni. Ha hagyták volna, lecsendesedett volna; és jót is tettek volna a fiatalokkal, mert a politikával való foglalkozás helyett a feszültséget levezették volna, mint a Neoton mellett a másik, államilag támogatott együttes, a Piramis esetében. Bennünket azonban abszolút letiltottak, s ilyenkor, mint olaj a tűzre, még nagyobb lángot kapott a közönség visszhangja, politikai töltetet adva a nótáinknak. Ezzel teljesen betelt a pohár, így a zenekar a saját berkein belül kereste a megújulást. Szerettük volna azokat a sikereket továbbvinni, amiket addig elértünk. Kenyértörésre került a sor: Som Lajos helyett – egy rövid ideig, amíg élt az együttes – Zorán lett a basszusgitáros, de mégsem nyíltak meg a kapuk. Ez a felállás végül, egy balul sikerült jugoszláv turné után felbomlott. Ezt követően kimentünk külföldre vendéglátózni, éjszakai bárokban játszottunk este kilenctől reggel ötig. Mindannyiunk sokat tanultunk, kerestünk egy kis valutát, s ez kicsit feledtette velünk az azt megelőző éveket. Miután hazajöttem, Korál néven kísérőzenekart csináltunk Koncz Zsuzsának. Ám ezt keveseltem, többre, saját dalokra vágytam, önálló, koncertező zenekarra, amelyik a Taurus zenei stílusát továbbviszi.
- Som Lajos a hetvenes évek végén szervezett a Budai Ifjúsági Parkban – ami egyébként egy szentély volt a magyar zenészek életben, mivel egy-egy koncerten mennybe, illetve pokolba lehetett menni – az életpályáját bemutató hármas zenekari koncertet (Tűzkerék, Taurus, Piramis). A dalok még mindig emléket ébresztettek a közönség nagy részében, hatalmas sikerük volt, ami arra buzdított, hogy fiatalokból állítsak össze egy olyan bandát, amely tulajdonképpen azt a kettősséget hozta mind a Taurusban, mind a Korálban, hogy van egy kőkemény rockzenét játszó gitáros és az én lírai vonalam. Ennek a kettőnek az ötvözete adott egy olyan sajátságos hangzást, ami más együtteshez nem volt hasonlítható. Az 1978. május 01-jei bemutatkozásuk a Budai Ifjúsági Parkban fantasztikus siker volt: a műsorvezető, B. Tóth László igen kellemetlen helyzetbe került, mert az akkor már ismert V’Moto-rock együttes előzenekaraként nem akartak bennünket leengedni a színpadról, tehát Rózsiék nem tudták folytatni a bulit. Innen indult el újra a zenei világom a Korál együttessel, ahol ismét falakba ütköztünk, mert nem akartak nekünk nagylemezt kiadni. Mi akkor nem tudtuk, hogy Som Lajost beszervezték, s ezért ment jól a Piramis szekere (ez csak húsz évvel később derült ki), többek között a mi kárunkra. Így könnyű, ha egyenlőtlen a verseny. Az 1981-es Táncdalfesztivál után – a részvételre majdhogynem kötelezett bennünket a lemezgyár, viszont országos népszerűséget hozott – végre megjelenhetett az első, 400 ezer példányban elkelt nagylemezünk.

Az interjú a következő oldalon folytatódik!

[2011.10.21.]